História 1988
1988 / 1. szám - KÁKOSY LÁSZLÓ: Az egyiptomi államigazgatás
bus", akinek feladata a központi akarat érvényre juttatása az élet adott területén. Jelenléte biztosítja a pártpolitikai szenvpontokat az igazgatásban, a gazdaságban, a kultúrában, a hadseregben - azaz a társadalom mindennapjaiban. A pártbürokrácia párhuzamosan épül ki a szakbürokráciával. Központilag, területileg egyaránt. E kettősség "csúcsteljesítménye" a kultúra-oktatás területe, ahol a mégannyira politikai elkötelezettség a szakismeretek párthű képviselői mellett is létrehozza a politikai apparátust, az ideológiai tárgyak rendszerét. Történettudományaink általában keveset tudnak a modern bürokrácia természetéről, de a legkevesebbet a pártbürokrácia majd évszázados történelméről mondanak el. Vajon igaz-e, hogy a szakbürokráciával teljes párhuzamosságban építkező politikai bürokrácia végül is a sztálini diktatórikus rendszernek, a minden iránt bizalmatlan politikának része csak, és általában még az egypártrendszernek sem szükségszerű követelménye? Vajon a párttag szakember valóban kevésbé alkalmas egy /vagy több politikai célrendszer érvényre juttatására, mint a külön e célra kiemelt pártapparátusok/? Vajon igaz-e, ahogy a szakapparátus azonosítja magát már a 19. század második felében az állammal és a nemzet egészével, ugyanúgy kialakult /s ha igen, miért/ a pártapparátusban az a tudat: ő azonos a párttal és azonos a politikával? Vajon nem azért következhet be lépten—nyomon a politikai vezető erők elidegenedése a társadalmi napi gyakorlattól, mivel a politizálás leszűkül az apparátusmunkára, az adminisztrációra? De vajon lehetséges-e a politikai apparátusokat leépíteni vagy a szakapparátusok mögé helyezni? Tudunk-e történeti alapon válaszolni a kérdésre: feltétlenül egy főkönyvelői szemléletű /a maga szakbürokratikus ismereteire hivatkozó/ kormánypolitika a helyes ellenpólusa a régi típusú, az agitációs-propagandisztikus célrendszereket ismételgető politikának? A sztálini rendszerek közül a magyarországi pártgyakorlat tett a legtöbb kísérletet az ellentétek feloldására. Mi a 30 év eredménye és mik az alternatívák? Milyen szinten /esetleg területileg/ olvadjon össze a pártapparátus /a maga épületeivel, intézményeivel, eszközrendszerével/ a szakbürokráciával? És vajon igaz-e: a térség demokratikus hagyományok nélküli politikájában az apparátus a felvilágosodott abszolutizmus, a "reform felülről" leghatékonyabb eszköze? Vagy: ahogy a szakbürokrácia a maga szervezettségével, önálló társadalmi érdekrendszerének megfogalmazásával gátja lehet a belső társadalmi reformoknak, akadályozója is az egyéni elgondolások érvényre juttatásának, ugyanúgy a politikai rendszerek reformjaiban éppen a pártbürokrácia válik a konzervatív visszahúzó erővé? Önálló érdekeit is megfogalmazva, akadályozójává lesz a politikai intézményrendszer átalakításának, mert ez egész gondolat- és érdekrendszerének átalakítását követeli? Vajon nem éppen térségünk elmúlt évtizedekben fejlődésének, mostani akadályoztatásunk egyik kulcskérdésére nem tud válaszolni történettudományunk? GLATZ FERENC látták egyes korszakokban az államszervezet korruptságát, a hatalmaskodást és ugyanakkor a tehetetlenséget. Ezek a vonások nemcsak a ramesszidák alatt (i. e. 1186-1070), a bomlás időszakában tűnnek szembe. Becses emlék számunkra egy levél a piramisépítők korából, a VI. dinasztia idejéből (i. e. 2155 előtt), amikor a piramisok ugyan nem érték már el a gizai óriás gúlák méreteit, de még mindig nagyarányú építészeti tevékenység folyt a memphiszi temetőben. A finom mészkövet a Nílus túlsó partján, a túrát kőbányákból nyerték a piramisokhoz és a masztabákhoz. Az egyik bányászcsapat vezetője panaszos levélben számol be arról a kellemetlen helyzetről, melybe a hivatal nemtörődömsége miatt került. Utasítást kapott a fővárosból, hogy keljen át embereivel a nyugati partra, ahol a munkásoknak járó ruhákat kellett volna átvenniük. Hat napig várakoztatták őket, a ruhakiosztásra mégsem került sor, holott - mint írja - egy nap elegendő lett volna az ellátmány átvételére. Ennél az esetnél különösen az az érdekes, hogy a sírépítés Egyiptomban mindig kiemelt fontosságú munkának számított, az illetékes hivatal mégis ténylegesen akadályozta a munkát. Több mint ezer évvel később, III. Ramszesz korában (i. e. 1184-1153) a deir el-medinei telep munkásai felvonulásokkal és sztrájkkal tiltakoztak ellátmányuk elmaradása miatt.* A megromlott, önmaga karikatúrájává vált földi államszervezet égi kivetülését a Hórusz és Széth története címen ismert késő újbirodalmi műben találjuk meg. Az istenek világát megosztja Hórusz és Széth pere, mely Ozirisz örökségéért folyik immár nyolcvan éve. Hiába születnek döntések, mert a Mindenség Ura megakadályozza végrehajtásukat, de ő maga sem meri saját akaratát keresztülvinni. A kicsinyes taktikázás, intrikálás közben az istenek cirkalmas kancelláriai stílusban megfogalmazott átiratokat, megkereséseket, fenyegető leveleket küldözgetnek egymásnak. Az istenek írnoka, Thot ebben a szatirikus műben istentársaihoz hasonlóan elveszti minden méltóságát és úgy ír, mint a fáraó udvaroncai, akik már csak semmitmondó formulákban tudnak gondolkodni. Az olvasóban joggal merülhetett fel a kérdés: ha az isteneket is megrontja a túltengő adminisztráció, mit lehet tenni földi képviselői ellen? KÁKOSY LÁSZLÓ „Az egyiptomi írás szóírás volt, de jelei közül néhányat szótagok, helyesebben mássalhangzócsoportok, sőt egyes hangok jelölésére is felhasználtak. ...mintegy ezer jelük volt, de ezekből csak négy-ötszázat használtak állandóan... A hieroglif írás monumentális díszírás volt. Hieroglif jeleket csak emlékműveken, kőbe, fába vésett feliratokon látunk, papiruszon legfeljebb a Halottak Könyvében. A mindennapi életben levelezés, gazdasági feljegyzések, irodalmi szövegek leírása céljából a később görög szóval hieratikusnak (papinak) elnevezett kézírást használták. Ez nem másfajta írás, hanem a hieroglif jeleknek a kézíráshoz alkalmazkodó, egyszerűsített formája. A hieroglif jeleket vésővel, kalapácsosal faragták ki, a hieratikus jeleket nádtollal, ecsettel rótták papiruszra. Természetes, hogy az írófelület és az írás eszköze erősen befolyásolta a jelek formáját. A hieratikus írás jelei sokkal egyszerűbbek, képszerűségüket jórészt elvesztették, de többé-kevésbé még mindig felismerhetően utalnak az ábrázolt tárgyakra..." (Kéki Béla: Az írás története) Folytatás a 3. oldalról * Vö. Kákosy László: Sztrájk III. Ramszesz korában. História, 1980/1. sz. 5