A Magyar Hidrológiai Társaság VIII. Országos Vándorgyűlése I. kötet, Vízgazdálkodási együttműködés a nemzetközi vízgyűjtőkön (Nyíregyháza, 1989. július 6-8.)

SCHREFFEL RUDOLF–GAZDAG IBOLYA: Vízgazdálkodás és nemzetközi együttműködés a Tisza-völgyben

vízenergia kihasználására is törekedett. Ezzel kapcsolatban az ország vízerőkészletének számbavétele nemzetközi tekintetben is figyelemre méltó munka volt a századfordulón. A fentiekben ismertetett összehangolt, komplex fejlesztés töb­bek között azért is vált lehetségessé, mert a Tisza t­ejes víz­gyűjtője Magyarország területére esett. Az I. világháború területi következményei megbontották ezt az egységes vízrajzi helyzetet, és ma már folyóvizeink 96 %-a ha­tárainkon kívülről érkezik, így az ország számára határvízi és a vízgyűjtőnkénti együttműködés fontos és sürgős gyakorlati feladattá vált. A trianoni békeszerződés rendelkezései nyomán 1923-ban létre­jött Állandó Dunai Vízügyi Bizottság (CRED) az együttműködés elvi alapjaként "a vizek akadálytalan és károkozás nélküli le­vezetésének" és "a meglévő vízügyi rend megtartásának" elvét jelölte ki. Ez a két irányelv mindmáig számottevő és meghatáro­zó eleme a Kárpát-medence országai közötti vízügyi együttműkö­désnek. Az I. világháborút követően megkötött kétoldalú vízügyi egyez­ményeket (1924 - Románia, 1927 - Ausztria) és az erre irányuló kapcsolatokat a II. világháború hatálytalanította és megszakí­totta. A II. világháborút lezáró 1947. évi párizsi békeszerződés nem foglalkozott a Kárpát-medence vízügyi kérdéseivel és az Állandó Dunai Vízügyi Bizottság felújítására, vagy más hasonló rendel­tetésű szervezet létrehozására sem került sor, mégis a gyors politikai és gazdasági konszolidáció eredményeképpen hamarosan kialakultak, illetve folytatódtak a kétoldalú vízügyi kapcsola­tok. A "határt metsző vagy határt alkotó" álló- és folyóvizek prob­lémáinak szabályozására irányuló kormányközi egyezmények alap­vetően a határok mentén húzódó (változó szélességű) sávon belü­

Next