Hidrológiai tájékoztató, 1966 június

Kuhárszky Tihamér: A budai Ördögárok rövid története

A iHidal Ördögárok rövid története KUHÄRSZKY TIHAMÉR Fővárosi Csatornázási Művek Az Ördögároknak, a Budai-hegység e tektonikus eredetű völgyének és patakjának története szorosan összefügg annak a hatalmas települési területnek tör­ténetével, amelynek múltja egészen a neolit kor em­berének megjelenéséig nyúlik vissza. Az egykori bu­dai Tabán helyén végzett ásatások éppen az Ördög­ároknak közvetlenül dunai betorkolási területén buk­kantak olyan ősrégi emberi építmények nyomaira, melyek azt bizonyítják, hogy a Gellérthegy körüli barlangok és a hévforrások melegvize már az őskor emberét is letelepedésre késztették. Olyan települési helyeken viszont, ahol az emberi műveilődés kifejlődé­séhez szükséges kedvező környezeti adottságok is megvoltak, a hegyekből az esőzések alkalmával hir­telen lezúduló vadvizek medre is feltétlenül nagy sze­repet játszott. A kelta eredetű, de illir kultúrájú era­viscusok által elfoglalt budai területrész vadvizeknek nem lehetett szűkében, mert Pannóniának e régi la­kosai Óbudai településüket Ak-Ink-nek, azaz „Bő víz"-nek nevezték. A budai hegyvidék csapadék-, később pedig szennyvizeinek levezetésére már a legrégibb időktől fogva a mai Buda területén átvonuló és a Dunába torkolló öt természetes árokrendszer szolgált: észak­ról délnek haladva az Aranyhegyi-árok, a Szépvölgyi­árok, az ördögárok, a Lenke úti árok, és végül az Andor utcával párhuzamos, tőle délre vonuló Határ­árok. Közöttük méreteire nézve a leghatalmasabb az ördögárok (1. ábra). Hossza 21 km. Vízgyűjtőterülete 75 km2 Még a fővároson túl, Nagykovácsi környékén, a Nagyszénáson esett csapadékot is az ördögárok ve­zeti le a Dunába. Két ága közül a Nagy-ördögárok Nagykovácsinál ered és kies szurdokban töri át a Re­metehegyet, majd Máriaremetén keresztül tart a Hű­vösvölgy felé. A Kis-Ördögárök a Nagy-Kopaszhegy felől, a Julianna-major medencéjén keresztül éri el a Petneházy-rétet, éles kanyarral megkerüli a Nagy-Hárshegyet, majd a „Szépjuhászné" érintésével ér ki a Nagyrétre, ahol hordalékát szétteregeti. Az egyesült árok a Pasarét szélén halad, a Lipótmezőtől kezdve kiszélesedik, majd beboltozva a Városmajoron és a Vérmezőn keresztül az Erzsébet-hídnál éri el a Du­nát. Vízgyűjtő területe kiterjed a zugligeti, hűvösvölgyi' és Nagykovácsi hegyvidékre, valamint a Szabadság­hegy északi és keleti oldalára. Rendkívüli nyári esők alkalmával hozama mintegy 40 m3 /s is lehet. A csa­padékvizet több mellékárok, úgymint ti Németvölgyi-, Diós-, Zugligeti-, Budenz-árok stb. gyűjti össze és ve­zeti az ördögárokba. Az elmondottakból következik, hogy az ördögárok völgyét, mely nyugaton párhuzamos a Várhegy irá­nyával és alsó szakaszán, lankás kiszélesedésével ha­tározottan elválasztja a Várhegyet a szomszédos Nap-és Gellérthegytől, tektonikus folyamat hozta létre és a víz munkája alakította ki. A Várhegy és közvetlen környékének településtörténete szorosan összefügg az Ördögárok mellékvólgyével és az ún. északi völgyü­lettel, amelyet a régészet „országúti öblösödés" néven tart nyilván. Az É-i völgyület és az Ördögárok völgye a környező hegyekkel, a Szemlő-heggyel, a Rózsa­dombbal, a Rókus-heggyel, a Nap-heggyel, és végül a Gellértheggyel köti össze szigetszerű domborzati egy­ségünket. E felsorolt hegyek közül hárombán találha­tott az őskor embere menedéket. Az őstörténeti szem­pontból döntő jelentőségű leletek mindazonáltal a Tabánban, a már beboltozott Ördögárok mentén ke­rültek elő, amikor 1953-ban lakó- és hulladék-gödrök­ben, az Alföldről jól ismert Kőrös-kultúrához tartozó neolitikus kerámiát találtak. Noha nem bizonyos, hogy az ördögárok völgyét a bronzkorban lakták, a Gel­lérthegy és a Várhegy déli lejtője közötti területen, tehát csaknem pontosan az ördögárok dunai betor­kolása előtti lapos terepen felszínre került régészeti anyagból arra következtethetünk, hogy a Várhegynek ezen déli végét, az egész bronzkor folyamán lakták. A hosszú és aránylag nyugodt időszakot mozgal­mas történeti időszak, több hullámban lezajló nép­vándorlás szakította meg. E vándorlás főiránya a Duna-völgyét követte és tömegében a folyam jobb partján bonyolódott le. Ez a mozgalmas korszak Ma­gyarországon kb. i. e. 1250-ben kezdődik. Az ebből az időszakból származó nagyobb számú lelet, az ása­tási megfigyelések és a későbbi leletek tanúsága sze­rint a települések kisebb dombon helyezkedtek el, amely domborzatilag összefüggött a Várhegy déli csú­csával, délről azonban az Ördögároknak akkoriban szakadékos völgye határolta. Ebben a „szakadékos" völgyben régészetileg megtaláljuk annak a keverék lakosságnak nyomait, amely az egészen korai vaskor­ban két terjeszkedő nép között igen változatos tör­ténetet élhetett át. Keletről a szkíták egyre gyengülő hullámainak nyomása, Nyugatról pedig az illirek erő­södő hatása eltartott egészen az i. e. IV. századig. Az első római előretörés a Duna völgyén felfelé haladva érhette el a folyam jobb partján kialakult eraviscus telepeket. A terület végleges megszállása legkésőbb i. e. 20 körül mehetett végbe, amikor is egy római lovascsapat (ala) elfoglalja őrhelyét a Du­na-partnak ezen a szakaszán. Az előretolt lovascsa­pat számára létkérdés volt a gyors és biztos utánpót­lás, Mivel a római katonai alakulatok kezdetben nagy fölényben voltak a Duna-balpartjára beköltözött jazyg-szarmaták felett, a táborhelyek kiválasztásánál elsősorban a túlsó part jó megfigyelése és a gyors felfejlődés lehetősége lehetett a fő szempont és a leg­fontosabb a révhelyek megszállása volt. A Budapest környékén számbajöhető révek közül az Ördögárok torkolatánál levő, ún. tabáni rév nem jött, számításba, mivel egy kis mellékvölgy nyílásában két hegy, a Vár- és a Gellérthegy közé ékelve, nem nyújtott eléggé kedvező terephelyet egy római lovascsapat állandó táborának. Viszont Észak felé haladva, a Várhegy és a Szemlőhegy között szélesebb mellékvölgy nyílik a part felé, amelynek belső bejárata közös az ördög­árok völgyével, stratégiai jelentősége pedig éppen ab­ban nyilvánul meg, hogy közvetlen kapcsolatot te-80

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék