Hidrológiai Közlöny, 2014 (94. évfolyam)

2014 / 4. szám - Bezdán Mária: A Tisza-szabályozás hatása a Duna-Tisza köze talajvíz helyzetére

A Tisza szabályozásának hatása a Duna-Tisza köze talajvíz helyzetére Bezdán Mária 1113. Budapest, Vincellér u. 40. Kivonat: A vízállások alapján a Tiszán rosszabb időszakok is voltak, amelyek a talajvíz leszívását okozták, mégsem alakult ez át folya­mattá, egészen a hatvanas évek végéig. Ebben az időben a terület talajvízmegtartó képességére valamilyen drasztikus behatás­nak kellett történnie, amely a folyamatot elindította. Miközben a Tisza vízállásai az 1974-1982 közötti nyolc évben nem sül­lyedtek le nagymértékben, és a Tiszántúl talajvízháztartásában is jelentős mértékű töltődés következett be, ennek ellenére a Duna-Tisza közén ebben az időszakban zajlott le a talajvízszintek erőteljes lesüllyedési folyamata, amit több talajvízszint ész­lelő kútban is tapasztaltak. Vajon összefüggés van-e a két jelenség között? Kulcsszavak: duzzasztómű, rétegvíz, talajvíz, vízkészlet-csökkenés, ill. nyár eleji árhullámokat követően sokkal lassabban ürült ki a meder. A tárolt víz a jóval kisebb vízszín­esés miatt sokkal lassabban folyt ki a medrekből, és mindvé­gig táplálta a folyót, szaporította a kisvizét, mint ahogy a hatalmas árvízi kiöntéseknek a vize is, amely lassan csordogált vissza a fokokon keresztül. A múltban a me­der is sokkal kisebb keresztmetszetű és sokkal szőkébb volt, és emiatt a kisvízállás időtartama is sokkal rövidebb volt (Iványi, 1948). A szabályozás eredményeként az addig vizes, mocsaras, lápos vidék mezőgazdasági mű­velésre alkalmas területté vált, ezzel átalakítva a tájék növény- és állatvilágát, és befolyásolta az emberi élet­formát. 2. Vízjárás változások a szabályozást követően A szekuláris vízállás-ingadozások a hasonló időtarta­mú éghajlat-ingadozásokra vezethetők vissza. A nedve­sebb időszakok magasabb vízállásokkal, a köztes idő­szakok a szárazabb éghajlat mellett gyakori alacsony vízállásokkal hozható összefüggésbe (Brückner 1890). A ciklikus ingadozásokról a Biblia is említést tesz, mint hét bőséges és hét nyomorúságos esztendőt. Mózes I. köny­vében írja, hogy az emberek az ínséges időkben már nem fognak emlékezni a korábbi bőséges évekre. Napjaink­ban is az emberek hajlamosak megfeledkezni a közel­múltban történt eseményekről (pl. A száraz időszakok­ban beépítik a belvízzel veszélyeztetett területeket...). Az időjárás szélsőséges megnyilatkozásai nem csak a jelen korunkra jellemző események. Már őseink is szen­vedtek ezektől az időjárási szélsőségektől (Zsuffa, 1998; Rácz, 2011). Természetes ősállapotukban is folyamatos változáso­kon estek át a folyók, azonban az emberi beavatkozások­ra olyan erőteljes hatások érik, amelyekkel intenzívebb megváltozásra kényszerítik őket. A beavatkozások hatá­sára változik a folyók hossza, esése, mederméretei (Fiala­c& Kiss, 2005, 2006), érdességi viszonyai, folyamatosan változik a hullámtér (Balogh, et al., 2005), és ezek hatá­sára megváltozik a vízhozam és vízállás kapcsolata, azok éven belüli eloszlása. Tehát a folyószabályozás, csator­názás, a vízgyűjtők közötti vízátvezetés és víztározás, főleg a Tisza hegy- és dombvidéki részein, mind-mind a lefolyási