Hidrológiai Közlöny, 2013 (93. évfolyam)

2013 / 4. szám - Alföldi László: Beszéljünk a Tiszáról

ALFÖLDI L.: Beszéljünk a Tiszáról dél eredménye” (Herrich 1879). Sajnálatos, hogy Vásárhe­lyi egyetlen szóval sem említi a térséget először felmérő bi­rodalmi mappációt. A tervet sokoldalú és erőteljes bírálat érte, amit kellő részletességű tervtanulmány hiányában nehéz volt megvé­deni. A helyzetet bonyolította, hogy a személyeskedésig fa­juló vita következtében Vásárhelyi szélütés következtében elhunyt, és nem maradt, aki Vásárhelyi rövid szereplésének vezérfonalát tovább bonyolítja, ezért külföldi mérnököket vontak be a döntésbe. Ez csak azt jelentheti, hogy Széche­nyi nem talált magának megfelelő magyar szakembert. Nem tudni miért, de valószínű az ellenzék javaslatára el­ső szaktekintélyként Francesconit hallgatták meg, aki mind­járt az elején magáévá tette Vásárhelyi terveit, amivel a kö­zösség rosszallását váltotta ki. Francesconi azt állította, hogy a folyó esésszegénysége miatt Vásárhelyi átvágásait az örökös áradások megszüntetése végett végre kell hajtani, de az átvágásokat alulról felfelé kell teljesíteni, ugyanakkor töltések is keletkeznek. Ellenzi a Latorcának Csapnál való Tiszába vezetését. A töltéseket Franesconi a folyó partjai­hoz minél közelebb tétetné. Miközben a szakértők és az érdekeltek még vitatkoztak a tervek fölött, Széchenyi a Paleocapa véleményét, mint irá­nyadót elfogadta, amit a helytartóság jóváhagyott, vagyis ha úgy tetszik, az lett elfogadva, melynek elfogadása szöveges határozata a Tisza-völgyi Társulat 1847.-ként tartott ülésén ki lett hirdetve. Nyomatékként ezzel együtt az uralkodó 1.000.000,- Ft kölcsönadását engedélyezte. Mindezektől függetlenül azonban már 1846-ban elkezdődtek Tokaj felett az átvágási munkálatok, és előmunkálatok is folyamatban voltak. Történelmi érdekesség, hogy gróf Széchenyi István Vá­sárhelyi halála után 1846. június 16-án újabb tiszai szerve­­zőútra indult, és magával vitte Paleocapát, aki az út eredmé­nyeként, de már Vásárhelyi koncepciójának ismeretében el­készítette a „Vélemény a Tisza-völgy rendezéséről” című állásfoglalását. Ezt követően József főherceg és Széchenyi, Paleocapa é­­pítési igazgatót kéri fel, hogy Vásárhelyi tervéről nyilatkoz­zék. Paleocapa miután személyesen beutazta a Tisza-völ­gyet és kiadta „Vélemény a Tisza-völgy rendezéséről” cí­mű irományát. 1846. augusztus 7-én Széchenyi jelképes kapavágással Tiszadobnál hivatalosan is megkezdődöttnek nyilvánította a Tisza szabályozását. Ezt követően a kapkodás, az egymás­nak ellentmondó intézkedések, a közbejött történelmi ese­mények történéseiről elegendő információval nem rendelke­zünk. Szakmailag semmiképpen nem lehet magyarázatot talál­ni arra, hogy a Francesconi szakvélemény ismeretében mi­ért Tiszadobra, vagyis más, a Felső-Tisza szakaszára állt ki az 1846. augusztus 20-án elhíresült kapavágásra a szabályo­zás megkezdésének színpadias deklarálására. A Tisza szabályozás eseménytörténete gondolatok és töprengések sokaságát indukálja. A több mint 150 éves elő­készítő időszakot a forradalmi változásigény hevülete gya­korlatilag néhány év alatt tettekre változtatta, és Széchenyi vezetése mellett a Tisza szabályozás visszavonhatatlanul napirendre került. Elgondolkodtató, miért pont Vásárhelyi Pál neve került a világszínvonalú célkitűzés piedesztáljára? Miért nem a Ti­­sza-térség szakmai felmérésének (mappációknak) vezetői közül került ki a kiemelt személyiség? Miért nem Széchenyi nevével fémjelezzük a világméretű