Hidrológiai tájékoztató, 1996

2. szám, október - EMLÉKEZÉSEK VÁSÁRHELYI PÁL HALÁLA 150. ÉVFORDULÓJÁN - Fejér László: Vásárhelyi Pál élete és pályafutása - Alaš Mazač: A Tisza vízgyűjtő fejlődése Szlovákiában

területein. A munkák 1775-ben a Tiszán kezdődtek az ország „legveszélyesebb" folyóján. Száz évvel később, a vízrajzi térképek kivitelezésénél, nagyon komoly munkát végzett Vásárhelyi Pál vízügyi mérnök, akire itt emlékezünk. Vásárhelyi rövidesen a mérnöki diplomája megszerzése után az egész produktív életét a vízrendezés műszaki tervezésére és kivitelezésére szentelte. Vásárhelyi Pál mint a Tudományos Akadémia tagja a Tisza-szabályozási Társulat főmérnökeként tevékenykedett. Élete fő műve a Tisza rendezésére elkészített műszaki tervek voltak. Ez a dokumentáció az árvízvédelmi szempontokon kívül a folyó biztos hajózhatóságával is foglalkozott. Ez alkalommal illendő megemlékeznünk, hogy váratlan halála is ezen tervek megtárgyalásánál érte el a társulat összejövetelén. Műszaki tervei jellegzetessége az, hogy a Tisza szabályozását főleg átvágásokkal akarta megoldani. Tervei megvalósítására halála után került sor a Tisza több részén. Vásárhelyi Pál munkássága és életműve nagy kihatással volt a kelet-szlovákiai folyók szabályozására és árvízvédelmi munkáira is. Ez évben emlékezünk a Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat megalakulásának 150 éves évfordulójára is. E társulat tevékenységére, de a területen alakult további társulatok működésére is nagy hatással voltak a kiváló szakember eszméi. Árvízvédelmi szempontból a Tisza felső vízgyűjtő területe, vagyis a mi folyóink elejétől kezdve különleges figyelmet igényeltek. Ezen a területen is századokon át folyt az ember küzdelme a víz romboló hatásával szemben, s a terület fejlődése később a belvízvédelmi rendszer kiépítését is igényelte. Nagyon fontos feladatokat teljesített ezen a téren az említett Bodrogközi Tiszaszabályozó Társulat, amelynek központja Lelesz község, később pedig Királyhelmec volt. A társulat ezen feladatát 1846-tól egészen 1953-ig látta el. Ekkor a vízrendezés feladatainak a kivitelezését állami szervek vették át. A társulat az említett idő alatt csaknem 70 ezer hektárnyi földterület árvízvédelmét biztosította. Fokozatosan kiépültek a védőgátak a Tiszán, Bodrogon, Latorcán és a kisebb folyókon. A belvízmentesítési munkák keretén belül kiépült egy nagyméretű csatornarendszer az összes hozzátartozó vízügyi létesítménnyel és négy szivattyúállomással 12 m3/s mennyiségű belvíz elvezetésére. Egy évvel később, 1847-ben alakult a területünkön a következő folyószabályozó társulat az Ondava és a Tapoly alsó szakaszán. Ez a társulat a Zemplén déli részén látta el az árvízvédelmi feladatokat közel 23 ezer hektár nagyságú területen. Fő feladata volt a nevezett folyók szakaszán és azok befolyásain kiépíteni a védőgátakat. 1846-ban a társulatot átszervezték és „Ondava és Tapoly folyók szabályozási társulata" megnevezéssel végezte a feladatait. Később, 1882-ben újból átszerveződött a társulat és azt követően, mint „Felső-Bodrogi Vízszabályozó Társulat" működött. Az Ondava és Tapoly folyók rendezési és műszaki tervét 1854-ben Hevessy Károly készítette el. Ezek alapján fokozatosan kiépültek a nevezett folyókon a főbb védőgátak, valamint a fontosabb vízügyi létesítmények. A belvíz védelmével a társulat keretén belül csak az első világháború után kezdtek foglalkozni. Fokozatosan kiépült a víz elvezetésére a csatornarendszer és előkészítették a garanyi belszivattyú állomás kivitelezését. Később a Kamenná Molyvai szivattyú állomás építése is tervbe volt véve, de mindkét állomás építésére csak a második világháború után került sor. A Labore és az Ung folyók közti 20 ezer hektáros terület belvízvédelmi feladait a „Szenna-Blatta vízszabályozó társulat" végezte el, mely 1887-ben alakult. Ezen a területen a hegyekből lefolyó patakok és folyók vizei a térségben nagy kiterjedésű mocsarakat alkottak. A múlt században a területen 115 km hosszú csatornarendszer épült