viszonyok változásához vezetett (Konecsny, 2000). A megváltozott lefolyási viszonyok, továbbá a megtelepült lakosság megnövekvő vízigénye következ­tében a területen tárolt vízkészletek is módosulnak (Liebe, 2000). Ezeket a változásokat tovább fokozzák a vízgyűjtőn történt beavatkozások: művelési ágak meg­változtatása, erdőirtás, erdőtelepítés (Félegyházi, 1988; Frisnyák, 1995; Szabó, 2005; Sümegi, 2011) beépített­ség, az újabb időjárási helyzetek és bizonyos mértékig a 1. A Tisza szabályozása A tatár és török hódoltság hatására elmocsarasított Ti­sza-völgy kedvezőtlen körülményei időszerűvé tették a XIX. században a környezet átalakítását, élhetőbbé téte­lét (Ihrig, 1973). Gróf Széchenyi István nevéhez fűződ­nek az első igazi áttörő eredmények a magyarországi folyószabályozásokat illetően. A Tisza völgyében a vizek tervszerű szabályozása csak az 1830-40-es években végrehajtott vízrajzi térké­pezés befejezése és a szabályozási tervek elkészítése után indulhatott meg (Vázsonyi, 1973). A folyók legutol­só (szabályozás előtti) természetes medréről a második katonai felmérés (Hofstätter, 1989; Jankó, 2001; Tímár, et al., 2006) térképszelvényei szolgáltatnak információ­kat. A Tisza szabályozásának fő célja az árvizek elkerü­lése és a termőterületek növelése volt. A Széchenyi— Vásárhelyi program a vízrendezés és árvízmentesítés munkálatait az egész Alföldre kiterjedő egységes rend­szerben szemlélte, azaz a Tisza-völgy szabályozása nem­csak a Tisza ágyát, hanem az azt tápláló mellékfolyók ágyait és kiöntési lapályait is érintette (Tóth, 2000). Ak­koriban a mai Magyarország 14-ét állandóan, vagy idő­szakosan víz borította (Somogyi, 1980). Az Alföldön ez az arány elérte a 30-35%-ot, jelenleg 2-3%-ra csökkent. A medence természetes ősállapotában a folyókból évente átlagosan 2-3 km 3 árvíz ömlött ki az Alföld terü­letére. Az árvízvédekezési munkálatok, így a töltések megépítése előtt a Tiszán levonuló árhullámok kiléptek a mederből és a kedvező felszíni adottságoknak köszönhe­tően lassú áramlásban folytak le, és lassan jutottak vissza a Tiszába. A kiömlő víz egy része a talajvizet táplálta (Babos & Mayer, 1939; Lászlóffy, 1982; Szesztay, 2000; Mezősi, 2000). A Tisza szabályozását követően a tölté­sek megépítésével gátat szabtak az elöntéseknek. Ezzel a talajvíz elöntésekből történő táplálása is jórészt meg­szűnt, és korlátozódott a csapadék, illetve az esetleges gátszakadásokból keletkező elöntések vizeire. A nagyvizek elleni védekezés céljából a vezérárkok megásásából kinyert, és az ártéren kialakított kubikgöd­­rökből kitermelt földből 1846-1895 között több szakasz­ban töltéseket építettek. 1872 végére a szabályozási mű gerince készen állt. Az átvágások a Kisköre alatti folyó­szakaszokon rosszul fejlődtek a kedvezőtlen talajvi­szonyok és a kis esés miatt, így a vízszállításból kiikta­tásra ítélt kanyarulatok még mindig nagy mennyiségű vizet szállítottak. Az alsó és középső Tisza szakaszon az átvágások csak 1904-re fejlődtek ki teljesen. (Hivatalo­san 1908-ban tekintették befejezettnek a nagy Tisza szabályozást.) A folyó kisvízi szabályozását 1909-ben kezdték meg a meder átalakulása és a vízi forgalom igényeinek megfelelően. Az átmetszések előtt a tavaszi, 69

Next