Hidrológiai Közlöny 2006 (86. évfolyam)

1. szám - Balázsné Langó Zsuzsanna: A Planktomyces bekefii története

A Planctomyces bekefii története Balázsné Langó Zsuzsanna 1141. Budapest, Szomolány-köz 12. e-mail: langozsuzsanna@yahoo.co.uk Kivonat: Nyolc évtizeddel ezelőtt, 1924. május 14-én, a Magyar Természettudományi Társulat Növénytani Szakosztályának ülé­sén, Budapesten ismertette Gimesi Nándor, a budai ciszterci rend Szent Imre Főgimnáziuma tanára a Lágymányosi tóból származó, különös, csillag alakú szervezetet, amit mikroszkopikus vízi gombának vélt, és a Planctomyces bekefii néven vezetett be a botanikába. Mára bebizonyosodott, hogy nem gombafajt fedezett fel, hanem új baktériumfajt, ill genuszt, amelynek rokonai óriási „karriert" futottak be a prokarióták világában. Két német tudós, Schlesner és Stackebrandt 1986 -ban új taxonómiai kategóriába, a Planctomycetales rendbe sorolta ezeket a különleges szervezeteket. Jelen tanulmány a felfedezőről, a szervezet származási helyének történetéről, valamint a faj és a rend jelentőségéről emlékezik meg. Kulcsszavak: Planctomyces bekefii, vízügyi történelem. Gimesi Nándor (1893-1953) Pályafutását ciszterci középiskolai tanárként kezdte és 1920-1925 között, a felfedezés idején a budai ciszterci rend Szent Imre Gimnáziumának volt a természetrajz-földrajz, kémia, és egészségtan tanára. A gimnázium a Lágymányo­si-tó közelében állt, így nem véletlen, hogy a fiatal, a limno­lógia iránt érdeklődő tanár hamar ráakadt erre a mocsaras, i­gazi vízi paradicsomra. Nem állt távol tőle a műszaki tudo­mányok művelése sem. Már 1923-ban kifejlesztett a plank­tonok teljes körű vizsgálatára alkalmas új ultraszűrő készü­léket, s a kolloid membránszűrők kutatásában is jelentős e­redményeket ért el. Ez tette lehetővé, hogy több plankton szervezetet elsőként írt le. A tudományról vallott felfogását az alábbiak idézik „A biológus szellemének nem szabad e­gyoldalú ismeretanyagból táplálkoznia, hanem sajátjává kell tennie az általános emberi értékek és a filozófiai alapel­vek mellett a szaktudományához közel eső disciplinák leg­fontosabb és legújabb eredményeit is, mert csak így marad­hat a modern természettudományos gondolkozás magasla­tán. Főleg a fizika és kémia ismerete s a mathematika ele­meiben való jártasság biztosítja kutató munkájának eredmé­nyességét. " Érdekes az általa felfedezett planktonikus szervezet el­nevezése. A genus név egyértelműen a vízi gombára utal (Planctomyces), a faj vagy species elnevezés, pedig a béke­fii nevet kapta. Békefi Rémig a ciszterci rend Szent Imre Főgimnáziumának alapítója volt, a Magyar Tudományos A­kadémia tagja, történész professzor, aki a középiskolai okta­táson kívül a paptanárok tudományos előmenetelét is segí­tette. Az ő tiszteletére kapta az újonnan felfedezett szerve­zet a fajnevet. Nem volt véletlen, hogy Gimesi Nándor szá­mos nagynevű limnológiai kutatóintézetben folytathatott tu­dományos munkát a Rockefeller ösztöndíj segítségével (Hy­drobiologische Station Konstantenbaum bei Luzern Svájc, Biologische Station Plön, Biologische Anstalt Helgoland Németország, Biologisce Station Bergen-Herdla Norvégia) a kor híres kutatóival együttműködve (Bachmann, Run­ström, Geitler, Küster, Tischler, Karrer, Hartmann). Gimesi Nándor tudományos érdeklődése a későbbiek­ben a növényfiziológia felé irányult. Elsősorban sejtélettani, sejtszerveződési valamint fejlődéstani kutatásokkal foglal­kozott. Különösen a mikro-kinematográfia módszertani al­kalmazásával ért el sikereket. 