Hidrológiai tájékoztató, 2000

TERÜLETI VONATKOZÁSI CIKKEK - Dr. Vágás István: A Tisza és árvizei

szakaszáról induló, visszafelé haladó tetőzéseket követően ismét helyreáll. Ilyenkor egy, vagy több „széttöredezés" után két vagy több új rész-árhullám és több új tetőzés keletkezhet Szol­nok alatt. Végül, nem kizárt, hogy a Duna, vagy a mellékfolyók által csak kevéssé zavart, a Felső- vagy Közép-Tiszáról nagy vízhozamokat továbbító árhullám tetőzései folyamatosan Szeged alá, vagy a titeli torkolatig jutnak el. Látható, hogy a vízmozgás sebessége a meder alakításával, az átvágásos folyó­rendezéssel, a folyószabályozás eszközeivel megváltoztatható, de az árhullámok levonulásának a tetőzések haladási sebességével kifejezhető viszonyaira ezzel nem hathatunk, s nem hathatott a Tisza szabályozása sem. A szabályozás következmény­rendszere A Tiszának és mellékfolyóinak szabályozása az „ősi ártér" elhódításával, és hazánk mai területén is 21 ezer km2 árvízi biz­tonságának megteremtésével (az árvizek szintjének szükség­szerű emelkedése miatti tovább 5-6 ezer km2 biztonságának kiterjesztő szavatolásával) új, második honfoglalással egyenértékű. Az ország mai területének az egynegyedét a vízi munkálatok, a magyar mérnök szaktudása, hazaszeretete szerezte vissza az országnak. Történelmileg az első szervezett, és országrésznyi területeket érintő környezetvédelem az árvízmentesítés és az árvízvédelem, hazánkban a Tisza-völgy vízszabályozása volt. Egyesek néhány növény- és állatfajnak a területi visszaszorultát sajnálják. Az ember­ milliók megélhetésének biztosítása, és egészséges ivóvízzel csak a rendezett területeken megoldható ellátása, a fer­tőzött vizek szabad vonulásának megakadályozása azonban okvetlenül az emberhez méltó környezet megteremtése, vagy javítása volt. Minden árvízkatasztrófa egyben súlyos környezeti katasztrófa is. A 2000. februárjában bekövetkezett cianid­katasztrófa és az ahhoz hasonló jövőbeni vízszennyezések kárainak mérséklésében elsőrendű a szerepe a töltésrend­szernek, hiszen a mérgezett vizek szétterülését megakadályozza. Az árvízmentesítés sok előnye mellett hátrányként jelent­kezett a szabályozás előtti legmagasabb vízszintek jelentékeny, máig 3-4 m-es emelkedése. Ennek oka, hogy a sík földekre egykor kiterült vízmennyiségnek a szabályozás után a töltések között kellett maradnia. Az árvízszintek emelkedése az árvíz­mentesítés szükségszerű ára. További ára a biztonságnak a töltések fenntartási, fejlesztési terhe, az árvízvédekezések, a vízügyi szolgálat ellátásának rendszeres kiadása. A természettől ugyan nem várhatunk ingyen adományokat, de ezek a kiadások akár egyetlen olyan napon is, amelyen egy-egy gátszakadást si­került elhárítani, többszörösen megtérülnek. A töltésezést követő 125 év árhullámai 1876-tól tart nyilván és közöl vízállási adatokat évkönyveiben a magyar vízrajzi szolgálat. Ekkorra a töltések elkészültek, bár kezdetben még sem elég magasak, sem elég erősek nem voltak. A töltésezett Tiszán 2000-ig 45 jelentékenyebb árhullámot lehetett megkülönböztetni. Ezek közül csak 11 vonult le az Alsó-Tisza bal parti mellékfolyói (Körös és Maros) rendkívüli vízhozamai nélkül, s a Bodrog meghatározó jellege, ezzel a Közép-Tiszára gyakorolt lényegesebb hatása is csak 10 esetben érvényesült. 