A Magyar Hidrológiai Társaság XVI. Országos Vándorgyűlése II. kötet (Kecskemét, 1998. július 8-9.)

VÍZÉPÍTÉSI LÉTESÍTMÉNYEK ÉS TECHNOLÓGIÁK - Szigligeti Barnabás–Lovas Attila: A Tisza 335,56–403,20 fkm közötti szakaszának általános folyószabályozási tanulmányterve

- tekintettel arra, hogy a Tiszán fokozatosan növekvő igény jelentkezik a víziközlekedés iránt a hajózási paraméterek megtartása, illetve javítása,­­ a megváltozott tulajdonviszonyok, ill. érdekviszonyok és a folyószabályozás kapcsolatának rendezése. ( Tulajdonviszonyok esetében jogi szabályozás is szükséges a folyók parti sávjainak­­ rendezésére, védelmére például a nyári gátak esetében. ) Ezeket figyelembe véve a szabályozási tanulmányterv célja részletes koncepció kidolgozása az adott folyószakaszra úgy, hogy az tartalmazza a méretezéshez szükséges jellemzőket, valamint a szabályozást célszerűen szolgáló művek kialakítását. A folyószabályozási feladatok tekintetében, és megalapozott tervezési tevékenységhez továbbra is elsődlegesnek tartjuk a VC. hálózat alappontainak teljes felújítását, hiányzó vagy sérült jelek helyreállítását, a VO szelvények egyidejű és általános felmérését, a vízrajzi atlaszok aktualizálását. Az alappontok felülvizsgálata és részleges helyreállítása 1997 során megtörtént. 2. FOLYÓSZABÁLYOZÁSI ELVEK - Az árvízvédelmi vonatkozású folyószabályozási fejlesztéseket, mint törvényben rögzített alapfeladatot az állam finanszírozza, a többi hasznosítás jellegű, illetve hasznosítási célú beavatkozást a hasznosító kezdeményezi és finanszírozza.­­ A megvalósítandó változat kiválasztását mozgómedrű kismintakísérlettel kell végrehajtani, összhangban a KHVM 759.412/1997 számú levelével, a különböző adottságú (talajösszetétel, esésviszonyok) kanyarulatok jellemzőiből képzett átlagadatok alapján nem szabad tervezni, a kanyarulatokat külön - külön kell vizsgálni és ennek nyomán szabályozni. - Az érintett szakaszon a szabályozási magasság az 1842 évi "0" vízszint felett a +100 cm-en, a szabályozási szélesség 120 m (az alkalmazandó profil az általános szabályozási tervben rögzítettek szerint).­­ A folyó mindkét partján a 10 m-es sávot lehetőleg tisztán kell tartani (fák kitermelése). 2.1. Nagyvízi szabályozás A nagyvízi szabályozás elemei közül az árvízvédelmi fővédvonalak fejlesztési kérdései jelen dolgozat kereteit meghaladják, ezért azokkal nem

Next