Hidrológiai tájékoztató, 1975
Forgó László: Csongrád megye régi ármentesítő társulatai
épületeiket. A gondjaikra bízott területeken — még a hullámtéren is — jövedelmező gazdálkodást is folytattak. A terheket a társulat tagjai viselték. A hozzájárulás alapja a mentesített termőföld termőértéke volt. A XIX. században létrejött társulatok árterületüket a XX. század legelejére már nemcsak az árvizektől mentesítették, hanem a védgátak megépítése miatt kint szorult belvizeket is — hosszabb, rövidebb idő alatt — eltávolították a mentesített területekről. Az ármentesítő társulatok ebben a szerepükben itt a „vizek megyéjében" létrehozták az ország gabonatárházát. A korszerű vízgazdálkodás bevezetésével — megszüntetésük után — az általuk létesített és védett vízgazdálkodási alapokra épülhetett fokozatosan a vármegye iparosodása és urbanizálódása. Időbe tellett, amíg az apró öblözetek („öbölzetek") — központi serkentés hatására — egyesültek, s jól szervezett érdekeltséggé, ármentesítő társulattá fejlődtek. Amíg az egyesülés folyamata zajlott, addig központi kiküldött, a kormánybiztos volt a legfőbb vezető. Amikorra a társulatok megszilárdultak, s már önállóan működtek — Csongrád vármegyében mondhatjuk, hogy megszűnésükig — 1887-ben 31 000 kh, 1895-ben mindössze 6000 kh, és végül 1919-ben 5000 kh elöntést okozott az árvíz. Ezzel a sorozattal az árvizek közvetlen kártétele itt megszűnt! A Tisza-szabályozás korszakalkotó munkája, s benne a társulatok működésének eredményeként, megyénk területén a művelési ágak is megváltoztak. A szántóföld 148 000 kh-hal megnőtt, s a szikesek és a vízkárok miatt terméketlen területek 58 000 kh-hal csökkentek. A kataszteri tiszta jövedelem 3 millió pengővel növekedett. Az ármentesítő társulatok tőkebefektetései ugyanekkor 50 millió pengőt tettek ki. A keletkezéstől az 1879. évi szegedi árvízig. Előtörténet az 1881. évig A Tiszavölgyi Társulat megalakulása előtti adataink gyérek, és igen szétszórtak. Csongrád vármegye területén is a legkülönbözőbb célú, tartalmú magán, városi, kismértékben közérdekű öblözetek alakultak érdekeltségekké, melyek a következő korszak társulatainak ősi kezdeményei voltak. Ezek közül is a legelső Vedres I. „Vedresházai" (kis) ármentesítő társulata. Erről a társulatról a tulajdonos feljegyzései tájékoztatnak. Az 1813. évben elkészült az új töltés. Az 1816. évi árvíz azt már annyira megrongálta, hogy ismét újjá kellett építeni. Ez sikerült is, és így az a következő árvizek ellen védelmet nyújtott. Nincs feljegyzés arról, hogy az 1830. évi árvíz áttörte volna, viszont az 1831. évi Vásárhelyi térkép a Vedres által épített töltések helyszínrajzát a vedresházai birtokon feltünteti, s azokon nem jelez semmiféle rongálást vagy folytonossági hiányt. A vármegye nagyobb városai: Szeged, Hódmezővásárhely, Szentes saját gazdasági erejükből szervezték védelmüket. Szeged esetében Vedres I. akkori jelentései adnak betekintést abba a „rendszerbe", amely szerint ezek a nagy közösségek hogyan szervezték erőiket a támadó árvizekkel szemben. Védelmi szakaszokat alkottak, s azokon kirendelt komisszárius vezette a védelmet. Neki kellett a védelmi csapatokat megszervezni, megadni számukra a feladatokat, a város által adott anyagokat, eszközöket elosztani, a lakosság között a fegyelmet megtartani. Árvízvédekezés idején jó is volt ez a rendszer, azonban az árvízveszedelmekre való felkészülés idején már nem törődtek a meglevő víziművek karbantartásával. A Helytartó Tanács által szorgalmazott útépítésekre is csak nagy fenyegetések mellett, büntetésekkel lehetett a lakosságot kényszeríteni. A védelmi művek két árvíz között leromlottak, s így mintegy előkészítették — állapotuk folytán — a következő árvíz pusztításainak a lehetőségét. Tehát szervezett árvízvédekezésről nem beszélhetünk. Széchenyi programja alapján végre 1846. január 19-én megalakul a Tiszavölgyi Társulat, melynek „Szerződvényét" Csongrád vármegye