História 1989
1989 / 1-2. szám - GUNST PÉTER: A bankalapító
naplójába: Pompadour „nagyon sok mindenbe beleszól, anélkül, hogy észre lehetne venni... úgy tesz, mintha ő kizárólag színházával vagy egyéb apróságokkal lenne elfoglalva. .. Kezdetben mindenkinek tetszeni akart, aztán, miután helyzete megszilárdult, jobban megismerte környezetét, határozottabb lett és kevésbé kedves, de mindig fennkölt és udvarias...” Már megengedhette magának, hogy ne vegyen részt a soha véget nem érő vadászatokon, kirándulásokon, fárasztó ceremóniákon. Már a király alkalmazkodott őhozzá, 1751 után is még 13 évig, pedig akkortól már nem volt a szeretője. Ezt az udvar is tudta, de azt is, hogy Pompadour ezzel nem bukott meg. Madame Pompadour, aki kegyencnőből, a király szeretőjéből annak barátja lett, ezen új címe révén — ha lehet - még nagyobb hitellel rendelkezett, mint az előző révén. Ezt jelzi, hogy amikor 1752-ben hercegnői rangot kapott, már „csak” a király barátja volt. Hallatlan befolyásával a kortársak és az utókor hite ellenére csak egyetlen téren élt vissza: a pénzügyekben. Akkor, amikor évi 1000 livre elfogadható polgári jövedelem volt, ő már „uralkodása” első évében mintegy 200 ezret élt fel. Egy évet sem töltött még el a palotában, amikor elkezdte csillagászati összegeket felemésztő építkezéseit és vásárlásait. Grécy, La Celle, Bellevue és más kastélyain, párizsi házán (a mai Elysée palotán) a királyság legrangosabb építészei és festői dolgoztak. Mintegy 8 milliót költött erre a kedvtelésére. (A forradalom alatt az épületek többségét lerombolták.) 100 ezreket emésztettek fel emellett ékszer és ruha vásárlásai, a szerencsejátékok és sajátos nepotizmusa, rokonai és barátai támogatása. Az utókor által neki tulajdonított szoknyás zsarnok kép azonban - aki államférfiakat, minisztereket buktatott meg és tévútra vitte a francia külpolitikát - igaztalan vád. Pompadour csak néhány, a „harc” kezdetén nála sokkal erősebb ellene intrikálót buktatott meg. Az igaz, hogy beavatkozott a francia külpolitikába, de itt sem a szeszélyei vezették. Szerepe volt az európai diplomácia nagy fordulatában, melynek megvalósításán Mária Terézia, a párizsi követ majd bécsi kancellár Kaunitz herceg s az őt Párizsban felváltó Starhemberg herceg fáradozott. Céljuk egy francia-osztrák szövetség létrehozása volt, ami évekig tartó munka után sikerült, s 1756-ra, mire a hétéves háború kirobbant, átrendezte Európa szövetségi rendszerét. Bécsben méltányolták Pompadour együttműködését. Kaunitz a következőket írta neki: „Csak az Ön odaadásának és bölcsességének köszönhetjük, ami eddig a két udvar között történt. Így érzem ezt, és megelégedéssel tölt el, hogy megköszönhetem Önnek, hogy az eddigiekben irányítóm volt. Nem hallgathatom el, hogy a Császári Felségek méltányolják az Ön érdemeit és olyan érzéssel vannak Ön iránt, amit csak kívánhat. Mindaz, ami történt, kiérdemli majd a pártatlan közvélemény és az utókor méltánylását. De sok még az, amit meg kell tenni, és ami méltó Önhöz, hogy... ne maradjon befejezetlenül egy mű, amely hazája számára Önt örökre drágává teszi... Soha nem lehet őszintébb és Önt többre becsülő tisztelője, mint alázatos és engedelmes szolgája, Kaunitz Rietberg.” Nem sokkal később pedig a párizsi osztrák követ a szigorú erkölcsű, mélyen katolikus Mária Teréziának a köszönetét és ajándékát - egy portréját - nyújtotta át a francia király kegyencnőjének. Joggal tekintette ezt karrierje csúcsának. Franciaország a háborút rossz békékkel zárta, amit a közvélemény joggal tartott szégyenletesnek. A felelősséget természetesen Pompadourra hárították, de ez a kegyencnők sorsa. Másokkal együtt sütkérezik a fényben és egyedül vállalja az árnyékot. Kudarcok esetén, amikor általában erősödik a közvélemény kritikai bátorsága Versailles-jal szemben, annak kereszttüzébe érthetően mindig szimbóluma kerül: a kegyencnő.ajon boldog volt-e valaha is Madame Pompadour, Európa