Híradástechnika, 1984 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1984 / 3. szám

Fénytávközlés* DR. BERCELI TIBOR, Távközlési Kutató Intézet, DR. GORDOS GÉZA, Budapesti Műszaki Egyetem, DR. LAJTHA GYÖRGY, Rosta Kísérleti Intézet, DR. SZÉP IVÁN, Műszaki Fizikai Kutató Intézet, DR. TÓFALVI GYULA, Távközlési Kutató Intézet ÖSSZEFOGLALÁS­A cikk a fénytávközlés jelenlegi helyzetét mutatja be a nemzetközi adatok alapján. Külön hangsúlyt kap annak érzékeltetése, hogy ez a technika már túl van a kísérleti szinten. A fénytávközlés a következő évek hálózatépítésének jól meghatározott, gazdaságos eleme lesz. (H) Bevezetés A cikk a fénytávközlés jelenlegi helyzetét kívánja bemutatni a nemzetközi adatok alapján. Külön hang­súlyt kap annak érzékeltetése, hogy ez a technika már túl van a kísérleti szinten. A fénytávközlés a következő évek hálózatépítésének jól meghatározott, gazdaságos eleme lesz. I. Rendszertechnikai áttekintés 1.1 Az optikai sáv birtokba vétele A hírek, információk nagy távolságra történő „azon­nali” eljuttatásának feladatában az elektromágne­sesség jelenségén alapuló megoldásoknak ma nincs versenyképes alternatívájuk. Ezt az elektromágneses jelenségek előállítására, vezérlésére, kezelésére és de­tektálására rendelkezésre álló eszközökön és a szabad­téri, valamint vezetett terjedés nagy hatótávolságán túlmenően főként az indokolja, hogy a hírközlésben részt vevő elemek elektromágneses tehetetlenségét egyre kisebb értékűre sikerül szorítani. Az elektromágneses tehetetlenség leküzdésének folyamatát jól mutatja a biztonságosan uralt frekven­ciatartományoknak az idő múlásával bekövetkező szélesedése. Különösen szépen példázza ezt egyfelől a vezetékes átviteltechnika felső és a rádióműsor-szórás alsó sáv­határának viszonylag korai összeérése, másfelől az eleinte elkülönülten fejlődő radar- és mikrohullámú technika összeolvadása a rádióműsor-szórással egysé­ges rádióhírközléssé. A 70-es évekre a híradástechnika rések nélkül — sőt szakaszonként különféle eszközökkel többszörösen is lefedetten — használta a nullától néhányszor 10 GHz-ig (1010 Hz-ig) terjedő frekvenciasávot. Ilyen körülmények között a fénytávközlés né­hányszor 1014 Hz-cel bekövetkezett felbukkanása­­ nagy ugrásnak számít. Ez az ugrás azonban tökélete­sen illeszkedik az általános tendenciába, melynek szellemében a 70-es években éppen a fénysávú tarto­mány meghódításának kellett elkezdődnie. A fénytávközlés mintegy évtizedes fejlődése során a kihasznált tartomány elsősorban a kisebb frekven­ciák irányában bővült: a 0,85 gm körüli látható sáv­ról az 1,5 pp m körüli infravörös tartományra. Ennek alapján valószínűnek látszik, hogy néhány évtizeden belül a mai mikrohullámok és infravörös hullámok között sem lesz olyan nagyobb tartomány, amelyet a hírközlés ne használna. 1.2 Az optikai sáv híradástechnikai alkalmazásának szükségszerűsége A műszaki gyakorlat a természettudományos lehe­tőségek és a társadalmi igények együtthatásában fejlődik. Ebben a szakaszban néhány olyan igényre mutatunk rá, amely — a fizika ma ismert tárházából csak a fénytávközléssel oldható meg. A vezetékes átviteltechnika egyre nagyobb beszéd­nyalábok átvitelére kényszerül. Az analóg vivőáramú technika 10 000 csatorna fölött az átviteli út — bele­értve az ismétlődő erősítők — torzításaival és zajai­val szemben alig teljesíthető követelményeket tá­maszt. E követelmények — a frekvenciasáv lényeges kiterjesztésű árán — jelentősen enyhíthetők a digi­tális — PCM bázisú — átvitel esetén. Ez az enyhülés elsősorban a digitális átvitel regenerálhatóságán és az eljárás azon tulajdonságán alapul, hogy a vonali jel-zaj viszony egy bizonyos tartományában e vi­szonyt lényegesen megnövelve transzformálja ki­meneti jel-zaj viszonyra. Ha az előbbi előnyhöz hozzávesszük azt, hogy a digitális áramkörök előállítási technológiája fejlett és rohamosan továbbfejlődik, valamint azt, hogy a legkülönbözőbb analóg források digitalizált jelei egymással és a számítás- és méréstechnikai adatokkal DR. BERCELI TIBOR A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villa­mosmérnöki oklevelet. Ez­után a Távközlési Kutató Intézetben előbb aspiráns­ként, majd tudományos kutatóként dolgozott. Je­lenleg ugyanott főosztály­­vezető. A Budapesti Mű­szaki Egyetemen félállá­sú adjunktus volt, jelen­leg címzetes egyetemi ta­nár. Kutatásait elsősor­ban a mikrohullámú tech­nika területén végzi. E területen előbb kandidátu­si, majd akadémiai dok­tori tudományos fokoza­tot szerzett. Munkájának eredményeiről 45 idegen nyelvű és 33 magyar nyelvű cikket irt. Tevé­kenységét Állami Díjjal ismerték el. * A Magyar Tudományos Akadémia Távközlési Rend­szerek Bizottsága által készített helyzetfelmérő tanulmány rövidített változata. Beérkezett: 1983. XI. 19. Híradástechnika XXXV. évfolyam 1984. 3. szám

Next