Hidrológiai Közlöny 1989 (69. évfolyam)
4. szám - Vita - Váradi József Gyula: Hozzászólás Pálfai Imre: „Vízelvezető rendszerek felhasználása öntözővíz-szállításra az Alföldön” című cikkéhez - Pálfai Imre: Válasz Fehér Ferenc és Váradi József hozzászólására
244 Paleocapa, a Tisza-szabályozás szakértője — Hozzászólás Domokos Miklós tanulmányához Vágás István Alsó-Tiszavidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, 6701 Szeged, Pf. 390 A Tisza szabályozása munkálataiban és hatásaiban országra szóló, elkészítési időszükségletét illetően pedig nemzedékeket foglalkoztató tevékenység volt. Nem csoda, hogy amikor Vásárhelyi Pál és munkatársai 1845. június 12-én átadták a munkálatok terveit József nádornak (pontosabban: az ,,Előleges javaslat"-ot), nemcsak a szakemberek körében, hanem az érdekeltek, sőt a hazai közvélemény sorából is sokan véleményt alkottak, tetszésüket vagy nemtetszésüket nyilvánították. S amint ez nálunk azóta is szokásos, a tervekbe jó néhányan politikai feltételezéseket is belemagyaráztak, így pl. Széchenyi Istvánt, a munkálatok legfőbb irányítóját is megvádolták azzal, hogy a kormányhivatal elvállalásával az ellenzéket akarja lehetetlenné tenni. Vásárhelyi Pál 1846. április 8-án bekövetkezett hirtelen halálával az elgondolásai iránti addigi bizalom megrendülni látszott. A hazai mérnökök között valószínűleg senkinek sem volt rajta kívül akkora tekintélye, hogy a már kialakított elgondolásokat megvédhesse. Ezért kérte fel Széchenyi István véleményadásra a velencei építészeti igazgatót, a bécsi kormány által is többször felkért szakértőt, Pietro Paleocapát a Tisza-szabályozás terveinek felülvizsgálatában. Paleocapa egy alkalommal személyesen is bejárta a Tiszát, majd a tervezési anyagot tanulmányozta, s ennek eredményeként könyv alakban is megjelent javaslatot dolgozott ki. Javaslata — mint ismeretes — több alapvető pontban ellentétes volt Vásárhelyiével, s ugyanaz a Tiszavölgyi Társulat-i választmány, amely 1846-ban még Vásárhelyi Pál elgondolásait elfogadta, 1847-ben Paleocapa Pietro javaslatait tette magáévá. Paleocapa azonban nem tett le olyan részletes és végrehajtható tervet az asztalra, mint Vásárhelyi. Javaslatait — kivitelezésük esetén — további részlettervek kidolgozásának kellett volna követnie, így az 1850-ben megkezdődött építés során jóformán teljesen Vásárhelyi Pál elgondolásait valósították meg. Paleocapa javaslatai kis kivétellel papíron maradtak. A Tisza-szabályozás műszaki értékelései általában helyeslik azt, ami történt. Kvassay Jenő és Hieronymi Károly 1888-ban adott értékelése szerint Paleocapának nem volt kellő módja arra, hogy megismerje a Tisza folyó valódi természetét. Sziberth Artúr ugyan némi kompromisszumot lehetőnek tarott volna az építés kezdetén a két álláspont között utólagos értékelésében, viszont Iványi Bertalan ilyen kompromisszumot 1948. évi értékelésében már nem ítélt reálisnak. Miként értékeljük tehát Paleocapa szerepét a Tisza-szabályozásban? A legtermészetesebb válasz erre: azok közt a nagy tekintélyű szakértők közt méltathatjuk, akik tudásuk birtokában előre kívánták vinni a szabályozás ügyét, és akik erre konkrét elgondolásokat is kidolgoztak, függetlenül attól, hogy ezeknek az elgondolásoknak a valóra váltására egyéb okok miatt nem került sor. Semmi esetre sem azonosulhatunk olyan véleményekkel, hogy Paleocapa a bécsi udvar ügynökeként ártani akart a magyarok ügyeinek. (Hiszen szoborfelirata szerint az olasz egységnek volt harcosa, s mint ilyennek, szemben kellett állnia Béccsel!) Olyan nézeteket is cáfolnunk kell, hogy a „hozzá nem értő", vagy éppen: „Bach-huszár" Herrich Károly, az építési munkák legfőbb vezetője „összevegyítette" Vásárhelyi Pál „helyes" elveit Paleocapa Pietro „hibás" nézeteivel, s a Tisza-szabályozás ezért lett „elhibázott". A panaszokra okot adó múlt századi árvízkatasztrófák oka — ez alól az 1879. évi szegedi árvíz sem kivétel! — a nagy mű az idő szerinti befejezetlensége volt, nem pedig elhibázottsága. 1888-ban volt Záhony alatt az utolsó gátszakadásos vízbetörés, s ez a mű egészét igazolja. E műben Paleocapa szerepe is konstruktív. * Megjelent a Hidrol. Közl. 1989/2. számának 99—110 oldalain. HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1989. 69. ÉVF., 1. SZÁM