Hidrológiai tájékoztató, 2011
TERÜLETI VONATKOZÁSÚ CIKKEK - Bezdán Mária: A Tisza kisvizei és a talajvíz kapcsolata
A vízrendezési munkálatok hatására a Berettyó Sárrétje kiszáradt, melynek lecsapolását számos kisebb csatorna is elősegítette. Ez a beavatkozás előmozdította, hogy az 1850-es évtized árvizei után 1863-ban bekövetkezett az évszázad legnagyobb aszálya. (Dunka-Fejér-Vágás 1996). A Tiszántúl terület közepén húzódó Hortobágy lefolyó vize még egy ideig táplálta a Nagy-Sárrét mocsárvilágát. A Hortobágy-Berettyó medrének 1881-1896 közötti mesterséges kialakítása jelentős emberi beavatkozás volt (Dunka 2002). A Bakonszegtől Bucsa irányába tartó folyószakaszt Bucsánál elvágták, a Hortobágy folyót pedig összekötötték az Ős-Berettyó alsó, Bucsa alatti ágával. Az így kialakított Hortobágy-Berettyó a Tiszától keletre a mellékágaival fontos szerepet játszik a magyar Alföld jelentős részének vízellátásában (TIKÖVIZIG 2007). A Hortobágy-Berettyó völgyében Mezőtúr és Kisújszállás között Karcag területéig a talajvíz éves szintű ingadozása 5-8 m. A jelenlegi főcsatorna É-D-i irányban egy 10-15 km szélességű agyagos teknő mélyvonulatán folyik végig (2. ábra). Ez a teknő a Hortobágy és a Nagykunság mély tengelye, a folyószabályozások előtt a tiszai nagy árvizek lefolyási övezete volt (Rónai 1985). A Tiszához való közelsége miatt pedig hatással lehet a Tisza érintett szakaszaira is. A geodéziai szintek alapján a Hortobágy-Berettyó medre a Tisza medernél mélyebben van, és a Hármas-Körössel való szoros kapcsolata miatt fontos szerepet játszik a kisvizes időszakban a talajvíz kisvízi szintjének alakításában. A Hármas-Körös a Hortobágy-Berettyó főcsatornán keresztül távoli területrészek talajvizét is képes elvezetni a hosszúra nyúló kisvizes időszakokban. A folyók vízszíne és a talajvízszín kapcsolata a folyótól távolodva a talajban a hullámsebességgel változik (Rónai 1956, 1985) mert a felszín alatti vizek hidraulikai folytonossága révén távoli területrészekkel állhat kapcsolatban (Vágás 1995, Marton 2008, 2010). A Tiszántúl vízmentesítést igénylő része nagyléptékű talajvíz-áramlási rendszer. Itt nagy térségekre ható vízföldtani jelenségek alakulhatnak ki (Tóth 1995). Emiatt a kedvezőbb talajvíz utánpótlású területek kisvízi készlete lesz magasabb (Szalay 2000). A felső, kb. 400 és 1700 méter mélységek közti tartomány vizei nyitott áramlási rendszerekben folynak, utánpótlódásuk csapadékból történik, és határozott megcsapolódási vagy kiáramlási zónákon keresztül térnek vissza a felszínre. (Tóth-Almási 2001). A Martfű és Tiszaug állomások földrajzi elhelyezkedésükből adódóan a hosszan elnyúló kisvizes időszakokban érzékenyen reagálnak a Hármas-Körös vízállásaira. A Tisza-Köröszug területen mind a Hármas-Körös, mind pedig a Tisza osztozkodik kisvizes időszakban. Mindkét folyó kisvízi vízállása döntő mértékben függ ennek a területnek a talajvíz helyzetétől. Amikor a Hármas-Körös kisvízi vízállása igen alacsony, akkor maga után vonja a Tisza érintett szakaszának kisvízi vízállásait is. Ha a talajvíz szintje a Körösök miatt mélyebbre süllyed, mint a Tisza kisvízállásai, akkor a Tisza a bal parti terület talajvizéből nem tud utánpótlást kapni, csak a jobb parti területről, és emiatt apadnak a Tisza kisvizei. Második lépésként részletesebben megvizsgáltam azokat az éveket, amikor a vízállás süllyedés mértéke a korábbi észlelésekhez képest nagyobb volt. Megállapítottam, hogy a süllyedést egyre hosszabb ideig tartó kisvizes időszakok váltották ki. 1888-ban november végén volt a legalacsonyabb a vízállás, amely az őszi hosszú száraz periódus következménye. Ezt követően 1898-ban dőlt meg az újabb kisvízi rekord. Az viszont februárban történt. Itt a lesüllyedés az előző évben kezdődött, és áthúzódott az 1898. évre. Ezt követően a jelentős kisvízi vízállás-süllyedést kiváltó kisvizes időszakok már nem az őszi hónapokban kezdődtek, hanem tavasszal. Az időjárás viszontagságainak kiszolgáltatott Tisza tavasszal nem kapta meg a szükséges csapadékot, amivel a gyorsan kimerülni képes vízraktárait feltölthette volna, a nyár végére igencsak lesüllyesztette a talajvizet. Az 1904. év végig kisvizes volt. Már március végétől folyamatosan apadt a Tisza vize. A nyár végén augusztusban süllyedt le a legnagyobb mértékben. Hasonlóan alakult 1921-ben, 1943-ban és 1946-ban is: tavasszal kezdődött a vízelfogyás, és ősszel érte el a vízállás a legmélyebb szintjét. Az 1946. évi szárazság rendkívüli nagymérvű volt, és ebben az évben az egész Tiszának és mellékfolyóinak forrásvizei nagyon megfogyatkoztak. Az 1904. évi vízálláshoz képest 67 cm-rel tovább süllyedt a kisvízszín 1946-ig. Ez pedig a végrehajtott kisvízi szabályozások eredményeit a hajóúti vízmélység tekintetében lényegesen rontotta. (Iványi 1948). Ez esetben nem lehetett az ok medermélyülés, hiszen akkor a merülési mélységnek meg kellett volna maradnia! Vizelfogyás kellett, hogy okozza a jelenséget, ami a vízmélységben okozott változást. Az Alföld változékony éghajlata kö- 2. ábra. A Hortobágy patak agyagteknője (Rónai 1985) 1 = homok, 2 = agyag