területéről, Boross S. „Szentes város főbírája és meghatalmazottja" írta alá. Szeged város kiküldöttei még január 26-án is „külön jóváhagyást" igényelnek „hazulról". Keczkés K. főmérnök javaslatára nyolc kerületi hivatalt, „vízszerkezetet" állítanak fel. Ebből a VII. a csongrádi. Még ez évben, 1847. márciusában már 13 társulat működött az országban, melyből a 11. Csongrádi, egészben, a 12. Jászkunkerületi pedig részben megyénkben működött. A társulatok önmaguk fenntartására minden belajstromozott ártéri föld után ..." négy év sorára öszszesen 121 forintot szavaztak meg. A kötelezvény, meg a megajánlás és a társulat pénztárába történő befizetés nem volt azonos fogalom. A behajtás érdekében a nádori bíróságot is igénybe kellett venni. Ezekkel az eseményekkel egyidőben, Széchenyi I. tiszadobi kapavágásával megkezdődött a Tisza-szabályozás munkája. Igen gyenge lábon állott még akkor Csongrád vármegyében a társulati szervezet. Ezt azzal is bizonyítva látom, hogy bár a Tiszavölgyi Társulat megalakulása előtt is tárgyalt a megyében Széchenyi és Vásárhelyi, a „kapavágás" után is erre a területre vezetett Széchenyi útja 1846. augusztus 31—szeptember 2. között. Sőt ezt megelőzően, 1846. július 18-án is járt Széchenyi Szegeden. Ezek után, 1847. április hó 23-án kelt levelet is ír Szeged város Tanácsának, bíztatva azt a társulati szervezet erősítésére. A szabadságharc a szépen induló, bár nehezen haladó Tisza-szabályozás munkáinak kibontakozását is megakasztotta a csongrádi területen. A csongrádi szakasz mérnöke már 1848. októberében azt jelenti, hogy munkáskéz hiányában minden munkát be kell szüntetnie! A társulati mozgalom, amely még elvekben, nagy vonalakban sem alakult ki, különösen sok időt veszített a forradalom miatt. A pontos tervek hiánya, a kidolgozatlan módszer, a központi irányítás ellenséges álláspontja mind az egységet gátolták, itt a megyében is. A kormányzat a felbomláshoz adott segítséget, mert a nagyobból kiváló érdekeltségek létrejöttét támogatta. A Tiszavölgyi Társulatot pedig egyszerűen megszüntette. A Tisza-szabályozás eredményeit a Közmunka és Közlekedésügyi Minisztérium 1873-ban kiadott ún. Herrich-féle hivatalos jelentésben tette közzé. Új folyamosztály-beosztás készült, s ebben a csongrádi a III. o. volt. A központ Szeged, és a folyóhossz 159 km-en végzi feladatát, a felügyeletet. A jelentés, amely meglehetősen kedvező színben tünteti fel a számszerű eredményeket, lényegében a Tiszaszabályozás, Széchenyi és Vásárhelyi által elgondolt, de más módon végrehajtott addigi munkáinak itt Csongrád megyében, az Alsó-Tisza vidékén akár „halotti beszéde" is lehetne. Ebben a jelentésben találhatjuk a Csongrád vármegyei társulatok felsorolását is. Az 1. táblázatban látható kimutatásban természetesen ilyen összesítésben és szemléletben először szerepelnek megyénk ármentesítő társulatai. Az országban az 1872. évben nyilvántartott 29 társulatból megyénkben 8 társulat volt, amely a megye öszszes területének mindössze 20—21%-án működött. A Tisza-völgy akkor mentesített területének ez mégis már 9%-át adta! A töltésekbe beépített földtömeg folyóméterenként 72—73 m 3 volt, az országos átlag 44—45 m 3-ével szemben. A nyolc társulatnak a szabadságharc utáni újra alakulása az 1855. évi nagy árvizet követő időszakban történt. Közöttük volt a Percsora—szegedi „kényszer-társulás", melyet — mondhatni — hatalmi szóval varrt, a korábbi jól védhető előd, az egységes Sövényháza— algyő—szegedi öblözet és érdekeltség, az 1836-ban alakult, első Csongrád vármegyei társulat nyakába a kormányzat. Az 1867-es kiegyezés, mint politikai alap, majd az 1870-es évek során jelentkező vizes periódus, mint fenyegető veszedelem, végül is megérlelték a helyzetet és történelmi pillanattá váltak ahhoz, hogy végre a kormányzat is belássa: még a politikában sem erőszakolhatja akaratát a természetre. — Ismételten létre kell hoznia a hatalmi szóval megszüntetett Tiszavölgyi Társulatot. 12