Hidrológiai Közlöny 2000 (80. évfolyam)

3. szám - Tóth Gábor: A Mura szabályozása (1867–1880) – a Zala megyei közgyűlés jegyzőkönyvei alapján

A Mura szabályozása (1867-1880)­­ a Zala megyei közgyűlés jegyzőkönyvei alapján Tóth Gábor 8900. Zalaegerszeg, Stadion u. 2. Kivonat: A XIX. század második felében az ország legnagyobb folyóinak szabályozásánál alkalmazott költség-előirányzati rendszer a Mura esetében nem működött hatékonyan. Ennek legfőbb magyarázata a folyóparti szántóföldek elhelyezkedése volt, és az a körülmény, hogy a Mura majdnem 400 kilométert tett meg, mielőtt hazánk területére érkezett. Ezért Zala vármegye szen­vedte az osztrák szabályozások minden hátrányos következményét Pénzügyi forrásai pedig olyan csekélynek bizonyultak, hogy erejéből csak helyi szabályozási munkálatokra futotta. Kulcsszavak: folyószabályozás, vízügyi történelem, Mura folyó. Előszó Annak, aki a magyar vízszabályozások történetében kíván tájékozódni, ismert átfogó munka áll rendelkezésre: az Ihrig Dénes által szerkesztett­­ Károlyi Zoltán, Káro­lyi Zsigmond és Vázsonyi Ádám közreműködésével ké­szült, 1973-ban kiadott "A magyar vízszabályozások tör­ténete" A mű nem tárhatta fel részletesen minden egyes folyónk mederrendezésének múltját. A Mura ügyeinek a könyvben csak néhány oldal juthatott. E tanulmány ezt a hiányt igyekszik pótolni, s levéltári források alapján állítja össze a Mura-szabályozás két évtizedét. A Zala megyei közgyűlés jegyzőkönyvei mellett egy 1843-ban készült, részletes és kiváló Mura-térkép is rendelkezésemre állt. Külön feladat volt az iratokban fellelhető helységnevek azonosítása. A Muraközben etnikailag sokszínű lakosság élt, ahol a szlovének, horvá­tok, magyarok és osztrákok a saját nyelvükön is többféle elnevezéssel il­lettek egy-egy községet. Ugyanannak a községnek iratonként is változha­tott a neve, ezért a szöveg - néhány kivételtől eltekintve -a magyar elne­vezést használta, de megadtam az összes fellelhető elnevezést is. 1. Bevezetés Végigtekintve a magyar történelmen, a vízgazdálkodás fejlődésében két fő korszakot különböztet meg a szakiro­dalom. A két korszakot elválasztó változásokat valahol a XIX. század elején kell keresnünk. A XIX. századig ter­jedő időszak legfontosabb jellemzője, hogy a gazdasági termelés és a természeti adottságok jól megfértek egymás mellett. Az 1800-as évek elején a gazdasági fellendülés, a termelési ágazatok kiszélesedése szükségessé tette a ter­mészeti viszonyokba való jelentősebb beavatkozást. Ek­kor nemcsak helyi elképzelések valósultak meg, hanem egységes koncepciók egész sora született a vizek rende­zése terén is. E korszakban létrejöttek azok a technikai eljárások és szakmai tapasztalatok, amelyek az új tervek megvalósításához szolgáltatták a hátteret. A halászat, a vízimalmok és a hajózás növekvő igényei addig ismeret­len, új feladatok elő­állították a vízszabályozásokat. A XIX. század vízi munkálatainak eredményei a gazdaság és közle­kedés fejlődésében mérhetők le. Mérföldkőnek számít a Tisza szabályo­zás megkezdése 1846-ban. Az eredmények ellenére a XIX. század máso­dik felében a folyószabályozási tevékenység vontatottan haladt Ennek legfőbb oka, hogy a dualizmus kora vízügyi politikája átlépett a reform­kor célkitűzésein, és a vízi út fejlesztés felett diadalmaskodott a vasút. 