Hidrológiai tájékoztató, 1987
1. szám, április - Garád Róbert: 25 éves a Magyar Hidrológiai Társaság Soproni Területi Szervezete - Dr. Molnár Béla-dr. Csongor Győző-dr. Vágás István: Beszámoló a Tőserdő, Alpár és a Tisza III. leendő vízlépcső területére szervezett tanulmányi kirándulásról
Az alpári templomdombon 8,25—10,75 m között tiszai, különböző szemcseösszetételű folyóvízi származású homok van. Erre 4,75—8,25 m között lesz, majd innen a felszínig szintén futóhomok következik. A megismert felszíni és felszín alatti földtani képződmények alapján a terület kialakulásának elvi vázlatát a 2. ábra szemlélteti. A jégkorszak utolsó interstadiálisában a Tisza bővizű lehetett, így ártere is széles volt. A rétegsorok alsó részén települő lakiteleki és alpári folyóvízi rétegeket is ekkor rakta le (2. ábra, A). Az utolsó eljegesedés idején a terület nyugati, mai hátsági részén, amely morfológiailag a maihoz hasonlóan valamivel már magasabban lehetett, lösz keletkezett. A keleti Tisza-völgyi részen pedig folyóvízi rétegek rakódtak le. A két fácies valószínűleg egymásba fogazódva, kiékelődve fejlődött ki (2. ábra, B). A holocénben a folyó vízmennyisége újra megnő. A felszínbe a Tisza a korábbinál erősebben bevágódik, oldalazó eróziójával a löszt is erodálja. Közben a hátsági felszíni futóhomok az uralkodó széliránynak megfelelően délkelet felé haladt és a löszre rátelepül. Ma sok helyen, többek között a lakiteleki téglagyári szelvényben és az alpári templomdombon is ez települ a lösz felett (2. ábra, C). A növényvilág áttekintése (Csongor Gy.) A Kiskunsági Nemzeti Park „mozaik" területének legkeletibb tartozéka az ún. Tőserdő, a hozzátartozó Tiszaholtággal, s a környező ártéri galériaerdővel. Elsőként az 1850-es években végrehajtott szabályozás következtében létrejött mintegy 4 km-es holtmedernek patkó alakú öblét tekintettük meg. A hídról jól szemlélhettük — bár messziről — a vízi növényvegetációt. A Tisza holtágainak különbözősége főleg az eltérő hínárfajtákban nyilvánul meg. Más és más az uralkodó hínárvegetáció. (Egyes helyeken a sólyom, máshol a kolokán vagy a tündérfátyol.) A partra vetett érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum) elszáradt tömegei elárulták az állományképző hínár jelenlétét. A tündérfátyol (Nymphoides peltata) szeptember elejére már teljesen eltűnt. A hídról csupán a két legnagyobb tavirózsa állományban gyönyörködhettünk. Foltokban még látható volt a fehér tündérrózsa (Nymphaea alba) és a sárga vízitök (Nuphar luteum) növényszövetkezete; a köztük levő sólyom (Trapa natans) már elvirágzott, a víz mélyén hizlalva tülöktermését, mely kellemetlen a mezítlábas strandolóknak. Tüskés, kemény termése belül lisztes magvat tartalmaz. Feljegyezték, hogy régen, a tatárjárás idején a mocsarakba, lápokba menekült magyar nép ennek a lisztes magvával táplálkozott?). Itt, a híd környékén, ahol sok a csónakázó, meglehetősen gyér a tavirózsa állomány. De ha ettől a helytől följebb haladunk, főleg nyár derekán, mintha Jókai mesevilága elevenedne meg előttünk. Helyszűkében egymásra torlódnak a hatalmas levelek, teljesen eltakarva a víztükröt. Ahol van egy kis rés, ott a Sagittaria, a nyílfű, vagy a füzéres süllőhínár (Myriophyllum spicatum) törtet a napfény felé. A víz partján fűzbokrok (Salix triandra, S. alba) és a törékeny fűz (S. fragilis) alján még megtaláltuk a mocsári nefelejcset (Myosotis scorpioides). Helyenként a széles levelű, majd máshol a keskeny levelű gyékény (Typha latifolia, illetve T. angustifolia) alkot tiszta állományokat, de itt-ott békésen is megférnek együttesen. Mellettük, a tavirózsa levelei közül a békabuzogány (Sparganium erectum) dugja ki a fejét. A tiszai árterekre jellemző réti fűzény (Lythrum salicaria) lila füzéreire, a fehér virágú tölcséres szulák (Calystegia sepium) kapaszkodik, csavarodik. A sárga virágú sásnőszirom már