Hidrológiai Közlöny 1995 (75. évfolyam)

6. szám - Vásárhelyi Pál: A Tisza folyó általános szabályozása

324 HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 1995. 75. ÉVI­. 6. SZ. lyuk iránt nyomban intézkedhetik, a sószállítás könnyí­tését lényegesen előmozdíthatják. Tisza-Újlak a jobb parton az első hely, hol a folyó egy mederbe szorulván, hajózható és rendezhető kezd lenni, mindjárt alább Várinál beszakad a közel hegyekből lefo­lyó Borzsa vize, melly tapasztalásból állítva, a Tisza nyomása miatt Beregit megye nagy kiterjedésű lapály földére kiöntéseket okoz. Ezen s a Tiszának több fattyú ágain vagy fokain sok víz tódúl a Latorczába, sőt a Be­reghszász és Munkács közt fekvő 1 1/4 mér­földnyi terű Szernye-mocsár is a Tisza és Borzsa kiöntéseiből növe­kedik: ez utolsóból a Verke-ér, az elsőből pedig a Ka­darcs és Határ-patak, Szipa és Sáros-Szipa fattyú erek húzódnak, részint az említett mocsárba, részint a Lator­czába jolib Nagy-Arr mellett a Szathmár megye hegyeiből fakadó Túr vize foly be, mellyből egy ág a Nagy-Ari er­dő mellett kiszakadva, lejjebb Panyola irányában viszont a Tiszába esik. T.Újlaktól 4259 m öl távolságban a vízsodrán Jánd helységgel szemben ömlik be az erős vizű és Szathmár megye homokos síkján iszappal megterhelt Szamos fo­lyó. A Szamossal egyesült Tisza mindjárt alább a bal par­ton Naményival találkozik, s innen balfelől egész Csé­géig. 212183 öl. vagy 53 mérföld távolságban a víz sod­rán Szabolcs, jobbról pedig Beregh­ megyék szeleit mos­sa Csap helységig, mely Ungh megyének a Tiszára dű­lő szögében fekszik: e helység irányában esik a Latorcza a Tiszához legközelebb s a földszín aránynak azon sajátsá­gos jeleneténél fogva, mikép a Latorcza és Bodrogh tere a Tiszánál mélyebben fekszik, a Tisza nagyobb árjait a Latorczába nyomni törekszik. Erőlködnek ugyan a Tiszának a Latorczába törését töltésekkel feltartani, hanem mivel elmúlasztatott a fo­lyót rendesebb folyásba hozni, s az által a résznak okait eltávoztatni, s mivel a folytonos part szakasztásoknak e­leje nem vézetett, mind azon rendszer ellen emelt tölté­sek a vízár feltartására felette gyengék és tökéletlenek, minthogy minden nagyobb árvíz a kiszakasztott töltése­ken keresztül utat találván a Bodrog termékeny vidékét elönti: ezen eset leginkább Csapnál és Tárkánynál a Ti­szának sarkalatos fordulat pontjainál történik meg, melly okból e pontokra különös figyelem fordítandó. E­zenkívül, minthogy Csap helység oltalma végett ez előtt több évekkel kivárt átvágástól a folyó mostani irányában sikert várni nem lehetett, a helybeli körülmények pedig ott más átvágást nem is engednek meg, nincs más mód, minthogy a Csapi oldalon a további partszaggatásnak kövezett, vagy fa­rőzsés part erősítéssel eleje vétessék. Csapnál az éjszaki irányból délnyugatnak fordúlt Ti­sza, jobbról Salamon, balnól Záhony és Győröcske Ungh­ megyei helységek közt kígyózva Kis-Tárkánynál Zemp­lén megyének Bodrogköz nevű részére dúl és e szép vi­dékre több részt mint áldást hoz, minthogy legközelebb a Kis-tárkányon felül fekvő Ticze-ér töltés szakadáskor tömérdek vizet visz a Bodrogköznek még magasabban fekvő földjére is; Agárdon alól pedig Bodrogköz több la­pályaiba esvén a Tiszának minden nagyobb árja csak nem az egész vidéket ellepi, a túlsó