Hidrológiai Közlöny 1979 (59. évfolyam)

6. szám - Dr. Vágás István: Az 1879. évi, Szeged városát rombadöntő árvíz hidrológiai képe

246 Hidrológiai Közlöny 1979. 5. sz. Az 1879. évi Szeged városát rombadöntő árvíz hidrológiai képe DR. VIGÁS ISTVÁN­ a műszaki tudományok kandidátusa A hidrológus, és a hidrológia iránt érdeklődők számára száz év múltával is érdekes a vízrajz egy­korú észlelései és más feljegyzések alapján a Sze­gedet rombadöntő tiszai árhullám levonulásának hidrológiai jellegzetességeit feleleveníteni és össze­hasonlítani azokat az azóta végbement további, most már elhárított árvízveszedelmek hidrológiai sajátosságaival. Az 1879. évihez hasonló tiszai árhullámot ma természetesnek találnánk és mai védelmi felké­szültségünk mellett rendkívüli eszközök igénybe­vétele nélkül is kivédenénk. Ahhoz azonban, hogy ide eljutottunk, talán az 1879. évi szegedi árvíz­katasztrófa is hozzájárult tanulságaival. Száz évvel ezelőtt éppenúgy mások, és a maiak­nál összehasonlíthatatlanul szerényebbek voltak a védekezés műszaki lehetőségei, mint a hidrológiai tudomány lehetőségei. 1879-ben a nagy tiszai töl­tésrendszer — Széchenyi István és Vásárhelyi Pál nagy alkotása — éppencsak elkészült. A töltések magassági és szélességi méretei az addig előfordult nagyvizek kivédésére sem bizonyultak mindenhol elegendőnek, az előre nem látható későbbi nagy­vizekre még kevésbé. A töltésépítés vagy az árvíz­védekezés akkor még kizárólag élőmunka felhasz­nálásával, emberi és állati erővel történt. Gépi földmunka, gépi szállítás akkor még nem létezett. A ma is ismert fő vízmércék száz évvel ezelőtt már állottak. Hosszú észlelési sorral azonban nem ren­delkeztek és hiányoztak az adatok abból az időből, amikor a Tisza vízjárásán a töltésezés hatása még nem érződhetett. Az árvízi információk továbbí­tására még nem volt fejlett hírközlési rendszer: a távirati összeköttetésen túl a telefon, vagy a rádió ismeretlen volt. A hidrológiai tudomány sem meg­felelő elmélettel, sem gyakorlati tapasztalatokkal nem rendelkezett arról, vajon a betöltésezett, így természtes vízjárásában lényegesen megváltozta­tott Tisza árvízszintjei meddig emelkedhetnek, elsősorban nem azért, mintha a töltések hatását akkor még nem tudták volna kellőképpen felmérni, hanem azért, mert nem voltak olyan biztos víz­állási, vagy vízhozam adatok a régebbi időkből, amelyekhez viszonyítani lehetett volna. A XX. század második felében kifejlesztett in­formációelmélet szellemében ma már tudjuk, hogy az információ is műszaki paraméter, amely erőre, energiára és pénzre váltható át, s azt is tudjuk, hogy információink esetleges fogyatékosságait a szük­ségesnek látszónál nagyobb biztonság útján kell ki­egyensúlyoznunk. Országunk osztrák kormányzata ezt az önkényuralom 1849—1867 közötti időszaká­ban sem látta, de nem látta a kiegyezés lényege­sen nagyobb gazdasági lehetőségekkel rendelkező magyar kormányzata sem 1867 és 1879 között. Ennek következtében egészen a szegedi árvízka­tasztrófa bekövetkezéséig nem akadt központi anyagi erő ahhoz, hogy az árvízvédelmi töltések magasításával és szélesítésével megelőzzék a Tisza újabb és újabb rekordjait, amelyek közül nagyon sok igen súlyos pusztulást hozott. Nem tudtak az árvízi információk hiánya ellenében töltés-föld­munkát, töltés-magasítást és szélesítést nemcsak „fölös", hanem a szükséges méretekben sem ellen­tételezni, így a katasztrófának valahol szükség­szerűen be kellett következnie. Az 1879. év eseményeinek áttekintése előtt ben­nünket még érdekelhet, hogy 1879 első napjaiban mit láthatott előre az akkor ismert tiszai hidrológiai adatokat ismerő mérnök, vagy az akkor meglevő adatok alapján mit láthatott volna előre az elmélet mai szintjén álló vízimérnök? Szegeden a XIX. századot megelőző idők tiszai vízállásainak ismert maximuma az 1772. évi árvíz során mért 630 cm volt. (A mai vízmérce 74,37 m A.f. szintű 0-pontjára vonatkoztatva.) Ezt a víz­állást az 1816. június 16-án tetőző árvíz csak meg­közelítette (623 cm), s megközelítette az 1830. má­jus 13-án tetőző vízállás is (614 cm), de csak az 1845. május 29-i vízállás haladta túl először 672 cm-rel. Ezt az értéket hamar megközelítette 1853. május 23-án a 662 cm-es tetőzésű, sőt rövidesen az 1855. április 16-i tetőzés 691 cm-rel ismét túl­haladta az addigi maximumot. Ezzel le is zárható a Tisza ősi, természetesnek nevezhető vízjárásnak korszaka, hiszen már 1855-ben sem volt egészen bizonyos a beavatkozásoktól mentes állapot. Az ősi időszakból nem maradt adat arra, hogy a Tisza vízállása Szegednél valaha is túllépte volna a 700 cm-t. Ezután jött a Tisza-szabályozás átmeneti idő­szaka, s az LNV túllépések egyre gyakoribbá vál­tak. 1867. május 6-án már 722 cm volt a vízállás tetőzése, közben 1860. május 7-én 670 cm-es tetőzés is adódott. 1868. május 17-én 697 cm, 1870. május 20-án 646 cm, 1871. január 24-én 680 cm, 1872. ápri­lis 11-én 649 cm, 1874. június 4-én 696 cm volt a te­tőzés, de majdnem minden évben 600 cm fölé ke­rült, amire 1855 előtt csak elvétve volt példa. Ezek az értékek még nem haladták túl az 1867. évit. De hamar elkövetkezett ez is: 1876. április 6-án 786 cm, 1877. május 26-án 795 cm lett az LNV, úgy, hogy az utóbbit megelőzően 24 nappal még egy 790 cm-es tetőzés is volt. A rekord ott állott a 800 cm határán, úgy, hogy 1878. április 27-én még egy 720 cm-es tetőzés is bekövetkezett. Mindez mutatta,hogy az árvízszintek növekedése rohamosan megindult és az ezeket megközelítő tetőzések tömege is mutatta, hogy a folyamat nem érhetett a végére. Szeged városának, amely 300 * Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság, Szeged

Next