Hidrológiai tájékoztató, 1996
2. szám, október - BESZÁMOLÓK, EGYESÜLETI ESEMÉNYEK - Dr. Juhász József: A Tisza-szabályozás 150. évfordulójára
szocialista deformációja után a már térden is alig álló nemzetgazdaság a jelenlegi vadkapitalizmus első lépései keretében kárpátmedencei regionális kapcsolatokat keres, hogy egymásba kapaszkodva az országhatárokkal elválasztott de élő gazdasági egységet képező régiói minél hamarabb együtt felemelkedhessenek. A természeti földrajz nem ismer államhatárokat. A Kárpát-medence vízrajza Európa egyik legszebb hidrológiai egysége. A Felvidék és Erdély hegy- és dombvidéki vízfolyásai folyókká dagadva méltósággal hömpölyögnek át az Alföldön. A hidrológiai szempontból is egységes Tisza vízgyűjtője egyszerre mutatja kisvízi arcát és hatalmas árvizeit. Nem véletlen, hogy magának a Tiszának a vízhozam ingadozása százszoros. Az Alföldön a hidrológiai hasonlóság még erősebb. Az árvizek egyszerre való elemi erejű megjelenése az Alföld mély területein főleg a Tiszántúlon hatalmas károkat okoz. Gondoljunk csak az 1970. évi árvízre. A száraz és nedves esztendők, esztendőcsoportok váltakozása az ott lakók felett mindig Demokles kardjaként függött. Semmi tartósat, értékeset nem lehetett beruházni az ártéren, mert a legközelebbi árvíz tönkretette azt. A 19. század ipari forradalma a század elején végigsepert Európán. Ekkor fordult a Korona a Tisza-völgy felé és átlátva a kétségbeejtő helyzetet kormánybiztost nevezett ki a feladat megoldására. Sajnos az egymás utáni kormánybiztosok nem tudtak a letargikus helyzeten változtani. Amikor gróf Széchenyi Istvánt kérték fel a Tisza-völgy vízrajzi rendezésére, ő elvállalta annak ellenére, hogy akkor a kormány embereit a legkevésbé látták szívesen. A korábbi idők alapvető gondja az volt, hogy nem állt rendelkezésre elegendő állami pénz a munkálatok megindításához. Gróf Széchenyi a megbízás elfogadása után az érdekeltekkel való előzetes egyeztetés befejeztével végighajózta a Tisza alföldi szakaszát. E híres hajóútján azt tapasztalta, hogy a Tisza-völgy nagy része egy hatalmas, lüktető mocsárterület, ahol a malária által támadott néhány ezer ember tengeti nyomorúságos életét. Árvízkor a lakosság a magasabb területekből kialakuló szigetvilágon lakik. Egyik településről a másikra ladikon lehet közlekedni. Magas tiszai árvíz, a medréből kilépve egészen a Hortobágyig 70 km szélességben hömpölyög. Széchenyi látta, hogy ezen a nyomorúságos helyzeten változtatni kell. Szeme előtt megjelent kert-Magyarország ideális képe, ahol az árvízjárta területeket földtöltésekkel védik meg az árvizek kártételétől több nyugati államhoz hasonlóan, a gátak mögötti ártéren tavasszal összegyűlő belvizeket épített csatornahálózat, zsilipek és szivattyúk juttatják a folyóba, s végül a szárazság terméscsökkentő hatását öntözéssel ellensúlyozzák. Az állami pénzek kevés voltán nem elkeseredett, hanem sikeres pénzügyi szervezésbe kezdett. A Duna mentén akkor már 1812 óta voltak olyan vízi társulatok, melyek nagy részt saját pénzből, saját tervek alapján védekeztek az árvíz ellen. Ezek mintájára kezdte a tiszai társulatokat is szervezni Széchenyi. A tiszai hajóúton többször megállt és partra szállva az érdekeltek közös védekezési lehetőségéről az önkéntes társulásról igyekezett meggyőzni a földtulajdonosokat. 1845 decemberében Tiszadobon is partra szállt gróf Andrássy Gyula, illetve édesapja birtokán. A tiszadobi kastélyban is tartott egy lelkesítő beszédet az összehívott érdekelteknek, akik úgy fellelkesedtek, hogy megállapodtak egy társulat az Alsó-Szabolcsi Ármentesítő Társulat alakításában, amit 1846 januárjában írásban is rögzítettek. Ennek a társulatnak lett az elnöke gróf Andrássy Gyula. Az akkor még kevés közszereplést vállaló fiatalemberre elsősorban édesapja érdemei alapján esett az alakuló társulat tagjainak választása. Mint később kiderült a fiatal Andrássy rászolgált a tagok bizalmára. Ez után több tiszai társulat alakult, illetve jelentette be alakulási szándékát. Ezeket a társulatokat ütőképességük növelése érdekében Széchenyi 1846 márciusában egy tiszai ármentesítő társulattá fogta össze Budapesten. Széchenyi az érdekeltekből szervezett önkéntes társulatok tagjai által felajánlott összegek és az állami hozzájárulás