A Magyar Hidrológiai Társaság VIII. Országos Vándorgyűlése I. kötet, Vízgazdálkodási együttműködés a nemzetközi vízgyűjtőkön (Nyíregyháza, 1989. július 6-8.)
SCHREFFEL RUDOLF–GAZDAG IBOLYA: Vízgazdálkodás és nemzetközi együttműködés a Tisza-völgyben
vízenergia kihasználására is törekedett. Ezzel kapcsolatban az ország vízerőkészletének számbavétele nemzetközi tekintetben is figyelemre méltó munka volt a századfordulón. A fentiekben ismertetett összehangolt, komplex fejlesztés többek között azért is vált lehetségessé, mert a Tisza tejes vízgyűjtője Magyarország területére esett. Az I. világháború területi következményei megbontották ezt az egységes vízrajzi helyzetet, és ma már folyóvizeink 96 %-a határainkon kívülről érkezik, így az ország számára határvízi és a vízgyűjtőnkénti együttműködés fontos és sürgős gyakorlati feladattá vált. A trianoni békeszerződés rendelkezései nyomán 1923-ban létrejött Állandó Dunai Vízügyi Bizottság (CRED) az együttműködés elvi alapjaként "a vizek akadálytalan és károkozás nélküli levezetésének" és "a meglévő vízügyi rend megtartásának" elvét jelölte ki. Ez a két irányelv mindmáig számottevő és meghatározó eleme a Kárpát-medence országai közötti vízügyi együttműködésnek. Az I. világháborút követően megkötött kétoldalú vízügyi egyezményeket (1924 - Románia, 1927 - Ausztria) és az erre irányuló kapcsolatokat a II. világháború hatálytalanította és megszakította. A II. világháborút lezáró 1947. évi párizsi békeszerződés nem foglalkozott a Kárpát-medence vízügyi kérdéseivel és az Állandó Dunai Vízügyi Bizottság felújítására, vagy más hasonló rendeltetésű szervezet létrehozására sem került sor, mégis a gyors politikai és gazdasági konszolidáció eredményeképpen hamarosan kialakultak, illetve folytatódtak a kétoldalú vízügyi kapcsolatok. A "határt metsző vagy határt alkotó" álló- és folyóvizek problémáinak szabályozására irányuló kormányközi egyezmények alapvetően a határok mentén húzódó (változó szélességű) sávon belü