oldalon ellenben Szabolcs megye Nyírség nevű vidékének egy része aggo­dalommal teljes, nehogy Tuzsérnál már a falunak dőlt, és e vidék lapály-részét elönteni szokott Tisza folyásáról és medrével egészben költöztek. Mindjárt alább még nyomorultabb helyzetben sínlő­dik Szabolcs megyének Nagy-Rét nevű földe, holott mint­egy 30 helység határait minden nagyobb árvíz me­rőben elönti. Ennyi rész s nyomor környezte vidéket átkeringvén a Tisza Tokajnál a Bodrog folyóval egyesül. Tokajon alól, jelesen T.Dobtól Füreden felül fekvő Árkus érig sok víz húzódik a Hortobágyba, a Tisza bal­partja több árkok és fokok által még inkább szét lévén szaggatva mint a felette levő közön, a jobb part is, mely­re Szabolcs megyének Takta közön fekvő része hajlik, e­gészen Luczig semmivel sincs jobb állapotban. Különösen Kesznyétenig, hol az eleven Sajó a Tiszá­ba ömlik, a folyó annyira meglassúl, mikép a vízsodrán 44 000 ölre csupán 2,83 lábot esik, mellyből 100 ölen­ként egy vonalnyi eset sem kerül; ennek fő oka, a sok görbületeken kívül leginkább a Sajó beszakadásának tu­lajdonítható, mely a magával sodrott hordalékot a Tisza medrébe lerakván, ez erőtlenségében azt tovább hajtani nem képes, mely miatt a Tisza itt a Sajó által ágyába ra­kott töltéssel elakasztatik, mit vízmérési adatokkal is fel­világosíthatni, mert mindjárt a Sajó beszakadása alatt közvetlenül a Tiszának 100 ölre 2 1/2 hüvelyk elett van, miből természetesen következik, hogy a Bodrog és Sajó közt a Tisza alacsonyabb partjai számos kitörésein a víz­ár jobbról a Takta közét, balról pedig Szabolcsban Dob, Bűd, Szt. Mihály, Polgár helységek és Nánás-Böször­mény, Újváros, Debreczen városok, és a Kunság termé­keny határainak nagyobb részét vagy állandóul, vagy az évnek épen tenyésző szakában vízzel borítja. Különösen megemlítendők itt azon foktok, és kitörések, melyek a Tisza nagyobb árjait az elszámlált határokra vezetik, u.m. a Dobi, Luczi, Kesznyéteni és Szederkényi határok­ban ld­ezők a vizet legelébb a Kesznyéteni határon Pap tavának nevezett vízfogóba utalják, innen az (olvasha­tatlan két szó), végre király nevet nyeri Ezen a horgoló tóba, ebből tovább a veresnádba öntik. Van még egy más útja is a szóban levő vízárnak, mely Ároktő és Csege közt Selypes nevű Eren foly ki és a Szt. Margitai pusz­tán két ágra oszolván, s a bal Selypes nevét tovább is megtartva, a fenn nevezett Pap tavába húzódik, a jobb ág pedig folyás ér név alatt a vizet Polgár határán Bágy nevű tóba vezeti, honnan az a veresnáddal egyesül, vég­re az így leszármazott víz a Horti pusztán egy rendesebb medrű, s Hortobágy név alatt ismeretes folyóvá alakul. A Sajótól kezdve Füred irányáig Borsod megyének jutott a Tisza jobb oldala, mellyen kitöréseit gyakorolja. Fürednél kezdve Heves megyébe lépvén be a Tisza, azt jobbról Kétske, balról pedig a II.Körösig hasítja, cse­kély esete és számos s nagyszerű kanyarulatai miatt a környéknek nem kevés veszedelmével. A Füredi híd alatt szakad ki az úgynevezett Kis Tisza, melly Poroszlónál az Eger vizével egyesülve a Tisza-Ná­nai határon ismét az anya ágba tér. Ezen alúl semmi más víz vagy patak nem szakad be egészen Szolnokig, hol a Zagyva ömlik be. Szolnokig számos kanyarúlatokon, azon alúl még na­gyobbszerűeken, mellyek közül a Czibakh­ázi az egész

Next