vállalkozás elvi alapjai­nak megteremtését? A Széchenyi által a szerződvényben foglalt, megfogalmazott célmeghatározás több volt egyszerű Tisza szabályozásnál, mert az elfogadott szöveg egyértel­műen a Tisza-térség vízgazdálkodásának összehangolt, komplex megoldását irányozta elő, amivel mind a mai na­pig csak nehezen birkózunk. Arról is érdemes elgondolkodni, miért nem került sor, azóta sem újabb állapotfelmérésre és a feladatok részletes e­­lemzésére. Nem kellene-e az elveszett, ill. elutasított tervja­vaslatokat alaposan újraértékelni? A szabályozás megvalósítása a kezdetektől fogva inkább zűrzavaros, mintsem verejtékes volt. Már a Tisza szabályo­zás szerződvényének aláírása előtt a szabályozás későbbi alapelvei kimondatlanul, de már alkalmazásra kerültek. Igazság szerint a török hódoltságtól mentes kárpáti területe­ken a Felső-Tisza és mellékvízfolyásainál egyre szaporod­tak a meder kiigazítások, megjelentek az átvágások, tudunk mederrendezésről és lokális töltésezésekről. Az első terv­szerű folyószabályozási munkák valószínűleg Rákóczi György terveihez fűződnek, aki a Tisza Tárkánytól Tokajig terjedő egykori ágát belga és velencei mérnökökkel szabá­­lyoztatta, amivel a Bodrogköz egy részét termőterületté vál­toztatta. Tudunk arról, hogy 1750-ben a Szamos bal partja mentén vízvédelmi építkezések folytak, Fejér László szerint ezek voltak a Felső-Tisza legrégebbi töltései. Az is ismert, hogy mivel legkönnyebben a folyó felső szakaszát lehetett szabályozni, ezért az 1770-es években már Tárkány és To­kaj között medertisztítást, a Zong és a Latorca mentén me­derkiigazítást végeztek és töltésezésre is sor került. Mindezek mellett, ha azt is figyelembe vesszük, hogy Szirmai András korábban hivatkozott kiadványa 1803-ban készült, akkor teljesen érthetőnek tűnik, hogy Vásárhelyi Pál első beadványa elsősorban miért csak a Felső-Tiszával foglalkozott. „Szirmai András „Notitis Tophographica Comitatus Zempléniensis „ 1803-ban megjelent kiadványa szóról-szó­­ra tartalmazza a Tisza-völgy nyomorát, és miközben magá­ban foglalja, ha tetszik, Vásárhelyi átvágási, vagy ami még különösebb, Paleocapa töltésezési rendszerét, és még ami a legkülönösebb, Lám Jakabnak a vízelosztó tervezetét is...” „ De az is mi tettleg megtörtént, mivel nevezett helyeken mind a Bodrognál, mind a Tiszánál valahány kanyar át lett vágva és Paleocapa szerint a töltések távolra a folyó partján lettek felépítve. Nive Novi in Mundo el lehet mondani” (Herrich, 1873) Széchenyi megjelenése olyan mértékű központosító tö­rekvéseket jelentett, hogy a Vásárhelyi-féle első tervjavaslat vázolt elképzelése mellett semmiféle más javaslatot nem volt hajlandó tárgyalni és az előterjesztéseket a bizottsági ü­­léseken durván elutasította. Az sem kizárt, hogy Széchenyi a Helytartótanács döntéseit, határozatát nem szándékozott felülírni. Nem tudunk arról, hogy a második (harmadik) meder né­ven több mint 100 évvel korábban felvetett árapasztó csa­torna kérdését érdemben valaha is megvitatták volna, tár­gyalás nélkül elutasították a komorói átvágás (mederrövidí­tés) gondolatát is. A szabadságharc kitörését megelőző néhány hónapos időszak alatt a központosított, egységes akarat felbomlott, és az átvágásokat elsősorban a Felső-Tisza szakaszon kezd­ték és a töltésezés egységes elve szerint való megvalósítása elve helyett uralkodóvá vált a helyi érdekérvényesítés, o­­lyannyira, hogy a mellékvízfolyások torkolatrendezése, ill. áthelyezése annyira rendszertelenül történt, hogy veszélyes­

Next