Híd, 1976 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1976-03-01 / 3. szám - Film - Hajnal Jeő: 141 perc A befejezetlen mondatból
390 HÍD FILM 141 PERC A BEFEJEZETLEN MONDATBÓL Lassú sodrású és mégis drámai, öszszetett szövetű film. 141 percben, egy cseppben az egész tenger. Fábrinak ezúttal is sikerült bebizonyítania, hogy a film s az irodalom egymást támogató művészetek. Legújabb filmjének alapjául Déry Tibor A befejezetlen mondat című regénye szolgált, amely nagyszabású dokumentuma a harmincas évek magyar társadalmának, és amelynek jelentőségét Lukács György a következőkben fogalmazta meg: „A befejezetlen mondattal, a Parcen-Nagy család sokoldalú, mély, átfogóan kritikus ábrázolásával vonult be a világirodalomba azimperialista korszak magyar kapitalista társadalmának képe egész szörnyűségében és emberi ellentmondásaival.” A filmnek sikerült megőriznie a regény hangulatát és elemző módszerét, anélkül, hogy annak számtalan, egymás mellett futó, egymást keresztező cselekményszálának, asszociációjának, érzelmének és gondolatának visszaadására törekedett volna. Ez a rendezőnek Parcen-Nagy Lőrinccel való azonosulásából következik. Tehát a film — a regény objektív ábrázolásától eltérően — szubjektív intenzív ábrázolást választotta. Lőrinc belső világába hatolva, annak gondolataival és érzelmeivel járja végig a meg nem értések és elutasítások útját. Ezáltal a rendező mindent kizár a filmből, ami kívül esik Parcen-Nagy Lőrinc élményein és tapasztalatain, mégis hű marad Déry gondolatvilágához. Macskaköves, ázott út, barátságtalan 141 perc A befejezetlen mondatból. Rendezte: Fábri Zoltán, operatőr Illés György, színészek: Bálint András, Csomós Mari, Dayka Margit, Latinovits Zoltán, Apor Noémi, Kern András, Sáfár Anikó, utca képével, az otthontalanságot jelképezve indul és zárul a film, keretet adva Lőrinc elégikus visszatekintésének. A film vázát két erőszakos halál alkotja, amelyekre koncentrál és épül a cselekmény. Vidovics Miklós lelövi Markot Bélát, a Csáky utcai kocsmában beszélgető munkástársaság egyik tagját, és Parcen-Nagy Károly öngyilkosságot követ el. A két ember halála összekapcsolódik és egymásnak válaszol: az egyik a munkásokra nehezedő terrort, a másik a polgárság hanyatlását, bomlását jelképezi. Lőrinc életében a két egymással érintkező esemény sorsmeghatározó lesz, különböző pszichikai folyamatok elindítója. A fiatal munkás meggyilkolásával kapcsolatban — a Fábri-filmek más hőseihez hasonlóan — Lőrinc sem tudott határozott igent vagy nemet mondani. Gyenge volt a döntő helyzetben, a hajdani baráti viszony kötelékét nem tudta eltépni, szégyellte tudomásul venni, hogy Vidovics olyan, amilyen. Ezért hangtalanul tűri, hogy ugyanazon az utcasarkon, ahol a munkást lelőve találta, Kesztyűs a film végén véresre verte. Apja halálával megpróbálja megszakítani kapcsolatait osztályával, és a munkások életéhez, a mozgalomhoz próbál menekülni, de a Rózsánéval, Péterrel és Évivel kialakított viszonya beteljesületlen. A filmbeli Rózsáné még határozottabban foglal állást Lőrinccel szemben, mint a regénybeli; a film a kapcsolatteremtés minden lehetséges száját elvágja. A regénytől eltérően a filmben a regénybeli Éva két szerelme eggyé forr össze, és így Lőrinccel való kapcsolata mindkettőjük számára átélt és beteljesült. Évának azonban utaznia kell, és ő képes lemondani a boldogságról a mozgalom ügyéért. A beteljesüléshez közeledő harmóniát a szomorú búcsúzás zárja le örökre. Éva pedig, a szimbólummá vált „illegális táská”-val, a helytállás tiszta, költői