História 1983
1983 / 3. szám - ÍGY ÉPÜLT - KANYAR JÓZSEF: A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulása
ÍGY ÉPÜLT A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulása A dél-balatoni fürdőkultúra kapitalizmuskori fejlődésének nyitányát az 1858-ban megkezdett, s a déli tópart stabilizálásához vezető vasúti pályatöltési és építési munkálatok képezték, formálisan is gátat húzva a tó dél felé irányuló kiöntései elé. E feltöltési munkák igen jelentősek voltak a déli part megerősítésében és megvédésében is. Nemcsak a berkek, a bozótok, a mocsaras területek és a vadvizek kiszárítását segítette elő e töltés, hanem ez akadályozta meg a világosi, a szabadi, a földvári, a szemesi, a boglári, a fonyódi és a herényi meredek homokpartok további alámosását is. A vaspályának első állomásai a somogyi parton ekkor még csak Szántódon, Bogláron és Szentgyörgyön voltak. Még Siófoknak sem volt az első két évben indóháza, mint ahogy a Szántód és Füred közötti forgalmat lebonyolító Kisfaludy gőzös sem tudott Siófokon kikötni, csak a szántódi vasútállomás előtti „hajókiállónál”, ahonnan híd vezetett a tóra, s csónakok vitték az utasokat a mélyvízben álló hajóhoz. A korabeli sajtó szerint az egyik ilyen beszállásnál esett vízbe Jókai Mór is, komolyabb baja azonban nem történt, így vált a Déli-vasút építése (1861) a Balaton Lecsapoló Társulat legfőbb támogatójává, a Sió-csatorna zsilipépítésének is a szorgalmazójává (1863), nemkülönben elősegítve a vásártartást is elnyerő mezőváros jogállását Siófoknak (1865), majd az első kapitalista (Végh Ignác-féle) 12 éves fürdőbérleti szerződés megkötését. 1868-ban már 100 kereskedő lakja állandóan Siófokot (köztük idegen országbéliek: angolok, olaszok, horvátok), ahol is — 1867 és 1881 között — júliusvégeken már 202—263 vendégről tudtak a korabeli újságok, 1890-ben pedig 1056-ról. No meg a drágaságról, hiszen havi 10—20 Ft-ot is elkértek egy földes kis szobáért, s egy pár „seregély nagyságú” csirke 60—80 krajcárba került. 1885- ben épült az első emeletes villa a mezővárosban, amelyben már kezdtek meggazdagodni a kereskedők, közöttük is Felmayer, az „egy színből” meggazdagodó fehérvári kékfestő, aki „az állandóság nem fakuló kék színének” volt a divatba hozója. A századforduló előtti évtized nyitotta meg a kapitalizmuskori fürdőkultúra második periódusát, a Balaton-kultusz új korszakával. Már 1873-ban Festetics Pál 1 milliós tőkéjével szándékozta indítani a tengeri fürdő gigantomán gondolatával játszadozó siófoki gyógyfürdő-programot. 1891-ben alakul a Balatonfürdő Rt. Siófokon, 2600 részvényén összegyűlt 520 000 koronájával és rá két évre, 1893-ban már fél évszázadra vette szerződésileg bérbe a fürdőjogot. A parton a cég csaknem 60 kh-on vált elindítójává a parcellázásnak, s a vele együtt járó kapitalista üzleti vállalkozásoknak, 2 millió koronát fektetve be a fürdőélet fejlesztésébe. E korszakban aligha feledkezhetünk meg az 1885. évi XXIII. törvénycikkről, sem annak a vízjogra, a vízhasználatra, a vízi szolgalmakra, a vízi társulásokra és a vízi munkálatokra vonatkozó alapvető rendelkezéseiről. Ekkor szerveződtek a tó körüli jelentős társadalmi és gazdasági egyesületek és társaságok, amelyeknek sorát a még Széchenyi István alapította Balaton Gőzhajózási Társaság nyitotta meg 1846-ban. A társaság első kerekes fahajója az Óbudán készült „Kisfaludy” volt, amely évtizedeken keresztül egyedül közlekedett a tó vizén. A hajó pusztulásával a társaság is feloszlott, majd az 1888-ban alakult Balatoni Gőzhajózási Rt. már a következő esztendőben útjára bocsátotta új — még ugyancsak kerekes — hajóját, a Kelént, amelyet később Baross névre kereszteltek át s 1921-ig volt forgalomban.