Híd, 2004 (68. évfolyam, 1-12. szám)
2004 / 7. szám - IN MEMORIAM BORI IMRE (1929 - 2004) - Svetozar Petrović gyászbeszéde
Mi az Akadémián nagyra értékeltük a XX. századi magyar irodalom terén kifejtett munkásságát, de ugyanúgy becsültük a jugoszláviai magyar irodalom elő- majd történetének szisztematikus földolgozását, s nem utolsósorban a komparatisztikai, tehát a magyar és délszláv népek irodalmáról készült összehasonlítói tanulmányait is. Régen, még mielőtt személyesen is megismertem volna Bori Imét, és még mielőtt a hetvenes években a szarajevói Izraz folyóiratban megjelentek volna írásai a magyar, a szerb és a horvát avantgárdról, ami akkoriban, ne feledjük, pionír, azaz úttörő munkának számított, véleménye egybecsengett azzal, amit én a Nyugaton élő hungarológusoktól hallottam. Később viszont élvezetesek voltak a vele való találkozásaim. Máig emlékszem azokra a megállapításaira, amelyeket Sinkó Ervinről, Csokonai Vitéz Mihályról, Csáth Gézáról vagy Radnóti Miklósról mondott. Ugyancsak mély emlékezetembe vésődött, hogyan beszélt színházi élményeiről, vagy a néprajzról, s mily szeretettel szólt tanítványai és fiatalabb kollégái jó, új könyveiről, legyen az tanulmány, dráma vagy éppenséggel regény. Az utóbbi években mintegy szabályszerűvé vált, hogy egymás mellett üljünk az akadémiai üléseken, s így eszmét tudtunk cserélni sok mindenről. Legutoljára február derekán találkoztunk, amikor még a fáradság jelei csak a járásában mutatkoztak, de intellektuális érdeklődése lankadatlan volt. Már volt véleménye a legújabb Nobel-díjasról, a zenitizmusról most megjelent friss tanulmányról, örült, hogy a könyvkereskedésben rátalált Vaskó Popa posztumusz megjelent fiatalkori verseire . . . Hiányozni fognak ezek a röpke találkozások Bori Imrével. És sok kollégájának is az Akadémián, de az Akadémia életében is, mert távozásával nagy űr, szomorú üresség keletkezett. Köszönet Bori Imre akadémikusnak mindenért, amit tett. Nyugodjon békében!