Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

6. szám - Dr. Simándy Béla: Az 1879. évi szegedi árvíz és árvízvédelmünk feladatai

240 Hidrológiai Közlöny 1979. 6. sz. És azért nem épülhetett ki, mert 1879 előtt nem ismerték fel, hogy a közvetlenül veszélyeztetett „érdekeltségek" ereje és lehetőségei nem elegen­dők saját védelmük megszervezésére, és a védendő hatalmas értékek miatt az árvízvédekezés nálunk országos ügy kell hogy legyen. Helyeselhető, ha a történetkutatók a kor poli­tikai- és társadalomtörténetének eseményeibe és­­ irányzataiba helyezik bele a szegedi árvíz esemé­nyeit is, és nem kerülik el figyelmüket azok az apró mozzanatok sem, amelyeknek köze volt, vagy köze lehetett az árvízkatasztrófához. Tény az, hogy Szeged évszázadok óta kénytelen volt harcolni a Tisza meg-megújuló áradásai ellen, és védtöltései a szükség megkívánta mértékben fokozatosan erő­södtek. Az is tény, hogy a Tisza-szabályozás követ­keztében beálló vízszintemelkedések új helyzetet teremtettek, és Szeged védelmi esélyeit egyre ron­tották. A Bach-korszak politikai és gazdasági vi­szonyai sem Szeged városának, sem az országnak nem hoztak semmi jót, és a sürgetően szükséges munkákat elodázták. Szerencsétlen intézkedés volt Szeged árvízvédelmét összekötni a tőle északra fekvő Pallavicini-féle nagybirtok árvízvédelmével a múlt század 50-es éveiben. Nem elsősorban azért, mintha a két „érdekeltség" nem lett volna a véde­kezésben egymásra utalva — hiszen a Szegedet elborító áradat gátszakadása is a Pallavicini-féle területen volt —, hanem azért, mert mindkét fél anyagi gyengesége sem az együttes, sem az önálló védelmi intézkedésekhez nem volt elegendő. Nem az volt a főkérdés, hogy vagy a nagybirtokot is védő és egyúttal (kényszerű adottságból) Szegedet is védő fő­védelmi vonal legyen-e, vagy városi kör­töltés, mert végül egyik sem lett, sem a kielégítő biztonság a fő­védelmi vonalon, sem a körtöltés nem épült ki 1879-ig. A főkérdés és ennek megoldat­lansága miatt az árvízkatasztrófa fő oka az volt, hogy azt az erős fő­védelmi vonalat, azt az igen erős városi folyószabályozási- és partvédőművet, azt a városi körtöltést és azt a városi talaj feltöltést, amit kivétel nélkül és rangsorolás nélkül mind el kellett volna készíteni 1879 előtt, csak a bekövetkezett árvízkatasztrófa következményeként építették meg és csak akkor találták meg — de akkor már bámu­latosan rövid idő alatt — hogy honnan, milyen hitelforrásból építsék meg azokat. A szegedi tanul­ságok egyúttal a Tisza-szabályozás befejezését és tökéletes befejezését is elősegítették, a vízügyi szolgálat helyét és szerepét is hosszú időre megha­tározták. Szeged árvízvédelmi rendszere tehát kiépült, s mint az elmúlt száz év tapasztalatai, de különö­sen az 1970. évi elhárított árvízveszedelem esemé­nyei bizonyították, sikeresen helytállott az 1879-inél lényegesen magasabb és hosszabban tartó igénybevételek ellen is. A szintén elkészült, s azóta többször erősített tiszai töltésrendszer is kiállotta a próbát, hiszen utoljára a legfelsőbb szakaszán 1948-ban volt gátszakadás, a Záhony alatti sza­kaszokon pedig 1919 óta nem. Azt jelenti-e ez, hogy tiszai árvízvédelmünk ezzel befejeződött? Erre a kérdésre egyértelmű nemmel kell válaszol­nunk. Az árvízvédelmi művek sohasem válhatnak ön­működő művekké, azokhoz mindig hozzátartozik a mérnök, a technikus, a munkás, a vízügyi dol­gozó, aki fenntartja és szükség esetén fejleszti eze­ket a műveket. Minden árvíz újabb meghibásodási helyeket teremthet, a védekezés során gyakran még a legerősebbnek látszó töltésszakaszon is csak a védekezési munkák segítségével lehet elkerülni a katasztrófát. Az ipar, a mezőgazdaság, a közle­kedés és a lakott területek fejlődése, a töltésekkel védett övezetek értékének emelkedése, a bizton­ság növelését is megkívánja. Ezért volt szükség Szeged új és még erősebb tiszai partfalrendszeré­nek jelenlegi kiépítésére, de ezért volt szükség a 60-as évtized második felében felfedezett szegedi olaj­mező fokozottabb védelmére, az ottani tölté­sek lényeges megerősítésére is. Ezért van szükség árvízvédelmünk színvonalának állandó fenntartá­sára, és a közvélemény mindekori felvilágosításá­ra, az évtizedes, vagy annál hosszabb árvízmentes „béke" időszakok alkalmával sem szabad megfeled­keznünk az árvizek lehetőségéről és arról a perma­nens veszélyről, hogy sohasem lehet olyan magas árvíz, amelynél még magasabb ne keletkezhessen, és sohasem lehet olyan tartós árvíz, amelynél még tartósabb ne keletkezhessen. Az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóságra a Tisza és Szeged árvízvédelme szempontjából kü­lönleges felelősség hárul. Szeged előtt el kell foly­nia mindannak a víznek, amely a Tisza vízgyűjtő­jében lefolyásnak indult. A tiszai árvízproblémák tehát az igazgatóság területén összegeződnek. Igazgatóságunk a történelmi példák nyomán, a mai időszak új követelményeinek megfelelően igyekszik feladatainak megfelelni.

Next