első udvarának a sors által elkényeztetett úrnője? Közhelyszerűnek tetszik a tagadó válasz. Oka azonban nem közhelyszerű. Madame Pompadour sokkal okosabb volt annál - Voltaire barátjaként ez érthető is -, hogysem az ellenséges közvélemény, az intrikák, gúnyiratok, barátai hűtlensége és más emberi dolgok önmagukban boldogtalanná tették volna, miközben műveltség, hatalom és pénz jutott osztályrészéül. De tragikusan alakult a magánélete. Egy olyan közegben, ahol a családi kapcsolatok semmit sem számítottak, őt bensőséges szálak fűzték családtagjaihoz. De miközben mindent elért, az egykori polgárlányból hercegnő lett, akit egyidejűleg a felvilágosodás nagyjai is becsültek (és mecénásukként is tisztelhettek) — gyorsan elhaltak mellőle szerettei. A legnagyobb csapás 1754-ben érte, mikor meghalt 10 éves kislánya. 33 éves korától egyedül érezte magát Európa legnyüzsgőbb udvarában. Sorsának ez a vetülete akkor is hozzátartozik portréjához, ha tudjuk: az elkényeztetett kiváltságosoknak a tragédiákat is könnyebb elviselni. Talán ezért viselik nehezebben. POÓR JÁNOS Több olvasónk megkeresésére közöljük: a História folyóirat szerkesztőségének semmi köze nincs azokhoz a kiadványokhoz, amelyek vidéki História-klubok kiadásában jelennek meg História füzetek címen. Ezekért a szerkesztőség semmiféle szakmai felelősséget nem vállal, sőt felszólította e História-klubokat, hogy ne használják a História folyóirat nevét. A folyóirat szerkesztősége, mint olvasóink előtt ismeretes, közreadja a História könyveket és hamarosan megjelenteti az új- és legújabb kori történelmünkhöz alapvető forrásokat tartalmazó História füzeteket. (A szerk.) A bankalapító M. A. Rothschild két világ határán élt: amikor megszületett, még fénykorát élte a céhes ipar és a hagyományos gazdálkodás, amikor elhunyt, már javában zajlott az ipari forradalom Angliában, és ennek első hatásai megmutatkoztak Franciaországban és a német területeken is. Magától értetődik, hogy a gazdasági élet folyamatait elősegítő, felgyorsító bankok működése is átalakult. A 18. században német földön szinte kizárólag olyan bankárok működtek, akik a fejedelmi házakkal voltak kapcsolatban, azok szükségleteiről gondoskodtak. Az ipari forradalom ezeket megszüntetve megteremtette a részvénytársasági alapokon működő bankokat, amelyek az iparosodás nagy beruházásait finanszírozták. Rabbiképző, kereskedelem, pénzváltás Meyer Amschel Rothschild 1744. február 13- án született egy frankfurti zsidó családban. Nagyon korán, 1755-ben elvesztette szüleit. Az amúgy sem nagy örökség 5 gyerek között oszlott meg, ezért a fiatal Rothschildnak abba kellett hagynia alig megkezdett tanulmányait (a furthi rabbiképzőben tanult). Vissza kellett térnie Frankfurtba. Élete első évtizedeiről alig tudunk valami biztosat. Családjának múltja két évszázadon át követhető nyomon a városban. Sohasem voltak gazdagok, de túlságosan szegények sem. A zsidók Frankfurtban meglehetős korlátok közé szorítva éltek, a város ugyanis 1349-ben megvásárolta a zsidók regáléját a császári kamarától. Egyetlen keskeny utca, a Judengasse képezte a gettót, amelynek kapuját este bezárták s reggel nyitották ki ismét. Zsidók a városban csak meghatározott időben tartózkodhattak (vasár- és ünnepnap nem), s csupán meghatározott foglalkozásokat űzhettek. Évente 12 esküvőt engedélyezett számukra a város. A 18. század második felében ennek ellenére a 35 ezres város lakosságának mintegy 10%-a zsidó. Frankfurt fekvése rendkívül kedvező, vásárai szerte Németországban híresek és forgalmasak voltak. Állami*, magánpénzügyek, bőszerzés A Rothschild család kereskedelemmel foglalkozott a megelőző évszázadokban, nem csodálható tehát, hogy M. A. Rothschild is ezzel kezdte. Valószínűleg Hannoverben, az Oppenheimer bank- és kereskedőházban tanulta ki a mesterséget, ilyenféle gyakornokoskodás nem volt szokatlan akkoriban. A Frankfurtba visszatérő Rothschild pénz- 25