História 1983
1983 / 3. szám - HALÁSZ IMRE: Nyaralás, idegenforgalom és a "szerelmi szabadfoglalkozásúak"
egy pillantást a sajátos szórakoztató iparról fennmaradt adatokra. 1857-ben vette először a város lajstromba a kujtorgó személyeket, ezzel egyidőben a nekik szállást adók névsorát is begyűjtötték, „hogy — mint mondják — mindazon személyek, kik buja életet folytatnak és mint szabad személyek ismeretesek, felügyelet alatt legyenek”. Nem kis gond volt a felügyelet megszervezése. Több ízben előfordult, hogy midőn a közigazgatás képviselője ellenőrizni ment, a háztulajdonos, ki nem kis pénzért befogadta a kujtorgókat, vasvillával zavarta el az ellenőrző személyeket, vagy — mint emezek panaszolják — „tiszteletlen magatartást tanúsított”. 1859-ben a nyaralási időszakban kilenc „szabad személyt” írtak össze Keszthelyen. A legfiatalabb 16, a legidősebb 33 éves, valamennyien vagy keszthelyiek, vagy Keszthely környéki illetőségűek voltak. A kilencből négy volt kujtorgó, ötnek volt bejelentett szállása, s megbotránkozva közölte az egyik jelentés, hogy a keszthelyi születésű, 16 éves Kindzsi Mári az apai házban fogadta vendégeit. Téli időszakban aztán ismét lecsökkent — kereslet hiányában — e speciális munkát űző nők száma. A városbíró 1883-ban felhívta a járási főszolgabíró figyelmét, hogy a város Árok utcájában „levő bordély-üzletnek, mely a róm. kath. templomhoz, a gymnásiumhoz és apáczazárdához is nagyon közel esik, s a város e részében elszállásolt tanulóifjúságra s általán véve a közerkölcsiségre káros befolyással van, beszüntetését óhajtván” át kell azt helyezni egy kevéssé forgalmas utcába. A „sürgős” jelzéssel ellátott indítványban most sajátosan hivatkozik az idegenforgalomra. Nem arról beszél, hogy ennek fellendülése hogyan hívja elő a prostitúciót, hanem arról, hogy a házat kevésbé forgalmas helyre kell „eldugni”. Hiszen Keszthely látogatottságának növekedése folytán ezek a központban végbemenő istentelen dolgok mindenki szeme előtt történnek, s ez a közerkölcsökre rombolólag hat. Mindezt a bordélytulajdonos, Grünwald Eleonóra tudomására hozta. A zavartalan működés érdekében a költözést Grünwald Eleonóra „holtszezonban”, a következő év áprilisában akarta megejteni. Új épületet bérelt a Tapolca felé menő úton, egy, a régebbinél kevésbé forgalmas, de eléggé „látogatott” helyen. A bérleti szerződés megkötését nem lehetett titokban tartani, így midőn — az átköltözés előtt kb. másfél hónappal — ez kitudódott, az utca lakosai maguk és családtagjaik nevében 23 aláírással ellátott tiltakozást juttattak el a város tanácsához. A jóérzésű városlakókkal nem lehetett ujjat húzni: nem a Tapolcára, hanem a Cserszegtomajra vezető utcába került a bordély. Ez ellen Grünwald Léni tiltakozott, panaszolva azt is, hogy „azóta részint a szomszédok által ellenem forralt gyűlölség, részint pedig az éji órákban arra járók által több ízben előidézett iszonyú lárma, és több ízben minden ok nélkül történt megtámadtatás által életünk is veszélyben forog”. Ezt a beadványt válasz nélkül hagyta a városi tanács. Az 1880-as évek második felében jelennek meg a fogadók, éttermek és kávéházak kasszírnői. A keszthelyi bordélytulajdonos ez ellen is tiltakozott. .. a korcsmárosok — a hatóság kijátszásával — cseléd czím alatt üzletükben pinczérnőket alkalmaznak, kik egyszersmind kéjelgésre is szolgálnak, s minthogy »házi cseléd« czimek miatt a rendőri vizsgálat alól elvonatnak, a legborzasztóbb betegségek alattomos terjesztői”. Nyaranta ismét feltűnnek a légyott — vagy „fonyó” — házak. Némely háztulajdonosok „lakásaikon helynélküli csavargó lányokat felfogadnak s azok erkölcstelen életmódját nemcsak eltűrik, sőt őket arra biztatják is, vagy pedig lakásaikat titkos kéjelgési czélokra átengedik”. Ezeken a helyeken a légyottok gyakran orgiákká fajulnak, megbotránkozásokat keltenek, károsak az erkölcsökre, s egészségügyi szempontból kifejezetten veszedelmesek, ugyanúgy mint a „házi cselédek”, nem állnak orvosi felügyelet alatt, így a ragályos betegségek leggyakoribb terjesztői. Az 1887 és 1889 közötti időből fennmaradt a bordélyházban „alkalmazást nyert” kéjnők teljes névsora. Ezekből az állapítható meg, hogy a „szerelmi szabadfoglalkozásúak” általában egymásfél hónapig maradtak egy-egy városban, majd továbbálltak a legközelebbi nyilvánosházba, ezzel biztosítva a változatosságot az egyre szaporodó vendégeknek. Grünwaldné erre az időre már kiszélesítette üzletét és télen-nyáron hétnyolc alkalmazottal dolgozott. A legfiatalabb nő 16, a legidősebb 26 éves volt. Az állandó csere folytán 1887-ben 44 kéjnő volt Grünwaldné alkalmazásában, két és fél év alatt 92. A megyebeli helységeken kívül Lengyeltóti, Kiscel, Budapest, Körmend, Pápa, Eszék, Tamási, Sárvár, Dombóvár, Marcali, Ádánd, Fehértó, Bálványos, Szombathely, Szekszárd, Mesztegnyő, Nagybajom, Galánta helységekből érkeztek leggyakrabban a kéjnők. A távozók úticéljai pedig a bejegyzések szerint Győr, Marcali, Veszprém, Pécs, Sopron, Szombathely, Eszék, Révkomárom, valamint több Zala megyei helység. 1890-ben már két bordélyház működött Keszthelyen, Grünwaldné mellett Kohn Róza is megnyitotta üzletét. A forgalomra konkrét adataink nincsenek, de az alapítás ténye arra utal, hogy a századfordulón erősödik a forgalom. A századfordulót megelőző évben azt olvashatjuk a községi orvos jelentésében, hogy a városban megnövekedett forgalmú „kávéházakban és egyéb mulató helyeken alkalmazott, utóbbi időben gombamódra felszaporodó pénztáros Sziget fürdő Keszthelyi képeslap (1920-as évek) 14