Hidrológiai tájékoztató, 1996
2. szám, október - EMLÉKEZÉSEK VÁSÁRHELYI PÁL HALÁLA 150. ÉVFORDULÓJÁN - Dr. Pados Imre: A Tisza-völgy középső- és alsó szakaszán végzett vízimunkálatok
árvízi mederhez igazodó töltésekkel tervezte megakadályozni az árvizek kiöntését. Elgondolása szerint a meder fejlődése és az árvíz gyorsabb levezetése ellensúlyozza a töltésezés árvízszint emelő hatását. A szabályozási munkák 1846. augusztus 27-én indultak meg Széchenyi István jelenlétében Tiszadob mellett az Urkomi magaslatnál, a későbbi Széchenyi-gát építésénél és a Dob-Szederkényi átvágásnál. Az átvágások építése és a töltésezés története felülről lefelé haladva szakaszonként a következőkban foglalható össze: Tiszabecs-Záhony között 1846-49-ig a jobb parton elkészült a töltés a Borzsa torok és Tarpa között, 1855-56-ban Lónya alattig, majd 1876-ban Csapig. A bal parti töltés véglegesen csak 1926-28-ban épült meg 47 km hosszban a Batár-pataktól a Szamos torokig. Vásárosnamény-Zsurk között csak nyári gát van, az ártér keskeny és magaspart határolja. Az átvágások 1853-64 között nagyjából elkészültek. 1880-ig a 30 átvágás 60%-a kifejlődött, 20%-a fejlődésben volt és 20%-a nem fejlődött ki. Záhony-Tokaj között a bal parton a Zsurk-Záhony-Vencsellő közötti töltésszakasz építése 1846-ban megkezdődött, de csak 1854-59 között fejeződött be a 74 km hosszú töltés építése. A vonalazás követte a Tisza zegzugos kanyarulatait és igyekezett csatlakozni a magaspartokhoz. A töltést már az 1860-as árvíz meghágta és elszakította. A magasítások és szakadások időszaka egészen 1888-ig tartott. A jobb parti töltés építése is megkezdődött 1846-ban, de a szabadságharcig csak néhány km készült el. A munka Csaptól egészen a zalkodi magaspartig 1857-59 között fejeződött be nagyjából. A továbbiakban itt is gátszakadások és magasítások váltogatták egymást egészen 1881-ig. Az átvágások vezérárkai 1854-64 között nagy részt elkészültek és általában ki is fejlődtek. 1888-ig összesen 36 átmetszés készült el. Tokaj-Tiszafüred között az 1846-ban megkezdett Tiszadob-Szederkényi nagy átvágás után Tokaj-Tiszafüred között 20 év alatt 15 átvágás készült összesen, mintegy 25 km hosszban, ami több mint 80 km rövidülést okozott. Az átvágások jól kifejlődtek, a meder beágyazódott, de a medervándorlás nem szűnt meg. Partbiztosításokat csak 1928-tól építettek. Tokaj és a Sajó-torok között a jobb parti töltés építése 1846-ban kezdődött és fejeződött be. A borsodi nyílt ártér - Sajótoroktól a Kis-Tiszáig, illetve Sarudig - betöltésezésre csak 1936-39 között került sor. A bal parton a szabadságharc kitöréséig csak 3,5 km töltés épült. A munkát 1850-59 között fejezték be Tokaj-Tiszafüred között. A töltésvonalazás itt is néhány régi ágat követett. 1888-89-ben épült az új 30 km-es töltés Tiszadob-Rakamaz között. Tiszafüred-Csongrád közötti szakaszon viszonylag rövid átmetszések vannak, amelyek 1853-66 között általában elkészültek. A rövidülés 109 km, azaz 38%. A jobb parton a töltés Sarud-és a Zagyva-torok között 1859-re elkészült, számos helyen követve a még át nem vágott, vagy ki nem fejlődött átvágású régi kanyarokat. Szolnok és Tiszakécske között a közút, illetve a magaspart felhasználásával szakaszosan épült a töltés. Tiszakécske és Alpár között az építés 1866-ban kezdődött. A bal parton Tiszörvény és Szajol között 1853-59-ben épült az első töltés, amit 1886-tól többször erősítettek és emeltek. A töltés a régi kanyarulatokat megkerülte, majd később néhány nagyobb átmetszés mentén áthelyezték az új meder mellé. A hullámtér szélessége néhány száz és néhány ezer méter között váltakozik. Szajoltól lefelé az aránylag magas terepen csak 1904-ben kezdődött meg