História 1979
1979 / 3. szám - FIGYELŐ - DOMBRÁDY LÓRÁND: Mi volt a Vkf-2?
A hírszerzés szorosan összefüggött a Vkf.2. Defenzív alosztályának munkájával. Az egyes részlegek egymást támogatták, információikat kicserélték és kiegészítették, az ügyek jelentős részében együtt jártak el. A hírszerzés és kémelhárítás teljes elválasztása lehetetlen lett volna. A hírszerző tisztek és ügynökök egyben kémelhárítással is foglalkoztak és fordítva. A Vkf—2.-n belül — különösen 1938- tól — a legnépesebb részleg a „Def”., aminek oka a nyomozó tisztek létszámának gyors növekedése: 1936-ban 11, 1938-ban 20, 1940-ben 30 és 1942-ben már 53 fő volt. A központi apparátusnak— a gyarapodás ellenére — viszonylag kis száma mégis csak azt tette lehetővé, hogy az országos jelentőségű, nagyobb ügyekben működjék közre. Tevékenységét azonban szervesen kiegészítette a Vkf.2. alárendeltségébe tartozó hadtest II. osztályok hírszerző és nyomozó szerve. Ezek kémelhárító és hírszerző részlege az 1942-es állománytábla szerint — létszámuk más években is hasonló volt — hadtestenként 83 fővel működött. Ebből 25 nyomozó tiszt a hadtestparancsnokság színhelyén — területének egészére kiterjedően —, 39 pedig az úgynevezett „K” kirendeltségeken „dolgozott”. Ilyen kirendeltségek voltak az üzemekben, a vasútnál, a postánál, a sajtónál, és más hírközlő szerveknél, valamint a nagyobb helységek főbb hivatalaiban. Természetesen jelen voltak a „K” tisztek a csapatoknál is. A „K” kirendeltségek elhárító közegei szoros kapcsolatban álltak az üzemek katonai parancsnokaival, valamint az említett intézményekben jelen levő „K” ügynökökkel. A hadtestek nyomozó szervei szorosan együttműködtek a rendőrség és csendőrség hasonló ügykörű részlegeivel s azok besúgóival. A területi katonai elhárítók a kisebb jelentőségű ügyeket —, ha úgy ítélték meg — saját hatáskörükben bonyolították le. Ha szükségesnek találták, a jelentési kötelezettségen túlmenően, bevonták a nyomozásba a központi „Def” embereit is. A hadtest területén történtekről, a kialakult hangulatról a Vkf.2.-t folyamatosan tájékoztatták. A „Def” központi, vagy hadtest-nyomozói az általuk letartóztatottakat a főbb ügyekben — a legtöbb ilyennek minősült — a vezérkar főnöke ügyészének, más esetekben a hadtestek ügyészének adták át vádemelés végett. Ezután kerültek a lefogottak a vezérkar főnökének különbírósága, illetve a hadtestek hadbíróságai elé. A „Def” elvileg csak a hadsereget közvetlenül érintő ügyekben volt illetékes, azonban a gyakorlatban hatáskörét önkényesen olyan politikai ügyekre is kiterjesztette, amelyek nélkülözték a szigorúan vett katonai vonatkozásokat. Az 1941. októberében életbe léptetett 7650/1941. ME. rendelet módosította a hűtlenség bűntettének üldözésére vonatkozó korábbi jogszabályokat és kiterjesztette a hűtlenség bűntettének körét, kimondva, hogy az ilyen ügyekben „a bűnvádi üldözés elrendelésére illetékes parancsnok jogait kizárólag a honvédvezérkar főnöke gyakorolja”. Ezen igen tágan értelmezhető jogszabály értelmében kommunista vagy baloldali beállítottságú letartóztatottakat, legyenek bármely erőszakszervezet foglyai, mint ellenséggel szövetkezetöket a hűtlenség bűntettével vádolták. Ujszászy István vezérőrnagy, a Vkf—2., majd 1942-től az akkor megalakuló Államvédelmi Központ vezetője — feladata a Vkf—2., a csendőrség, politikai rendőrség munkájának összehangolása — ezzel kapcsolatosan kijelentette: „minden beszervezett és öntudatos kommunista kötelessége a pártmunkán kívül a szovjetek részére katonai és politikai kémkedést végezni”, ennélfogva eleve kémgyanúsakként kezelendők. A politikai és a hűtlenségi ügyek — a baloldali mozgalmak üldözése és felgöngyölítése, a lefogottaknak a VkI különbírósága elé állítása — elsősorban a politikai rendőrség és a csendőrség nyomozó osztálya hatáskörébe tartoztak. A letartóztatottakat azonban a rendőrök és a csendőrök — minden közvetlen katonai vonatkozás híján is — eleve kémgyanúsnak tartották, s így bevonták a nyomozásba, vagy legalább tájékoztatták a „Def”-et is, így kerültek esetenként a „Def”. Hadik laktanyában működő nyomozói kezébe olyanok, akik nem voltak gyanúsíthatók semmiféle, a hadsereg érdekeit sértő kémkedéssel, „felforgatással”.. Vidéken hasonló módon jutottak baloldaliak a hadtest-nyomozók börtöneibe. A katonai kémelhárítás tehát szorosan együttműködött a politikai rendőrséggel és a csendőrség politikai nyomozó osztályával. A Vkf—20 főnökei gyakran fejezték ki elismerésüket a rendőrség és csendőrség közegeinek az együttműködéséért. Ez mégsem zárta ki, hogy időnként hatásköri villongásra kerüljön sor az egyes nyomozói szervek között. A rendőr- és csendőr nyomozók gyakran feleslegesen vonták be a „Def”.-et egyes ügyekbe, melyek végül is nem bizonyultak kémkedésnek; sőt, gyakran katonakollégáik legnagyobb bosszúságára, beleártották magukat a „Def”.-esek saját dolgaiba is. Elsősorban a csendőrnyomozók gyakran a „Def”. embereinek adták ki magukat, s a nevükben foganatosítottak letartóztatásokat. Ebből és ennek nyomán a csendőrök által alkalmazott egyre brutálisabb módszerekből főként 1943-ban jelentkeztek nézeteltérések, amikor a Vkf—2. eljárásai már inkább alkalmazkodtak az akkori kormánypolitika vonalához. A Vkf.2. felépítésének és működésének ez a rövid áttekintése is bizonyítja, hogy a szerv tevékenységének árnyaltabb, hadtörténeti kiindulópontú megrajzolása elengedhetetlen az ellenforradalmi korszak hadseregének megismeréséhez. A vezérkar 2. osztálya ugyanis — vezetője és beosztottjai politikai beállítottságának megfelelően — a megszerzett információk célzatos, gyakran szélsőjobboldali színezetű tálalásával jelentősen befolyásolta a legfelső államvezetés katonai és politikai döntéseit. DOMBRÁDY LORÁND A Vkf—2. „Def.” egy 1937-es jelentésének első oldala