Híd, 2012 (76. évfolyam, 1-11. szám)
2012 / 11. szám - Jung Károly: Dugovics Titusz tündöklése és bukása
Jung Károly Dugovics Titusz tündöklése és bukása Időutazás egy motívum nyomában . A 19. század második felében, valamint a 20. század során szinte végig aligha tekinthette magát művelt embernek, aki Dugovics Titusz nevének hallatán ne gondolt volna az 1456-os nándorfehérvári diadalra, s nem aszszociálta volna hozzá legott az egyéni önfeláldozás képében megnyilvánuló hazaszeretetet. Mivel a nándorfehérvári várvédő katona hőstettét nem kívánom a magam szavaival elmesélni, idézem ezen a helyen néhány történeti munka részletét, amelyben a mai olvasó írott formában is találkozhat Dugovics Titusz hőstettének megfogalmazásával. A nándorfehérvári diadal egyik kiváló összefoglalásában az alábbiak olvashatóak: „Da Capistrano most távollétében tesz csodát: a katonák a zűrzavarban őt vélik fölismerni a várfokon imádkozó szerzetesben. Márpedig az olasz prédikátort ők is mind ugyanazzal a rajongó csodálattal tisztelik, mint régi nagy szónoklatainak elragadtatott hallgatói. Azt hívén, hogy ő az, aki térdel közöttük, szinte eszelősen vetik magukat az ellenségre. Egyikük, Hunyadi régi katonája, a várnai csata veteránja, a Vas megyei Dugovics Titusz egyenesen a török zászlótartóra ront. »Mivel sehogy sem tudta megakadályozni, hogy a toronyra kitűzze a jelvényt, átnyalábolta a törököt, és a magasból a mélybe leugorva, magával rántotta.« (Bonfini) Már hajnalodik, a dermesztő jelenetet sokan látják. Az önfeláldozó hősiesség megrendítő példája lelket önt a magyarokba, s megzavarja a törököt.” Egy másik történeti munka, amely ugyancsak Nándorfehérvár 1456-os ostromát dolgozza fel, az alábbiakat írja, szintén Bonfinire hivatkozva: „A küzdelem másik lélektani fordulópontja egy vitézhez köthető. »Emlékeznek egy zászlóval odalopakodó törökre, aki gyorsan kúszott fölfelé a 26 1 BARTA 1985. 275-277.