Híd, 2004 (68. évfolyam, 1-12. szám)

2004 / 7. szám - IN MEMORIAM BORI IMRE (1929 - 2004) - Svetozar Petrović gyászbeszéde

Mi az Akadémián nagyra értékeltük a XX. századi magyar irodalom terén kifejtett munkásságát, de ugyanúgy becsültük a jugoszláviai magyar irodalom elő- majd történetének szisztematikus földolgozását, s nem utolsósorban a komparatisztikai, tehát a magyar és délszláv népek iro­dalmáról készült összehasonlítói tanulmányait is. Régen, még mielőtt személyesen is megismertem volna Bori Imét, és még mielőtt a hetvenes években a szarajevói Izraz folyóiratban megjelentek volna írásai a magyar, a szerb és a horvát avantgárdról, ami akkoriban, ne feledjük, pionír, azaz úttörő munkának számított, véle­ménye egybecsengett azzal, amit én a Nyugaton élő hungarológusoktól hallottam. Később viszont élvezetesek voltak a vele való találkozásaim. Máig emlékszem azokra a megállapításaira, amelyeket Sinkó Ervinről, Csokonai Vitéz Mihályról, Csáth Gézáról vagy Radnóti Miklósról mon­dott. Ugyancsak mély emlékezetembe vésődött, hogyan beszélt színházi élményeiről, vagy a néprajzról, s mily szeretettel szólt tanítványai és fiatalabb kollégái jó, új könyveiről, legyen az tanulmány, dráma vagy éppenséggel regény. Az utóbbi években mintegy szabályszerűvé vált, hogy egymás mellett üljünk az akadémiai üléseken, s így eszmét tudtunk cserélni sok mindenről. Legutoljára február derekán találkoztunk, ami­kor még a fáradság jelei csak a járásában mutatkoztak, de intellektuális érdeklődése lankadatlan volt. Már volt véleménye a legújabb Nobel-dí­­jasról, a zenitizmusról most megjelent friss tanulmányról, örült, hogy a könyvkereskedésben rátalált Vaskó Popa posztumusz megjelent fiatal­kori verseire . . . Hiányozni fognak ezek a röpke találkozások Bori Imrével. És sok kollégájának is az Akadémián, de az Akadémia életében is, mert távo­zásával nagy űr, szomorú üresség keletkezett. Köszönet Bori Imre akadémikusnak mindenért, amit tett. Nyugod­jon békében!

Next