2. A vízügyi igazgatás dualizmus kori szervezete és jogi szabályozása 1867-ben Magyarországon új korszak kezdődött, az államigazgatásban is látványos átalakulással. A népképvi­seleti országgyűlésnek felelős minisztériumok szerve­ződtek. A legfontosabb területi szervezet a földművelés és ipar érdekeltjeit képviselő vármegyei közgyűlés volt. Az összes műszaki ügy felelőse a Közmunka- és Köz­lekedésügyi Minisztérium lett, amely 1867. március 11-től 1889. július 15-ig volt a vízügyek legfelsőbb szintű irányí­tója­. A minisztériumon belül önálló vízügyi szakosztály alakult. Hatáskörébe tartoztak a folyószabályozások, az ármentesítés, a vízhasználatok ügyei. Felügyeletet gyako­rolt az építési szánt hitelek felett, s irányította a területi hi­vatalokat. A minisztérium vezetői tisztában voltak azzal, hogy társadalmi támogatottság nélkül képtelenek volná­nak vízügyi feladatainak ellátására, ezért nagy önrendel­kezést biztosították a vízügyi társulatoknak. (A vízügyi társulatok nyereségorientált, önkormányzati joggal ren­delkező szervezetek voltak, amelyek feladatait és ellenőr­zésük módját az állam jogi úton szabályozta). Az első törvényjavaslatot Gorove István miniszter nyújtotta be, amit az uralkodó 1871: 39. tc. címen szentesített­. A törvény szerint az ártér­birtokosok nagyobb hányadának kívánságára lehetett társulatot alapítani, amely a költségvetés és a tervek elkészítése után összehívhatta a közgyű­lést. A közgyűlés választotta meg a vezetőséget és a háromfős választ­mányt, akik az ügyek legfőbb intézői voltak Minden társulatnak kötele­ző volt egy vízügyi mérnököt alkalmaznia. Ezenkívül a törvény kimond­ta, hogy a minisztérium kormánybiztost nevezhet ki, ha a társulat nem képes a teendőit ellátni. Az 1879: 34. tc által megfogalmazott módosítá­sok leginkább a hitel kérdését érintették. Csak akkora kölcsönt lehetett felvenni, amelynek járulékait az ármentesített termőföldek jövedelméből fedezni lehetett. A társulatok felett a folyammérnöki hivatalok gyakorol­tak felügyeletet, és ők végezték a védművek szakmai ellenőrzését is. A két törvény egységesítette a társulatok működési szabályait, feladatait, és a vízügyi igazgatás egy sajátos formáját hozta létre. A törvények által megfogalmazott ellenőrzés azonban kevésbé ment át a gyakorlatba Gyakran előfordult, hogy a társulatok nem törődve az ármentesítés tech­nikai követelményeivel, csak a birtokok határait vették figyelembe. Ezért az 1884. évi társulati törvény kimondta, hogy a Közmunka- és Közleke­désügyi Minisztérium árterületet csatolhat valamely társulathoz annak érdekében, hogy a folyó egész völgyében biztosítva legyen az ármentesí­tés. Hangsúlyozta továbbá azt is, hogy a mederszabályozás az állam fela­data, az ármentesítés pedig a társulatoké. Az ellenzék bírálatának közép­pontjában a magán- és az államérdek ily módon történő összekapcsolása állt. A gyakorlat azonban azt mutatta, hogy a társulatok meg tudtak fe­lelni a következő évek vízimunkálataiban jelentkező új igényeknek. 2.1. A folyammérnöki hivatalok A Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium fel­ügyelete alatt 1871-től jöttek létre folyammérnöki hivata­lok, amelyek az első években állandóan változtatták szék­helyüket, és csak ideiglenes jelleggel működtek. A már korábban említett 1871: 39. tc. foglalkozott először fela­dataikkal, ami a vízrajzi ügyek ellátását és a társulatok el-­ Dóka Klára: A vízi munkálatok irányítása és jelentősége az ország gaz­dasági életében. Bp. 1987. 163.p. 2 Corpus Juris Hungarici 1869-71 Budapest, 1896 406. p. 3 Corpus Juris Hungarici 1879 - 80 Budapest, 189­1 43 p 4 Corpus Juris Hungarici 1884 - 86 Budapest, 1897 33. p. 1 Dóka Klára: A vízi munkálatok irányítása... 171.p. 6 Dóka Klára: A vízi munkálatok irányítása... 172. p. 161

Next