együttes pénzügyi alapjából már megkezdhette a Tisza szabályozását. A szabályozáshoz tervek kellettek. Széchenyi a munkával Vásárhelyi Pál mérnököt bízta meg, mint aki már részt vett a tiszai mappációban és Széchenyi egy másik Európa súlyú vízi munkálatában a Vaskapu szabályozásában már vele dolgozott. A Vásárhelyi által elkészített terv 101 átvágást tartalmazott a meanderek kiiktatása révén a folyó egészségesebb vonalvezetése, az árvizek gyorsabb levonulása, a hordalékviszonyok javítása és a jég zavarmentes elvonulása érdekében. A Tisza nagy vízhozamingadozása miatt az árvédelmi töltések vonalvezetését ennek figyelembevételével alakította ki általában elég széles hullámteret hagyva. A hazai szokások szerint mindennek és mindenkinek van ellenzője. Vásárhelyit tehát ellenőriztették Paleocapa mérnökkel, aki már több folyószabályozási tervet készített el addig. A két szakember nem mindenben értett egyet az elvekben sem, a részletekben sem. A késhegyig menő viták felőrölték Vásárhelyit és egy vita során kapott szívinfarktusba belehalt. Végül is a sok vita után Vásárhelyi tervét fogadták el és kezdtek kivitelezéséhez. A kiviteli munka kezdete az első tiszai társulat területén Tiszadobon volt, amikor gróf Széchenyi István 1846. augusztus 23-án megtette az első kapavágást az Andrássy birtokon. A százötven éve kezdődött és több, mint száz évig tartó szabályozási munkának a jelentőségét nem csak a 101 átvágás és a folyó árvizeit regulázó 1000 km-nél hosszabb tiszai földgátak jelentik, hanem mindaz, ami ennek következménye. A folyó egy hatalmas erővel rendelkező dinamikai egység, ami a szabályozás ellenére változtatja helyét, hordalékát, hullámterét. Ennek ellenőrzése, folyamatos karbantartása, az új igényekhez való alakítása soha be nem fejeződik. A Tisza szabályozásával 25 000 km 2-nyi addig árvízjárta terület hasznosítása vált lehetővé. Európában ez a legnagyobb vízmentesített terület. A második Hollandia 10 000 km2-rel, a harmadik Franciaország 7000 km2-rel. Ezen a 25 000 km 2-nyi területen alaposan megváltozott a környezet. A természeti környezet korábbi mocsaras vadvízországa viszszavonult a hullámtér egy részére. Azokon a területeken, ahol a hullámtéri mocsaras terület kisebbé vált, mint ami az önfenntartáshoz szükséges lett volna, a korábbi vízi és mocsári népek, a madárvilág és növényvilág eltűnt, a környék élővilága átalakult és elszegényedett. Ahol a korábbi holtágak és hullámtéri területek olyan nagyok maradtak, hogy önfenntartásra alkalmasak, ott ha az ember nem avatkozott be a mikrovilágba, méretükben csökkenve de ma is megvannak. Az ember tudatos természetvédelmi tevékenysége pedig az újabb években mesterségesen fel tudja újítani és újra sokszínűvé tudja tenni a természet világát e kisebb területeken is és azt folyamatosan fenn tudja tartani. A területeken pedig az élővilág újra elfoglalja korábbi állásait, mint például a Tisza-tó területén. A tágabb környék természetpusztulása miatt gyakran a megmaradt, vagy újjá alakított élőhelyeken a korábbinál gazdagabb élővilág alakul ki. Amíg a természeti környezet változása kétségtelenül két irányú, addig az épített környezet hatalmas fejlődése vitathatatlan. A mentesített ártéren városok és falvak sokasága épült, az infrastruktúra gyakorlatilag a nulláról indult el. A mentesített terület a mai Magyarország közel harmada. A mai ország vagyonának negyede esik erre a területre. A mocsaras árvízjárta terület ma virágzó mezőgazdaságot tart el. A kitűnő termésta még nem kellően kiépített belvízlevezetésen kívül) a szárazságban feltétlenül szükséges öntözés (kiegészítő öntözés) hiánya csökkenti csak. Széchenyi világosan leírta, hogy kert-Magyarország kialakításához az ármentesítés és belvízlevezetés után az öntözés szükséges. Mindannyian tudjuk, hogy az 1863. évi katasztrofális szárazság felvetette az öntözés szükségességét. A rákövetkező néhány évben kilenc terv készült a mai Keleti-főcsatorna környezetében tiszalöki kiágazással építendő öntöző főcsatornára. 1868-ban már a tiszalöki duzzasztó vázlattervét is elkészítették. Mára már készen van a Tiszalöki, Kiskörei Vízlépcső és elárvult gödörmaradvány hirdeti a csongrádi vízlépcső jövendő helyét. A Keleti-, Nyugati-, Jászsági-Nagykunsági főcsatornák várják az öntözőket.