ki, és ezzel a társulatnak sikerült biztosítani az egész terület vízmentesítését. A feladatot a 30 km hosszú Cierna Voda-i csatorna biztosítja, melybe további 8 csatorna torkollik. Ezzel a rendezéssel a terület további feliszapolódása megállt. E mocsarak lecsapolásával nagy terület vált mezőgazdaságilag hasznosíthatóvá. Az 1953-as év nagy változást hozott a kelet-szlovákiai terület vízgazdasága rendszerében. A nevezett társulatok beépültek az állami vízügyi szolgálat szervezetébe és a továbbiakban ott folytatták a vízgazdálkodással kapcsolatos tevékenységüket. Az állami szervek keretén belül elindult egy nagyvonalú vízügyi rendezés, amelynek célja a Kelet-Szlovákiai-síkság mezőgazdasági hasznosításának kiszélesítése volt. A nevezett társulatok tevékenységének köszönhető, hogy alapjában kiépült a Bodrog folyó vízgyűjtő területen a jelenlegi folyó és csatorna rendszer. De az egész Kelet-Szlovákiai-síkság hasznosítására ez nem volt elegendő. Például a kiépített rendszer keretén belül egyes községek a Latorca bal partján a Tisza árterületére jutottak és komoly problémák voltak a belvizek elvezetésével. Figyelemreméltó, hogy a Kelet-Szlovákiai-síkság komplex vízrendezésére, nemcsak az árvízvédelem adott okot, hanem az 1947-i rendkívüli szárazság is. A készülő állami vízgazdálkodási terv a nagy vízhozamok elvezetésén túl a vizek tározását és szárazabb időszakokban való felhasználását is célul tűzte ki, így került sor egy komplex tanulmány kidolgozására, amely minden szempontból hivatott volt megoldani a Kelet-Szlovákiai-síkság vízgazdálkodását. A kivitelezés az eddigi vízgazdasági rendezésből kiindulva, kihasználta a társulatok műszaki dokumentációit is (Garanyi és Kamenná Molyvai szivattyúállomások Latorca bal parti védőgátja stb.). A tervezett munkák elvégzéséről a Csehszlovák kormány 1956-ban hozta meg határozatát, amely szerint a munkák fokozatosan három részben kerültek kivitelezésre: I. Vízszabályozás, nagy vizek levezetése, árvíz és belvízvédelem, II. Mezőgazdasági területek vízrendezése, III. Öntözési rendszer kiépítése. Ennek keretén belül a tározók építése, az öntözés, ipar és energetikai üzemek vízkészletének biztosítása és később a lakosság ivóvízellátása volt a cél. A fent említett vízrendezési terveket az 1964-65 évben fejezték be. A következő években napjainkig ennek alapján vízügyrendezés műszaki fejlesztése folyik, kihasználva az eddigi üzemeltetési eredményeket, valamint az 1967., 1968., 1974., 1979., 1980., 1989., 1992. évi árvizeknél szerzett tapasztalatokat is. Az első építkezési ütem keretén belül máig 316 km-en történt folyamszabályozás, kiépült 522 km csatornarendszer, 453 km hosszú védőgát, 16 nagyvolumenű belvízszivattyú állomás, amelyeknek az összteljesítménye 112,8 m3 • s"1 és amelyek 1207 km2-nyi területen biztosítják a belvízvédelmet. A második és harmadik építkezési ütem során egy 1807 km hoszszú csatornarendszerrel 113 ezer hektárnyi területen biztosították a belvizek elleni védelmet, ugyanakkor öntözőrendszer kiépítésével 26 ezer hektár mezőgazdasági terület öntözését tették lehetővé. Annak ellenére, hogy ilyen nagymértékű vízügyi rendezésre került sor, a végzett munkákat még nem lehet befejezettnek tekinteni. Egy dinamikus rendszerről van szó, amelyet a hidrometeorológiai helyzetek szerint állandóan tökéletesíteni kell. A műszaki tervek által szolgálni kívánt célt a gyakorlati tapasztalatokkal egybevetve folyamatosan javítjuk a kiépített rendszert figyelembe véve természetesen az antropogén követelményeket is. A vízrendezési munkálatok tehát nem stagnálnak, hanem újabb és újabb módosításokat igényelnek a fejlődő társadalmi szükségletek és anyagi lehetőségek szerint. Tisztelt jelenlevők! Engedjék meg, hogy Vásárhelyi Pál halálának a 150. évfordulója alkalmával a Bodrogköz vízrendezésének történetéről és jelenlegi feladatairól szóló áttekintésemet az európai egyezmény egy tételével fejeztem be, amely szerint: ,A víz nem ismer határokat és mint közös készlet nemzetközi együttműködést igényel". "