a töltés építése. A védvonal Szajol és Szolnok között a közúti töltés 1859-től épült a Rákóczifalva és Tiszaug közötti töltés, majd 1894-től a Tiszaug és Körös-torok közötti szakasz. Csongrád-Országhatár között 1855-től 1864-ig készültek el a szakasz átvágásainak vezérárkai, összesen 19 km hosszban (kivéve a Mártély melletti átvágást, amely 1889-ben készült). Az átvágások 80%-a keményebb, agyagos talajban még 20 év múlva sem fejlődött ki, így 1884 után azokat úszókotrókkal bővítették. A bal parton a töltésépítés 1856-ban igen vontatottan indult, folytonos töltésszakadások közben egészen 1895-ig emelték, erősítették a töltéseket. Az 1846-ban megkezdett munkákat a szabadságharc még kezdeti állapotban szakította félbe. A szabadságharc után 1850-ben a töltésépítést kormányrendelettel társulati feladattá tették, míg a folyószabályozást állami kezelésben végezték. A munkáknál általában a Paleocapa javasolt változatot vették figyelembe, így az 1850-es évek elején főként töltéseket építettek. Az 1853-55 ös árvizek a kezdetleges töltések nagy részét tönkretették és jelentős területeket öntöttek el. Ekkor határozták el, hogy visszatérnek a Vásárhelyi-féle koncepcióhoz és a létesítendő átvágások számát a Paleocapa által javasolt 22-ről 11-re emelték fel. A Tisza-völgyben 1850-ben kimutatott 776 km töltéshossz 1870-ig 2410-re, a mentesített ártér 840 000 kh-ról 2 360 000 khra emelkedett. A kiemelt átvágások (vezérárkok) száma 110 volt, 134 km hosszban. 1876-ban a korábbi maximumokat meghaladó árvíz vonult le a Tiszán, ami ismét felhívta a figyelmet az alsó szakasz veszélyeztettségére. 1879 áprilisában a közismert tiszai árvíz elpusztította Szeged városát és környékét. Az árvíz után 1880-83 között megépült a szegedi körtöltés és helyreállították a tiszai töltéseket. 1880-ra 111 átvágás közül 58, az összhossz 37%-a fejlődött ki teljesen, 29 átvágás (39%) egyáltalán nem fejlődött. 1881-ben újabb, minden korábbit meghaladó árvíz vonult le a Tiszán, amely a legnagyobb károkat a Körös-Tisza-Maros szögletben okozta. Ennek hatására egységesítették a töltésméreteket és megalakult a Körös-Tisza-Maros-menti Társulat. 1884-től került sor az átvágások kifejlődésének kotrógépekkel, víz alatti kotrással történő gyorsítására. Az ármentesítés-folyószabályozás kettősségének feloldását az 1884. évi XIV. törvénycikk, a tiszai törvény hozta meg. A törvény kimondta, hogy a Tisza-völgy szabályozása az ármentesítéssel együtt egységes feadatot képez és a Közmunka és Közlekedési Minisztérium irányítása alá tartozik. A miniszter az ármentesítő társulatok felett felügyeletet gyakorol, a folyószabályozás pedig állami feladat. 1888 márciusában vonult le a Tiszán az addigi legnagyobb árvíz. A Tisza és Körös völgyében kereken félmillió kh került víz alá. Az árvízi tapasztalatok alapján újra meghatározták a töltésméreteket. A társulati töltések hossza 1890-ig 3134 km-re emelkedett. 1850-90 között a Tisza mellett 456 gátszakadást jegyeztek fel, ebből Arad megyében 106-ot, a Temes-Begavölgyi Társulatnál 79-et. A gyakori szakadások okát a rossz töltésanyagban és az altalajviszonyokban keresték. 1890-től a kifejlődött átvágások mentén több helyen áthelyezték a töltéseket és a medervándorlás megakadályozására -általában a töltéseket veszélyeztető szakaszokon - megindult a középvízi szabályozás is. A folyamatos fejlesztés eredményeként 1895-ben a tiszai árhullám már csak Szolnok térségében okozott nagyobb töltésszakadásokat, illetve károkat. Fentiekkel a századfordulóra, fő vonalaiban még nem teljes töltésrendszerrel, valamint ki nem fejlődött átvágásokkal, de befejeződött a Tisza-völgy ármentesítésének és szabályozásának nagy munkája.