2000-ben, a 125 évi vízjárási adattömeg birtokában megálla­píthattuk, hogy a Tiszán eddig kialakult árhullámok előfor­dulása időszakosan sűrűsödött, vagy ritkult. Ennek megfelelően viszonylag csapadékos és emiatt árvizes, illetve viszonylag szárazabb, gyakran két, esetleg három évtizedre terjedő hidroló­giai korszakokat választhattunk külön a Tisza vízjárásában. Ezek a korszakok határozták meg az ország közvélemények, sőt irányítóinak vélekedéseit s az árvizek veszélyességéről, vagy éppen látszólagos veszélytelenségéről. Árvizes időszakokban az árvízi hidrológia és a védekezés végrehajtásának tudománya is ekkor fejlődik leginkább. Az árvízmentes periódusokban lassan, de sajnos, biztosan csappan meg az érdeklődés az árvízi kérdések, az árvizekhez kapcsolódó beruházások, fenntartási költségek iránt. A szabályozott (vagy részben szabályozott) Tisza hidrológiai történetének eddig a következő „hidrológiai korszak"-ait véljük elkülöníthetőnek: 1. 1865-1895: nagyobb árvizek időszaka (1867, 1877, 1879, 1881, 1888, 1895), 2. 1896-1911: ritka, és enyhe kivételekkel alacsony árhullám-szintek, 3. 1912-1942: nagyobb árvizek időszaka (1913, 1919, 1924, 1932, 1940, 1941), 4. 1943-1961: ritka, és enyhe kivételekkel alacsony árhullám-szintek, 5. 1962-1981: nagyobb árvizek időszaka (1962,1966, 1970, 1974, 1979, 1981) 6. 1982-1997: ritka, és enyhe kivételekkel alacsony árhullám-szintek, 7. 1998- ?, 1998, 1999 és 2000 nyomán ismét árvízi időszak következtethető. Az 1895-öt követő nagy árhullámok kiterjedt védekezési tevékenységet kívántak, de a legfontosabb feladattá a töltés­rendszer jó karban tartása, illetőleg a nagyobb árvízvédekezések tapasztalatai alapján annak erősítése - magasítása, bővítése -vált. Az 1970. május-júniusi nagy és tartós árvíz töltésállapot­vizsgálatai mutattak rá, hogy az 1888, 1895, 1919, 1932 évi árvizek után a régi töltés­szelvényekre történt ráépítések a föld­anyag eldolgozásának különbségei következtében csatlakozási síkokat alakítottak ki, amelyek mentén vékony, vizet vezető üregek fejlődhettek ki. Az 1998, 1999. és 2000 évi tapasztalatok arra mutattak, hogy töltéseink ellenőrzése, és jó állapotban való fenntartása elsőrendű nemzeti érdekünk. Fordítsuk a következőkben figyelmünket az 1970-et követő időszak legfontosabb árhullámainak áttekintésére. Az 1981. márciusi árhullám (1. ábra) Hirtelen hóolvadás indított egyidejűen árhullámot a teljes Tisza vízgyűjtőn. A főfolyó vízállása Vásárosnaményban 15-én 835 cm-rel tetőzött. A Bodrog árhulláma lassította a Tiszáét. Tokajt csak 20-án hagyta el a 805 cm-es tetőzés. A Közép-Tiszán a nyári gátak miatt változó sebességű volt a levonulás. Amikor a tetőzés elérte a Kisköre szelvényét, sokkal lejjebb, Tiszaug közelében a 26-ot követő éjjel kimerült a 130 millió m1 öblözetű alpári nyárigát védőképessége. Amíg az öblözet feltelt, alatta és felette órák alatt letetőzött az egész Tisza, de a feltelés után az árhullám még Szolnok felett, onnan kezdve, ahonnan a nyárigát hatása nélkül eljutott volna, helyreállott. Szolnokon, majd innen Zentáig a két részre szakadt áruhullám minden folyószelvény­ben két alkalommal tetőzött. A második tetőzés 20-30 cm-rel alacsonyabb vízszinteket eredményezett az elsőénél,­­bár ez fordítva is bekövetkezhetett volna, ha a mellékfolyók árhullámai 46

Next