A Magyar Hidrológiai Társaság XVII. Országos Vándorgyűlése III. kötet (Miskolc, 1999. július 7-8.)
6. VÍZGYŰJTŐ-GAZDÁLKODÁSI TERVEZÉS - Koch György–Szalay Miklós–dr. Varga István: Felső-Bácska vízgyűjtő-gazdálkodásának tervezése
A védett és védendő természeti értékek közül a Margitta-szigeten a Karapancsai Parkerdő, a Tiseri-erdő, a hercegszántói Mocsáriciprus-erdő, valamint a Riha-tó, az Igali rendszerben a garai Sós-tó, a Kígyós rendszerben pedig a kéleshalmi homokbuckák, a bácsalmási gyapjas gyűszűvirág élőhelye és a Sós-tó, valamint a Kunbajai Vadaspark kiemelésre méltó, összesen 218 hektárt kitevő területtel. Vízhálózata döntő részben mesterséges, a belvízrendezési munkák során alakult ki. A vízfolyások, csatornák összes hossza meghaladja a 800 km-t,átlagos sűrűsége 0,76 km/km 2), amelyből mintegy 290 km állami (VÍZIG), a többi pedig vízgazdálkodási társulati, ill. önkormányzati kezelésű. Felszíni vízkészlet és vízjárás szempontjából elsősorban a Kígyósok, az Igali-főcsatorna, valamint a Ferenc-csatorna említhető meg, mint számottevő saját készlettel rendelkező vízfolyások. ( A Duna nem része a terv tárgyát képező területnek!) A Kígyós-főgyűjtő legnagyobb vízhozama 6,0 m3/s, átlagos éves lefolyása - csökkenő tendencia mellett - jelenleg mintegy 0,18 m3/s, (5,6 millió m3/év). Az Igali-főcsatorna legnagyobb mért vízhozama meghaladta a 2 m3/s-t, átlagos éves lefolyása mintegy 0,075 m3/s, (2,4 millió m3/év). A Ferenc-tápcsatorna szabályozott vízszállítása 3 6 m3/s, de a Dunából történő utánpótlása legalább 60 napon keresztül nem biztosítható az évek 50 százalékában. A felszíni vizek minősége kedvezőtlen. Leginkább szennyezett a Kígyósfőgyűjtő az időszakos vízfolyás szakaszaiba vezetett, nem kellően tisztított kommunális szennyvizek miatt. A Ferenc-tápcsatorna vízminőségét a belső tápanyag terhelés és az oxigénhiány, az igali gravitációs csatornáét a magas sótartalom rontja. A felszín alatti vizek jellemzői a természetföldrajzi adottságoknak megfelelően változnak a vízgyűjtőn. A talajvíz viszonyokra meghatározó, hogy külterületen valamennyi jellemző szint csökkenő tendenciájú. A süllyedés mértéke a vízgyűjtő legfelső, északi részein meghaladta a 300 cm-t. A vizsgált terület déli részén, valamint a Duna hatásterületén a talajvíz lényegesen nem változott. A rétegvizek vonatkozásában a leggazdagabb a feláramlási zónában lévő Margitta-sziget, ahol a pleisztocén korú homokos üledékekből nagymennyiségű víz termelhető ki a 20-50 m talpmélységű kutakból akár 500 l/min intenzitással. A hátsági területeken a kutak mélysége helyenként 300 m körüli, az alsó pleisztocén korú, durva szemcséjű homokrétegekre telepített. A nyomásviszonyokat tekintve az Illancsi Magaslat térsége beáramlási zóna, csökkenő nyomásgradienssel, az alacsonyabb hátsági területeken a semleges zóna az uralkodó. A Duna menti 1-2 km szélességű sávban találhatók a legjobb partiszűrésű területek, fedőréteg alatti mintegy 20-30 m vastagságú homokos kavics rétegekkel.