elvirított, kardos levelei közt csak kövér soktermése látszik. Ezután félórás gyalogséta következett, melynek folyamán megismerkedhettünk a Tisza menti galériaerdő néhány típusával. Fűz- (nyár—éger) ligetek mellett tölgy —kőris—szil csoportok váltakoznak, természetesen óriás termetű, magasra nőtt fehér- és feketenyárfákkal. Az „őserdő"-ben embermagasságú csalán és áthatolhatatlan szederinda-szövevény fogad bennünket. A felnyúló fatörzsekre buján felfutó lián kapaszkodik, az erdei szőlő (Vitis silvestris). A növényzetre itt néhány montan (hegyi) elem is jellemző. Ilyen a gyömbérgyökér (Geum urbanum) és az erdei varázslófű (Circaea lutetiana), mellyel talán — Homeros szerint — az istennő varázsolta disznókká Odyssesus embereit. Megtaláltuk a ritka védett növénynek, a foltos kontyvirágnak (Arum maculatum), mely a gyöngyvirágos tölgyesek jellemző aljnövénye, tőleveleit is. Feltűnő volt egy erdei tisztáson a vízi hídőr (Alisma plantago-aquatica) hatalmas, tiszta állománya. A tőserdő „kultúr-rétjén" megcsodálhattuk a kocsányos tölgy (Quercus robur) százados példányait, s a göcsös törzsű kőriseket. Itt találkoztunk a farkasalmával is, mely arról híres, hogy sárga virágtölcsérében apró rovarokat tart foglyul, beporzása érdekében. Azután autóbusszal folytattuk utunkat. Megtekintettük az egykori alpári csatamezőt határoló magas löszpartot, az ún. Templomdombot. Itt egy hínáros „fattyúágát" találtuk a Tisza árterének. Szerencsénkre, a dombfalról leszállva, megtalálhattuk, elérhető közelségben a virító békatutajt (Hydrocharis morsus ranae), a híres kolokánt (Stratiotes aloides), mely nálunk, Csongrád megyében már kipusztult növény. Láthattuk a súlyom közül kikandikáló egyetlen alföldi rovarfogó növény kénsárga virágát (Utricularia vulgaris). Ez a növény víz alá merülő levél hólyagocskáiban fogja az apró vízi rovarokat. A morotva késő, nyár végi hínárpompája maradványát láthattuk itt még, közelről vizsgálhattuk a vízen úszó, akáclevélhez hasonló, egyetlen hazai vízipáfrányfajt, a rucaörömöt (Salvinia natans). Elmondhattuk, a társaság tagjai, ha hozzávesszük még az alpári öblözetben, a 40-es években létesített nyári gát csodálatos madárvilágát (a levegőben keringő ragadozómadarak, a vízen úszó ezernyi madársereg, a motor zajától menekülő szárcsák víztaposása stb.), felejthetetlen természeti élményben részesülhettek. A Tisza III. leendő vízlépcső (Vágás I.) A tanulmányút befejezéseként a részvevők végigutazták a leendő csongrádi (Tisza III.) vízlépcső munkaterületét a már megépült körtöltésen haladva. A munkaterületet jelenleg a helyi termelőszövetkezet halastóként hasznosítja. A csatlakozási ponton az alpári nyárigátat is meg lehetett szemlélni. A helyszínen dr. Vágás István adott tájékoztatást a csongrádi vízlépcsőről és a megvalósítani szándékolt Duna—Tisza csatornáról. A Szegedi Területi Szervezet rendezvénye a szegedi részvevőkön kívül Budapestről és több más helyről is érdeklődőket vonzott. A rendezők úgy vélik, hogy a műszaki hidrológia, hidrogeológia, geomorfológia, hidrobiológia szakemberei, valamint azok, akiket csupán a környezet és a táj szeretete hívott, egymás szűkebb szakmájának problémáin keresztül testesítették meg a hidrológusok egységét a sokféleségben. IRODALOM Molnár B.: A Duna—Tisza közi eolikus rétegek felszíni és felszín alatti kiterjedése. Földtani Közlöny, 91. 1961. 200—315. Molnár B.: Magyarországi folyók homoküledékeinek nehézásvány összetételvizsgálata. Hidrológiai Közlöny, 44. 8. 1964. 347—355. Molnár B.: Hiperszalin tavi dolomitképződés a Duna—Tisza közén. Földtani Közlöny, 110. 1980. 45—64. Molnár B.—Mucsi M.—Magyar L.: Latest Quaternary history of the Southern Stretch of the Tisza Valley. Móra F. Múzeum Évkönyve, 1. Szeged, 1971. 5—13. Tóth K.: Bemutatjuk a Kiskunsági Nemzeti Parkot. In Tóth K. (szerk.): Nemzeti Park a Kiskunságban. Natura, Budapest, 1979. 47