1943-tól a Pázmány Péter Tu­dományegyetem (az ELTE elődje) Növényélettani Tanszé­kének a vezetője lett 1952-ig. 1944-től az egyetemi botani­kus kert igazgatói tisztségét is betöltötte haláláig. 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választotta. A Lágymányosi tó története Mi lehetett az oka, hogy Gimesi Nándor érdeklődését megragadta a Lágymányosi tó? Bizonyára, nemcsak a tó kö­zelsége játszott ebben szerepet, de, hogy közelebb kerüljünk az igazsághoz, eredjünk nyomába a tó történetének. A mostani kövezett mederbe szorított Duna régebben a Gellérthegy után széles, tölcsérszerű mederben folyt a Cse­pel sziget felé, mígnem 1873-76-ban a Gellérthegytől délre húzódó töltéssel elvágták tőle a lágymányosi kiöblösödést. E tóvá lett öblöt az összekötő vasúti híd töltésével ismét két részre osztották: az alsó, a Dunával nyílt összeköttetésben lévő lágymányosi téli kikötőre, és a Lágymányosi-tóra. Fel­tehetően az 1920-as években, a felfedezés idején is hasonló állapotok uralkodtak. A Lágymányosi-tó az Alföld le nem csapolt mocsárvidékére emlékeztetett. A mocsár vize, náda­sa, fái a halak, a szárcsák, vadkacsák, sirályok és a mocsár­világ egyéb állatainak volt kedvelt tartózkodási helye. A fe­nék magassága +1,50 és +3,00 m között ingadozott. (A ma­gasságok a Duna 0 pontjának magasságára vonatkoznak.) Vize közvetlenül nem állt kapcsolatban a Dunával, de a gát átszivárgása miatt két hetes eltéréssel követte a Duna víz­szint-ingadozását. A Lágymányosi-tó erősen eutróf tó volt, szerves anyagban gazdag, vizében feltehetőn nagy volt a szulfát koncentrációja. A környező mocsaras területeken a stagnáló víz a kiscelli agyag felső részét fellágyította, sárgás agyaggá alakította át, a porhanyó agyagban oldó működését kifejtve, a stagnáló víz oldatából gipsz kristályok is képződ­tek. A mocsaras terület környékén állattartás folyt, így a trá­gyatelepek szintén növelték a szulfátok mennyiségét a talaj­ban s vízben egyaránt. A kora őszi periódusban a fitoplank­ton anaerob bomlása miatt, valamint a szulfát redukálók te­vékenységének következményeként megnövekedhetett a vízben kénhidrogén, majd a mangán és a vas koncentráció­ja, ami kedvezhetett a planktomk­észek elszaporodásának. A múlt század elején kezdődött ennek a mocsárvilágnak a temetése a Műszaki Egyetem megépítésével, de még két évtizedig a Lágymányosi-tó megmaradt vize haltenyésztés­re, csónakázásra, nyáron a pesti szegényebb néposztály tíz­ezreinek fürdésre, strandolásra szolgált, míg nádasaiban a vadkacsák, szárcsák, sirályok vígan éltek. A középen levő zátonyon az „Ős Budavár" vendéglő állott, ahova csónakon szívesen rándultak ki a pesti polgárok egy kugli partival egybekötött vidám sörözésre. A Lágymányosi-tó feltöltésének második szakasza 1930-ban kezdődött, amikor elhatározták a Boráros-téri (Horthy Miklós) Duna híd (ma Petőfi híd) megépítését. Ekkor a tó területe még 93 kat. hold volt. 1930-32-ben 600 000 m 3 Du­na-kavicsból, iszapoló eljárással elkészült a híd budai feljá­rója. A hídfeljáró környékén helyezték el a lebontott Tabán házainak a törmelékét. Újabb lendületet akkor vett a tó fel­töltése, amikor a Magyar Királyi Államvasutak elhatározták a gödöllői vonaláthelyezés elkészítését, s az innen kikerülő 550 000 m3 földnek a Lágymányosi-tóban való elhelyezését. A tó feltöltésének harmadik nagy szakasza a második vi­lágháború utáni időszak, amikor ismét törmelék lerakóhely­ként szolgált. Az 1950-es években azonban az Összekötő vasúti híd környékén a Budafoki útig még összefüggő, vize­nyős területet találunk. A Lágymányosi-tó környéke egész 35

Next