História 1989

1989 / 3. szám - KATONA TAMÁS: Batthyány és az aradi vértanúk temetése

Batthyány és az aradi vértanúk temetése 1849. október 6-án tizenöt kivégzést hajtot­tak végre Magyarországon. Aradon reggel fél 6-kor agyonlőtték Kiss Ernő honvéd altábor­nagyot, Dessewffy Arisztid és Schweidel Jó­zsef vezérőrnagyot, valamint Lázár Vilmos alezredest, 6 és 7 óra közt pedig felakasztot­ták Poeltenberg Ernő lovag, Török Ignác, Láhner György, Knezic Károly, Nagysándor József, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly gróf honvéd tábornokokat. Pesten reggel 7 órakor Fekete Imre kóspallagi pa­raszttal végeztek, este 6 órakor pedig agyon­lőtték Batthyány Lajos grófot, az első függet­len és felelős magyar kormány miniszterelnö­két. A hóhér megvesztegetése Fekete Imre holtteste soha nem került elő - de hát ki is törődött volna ezzel a korán megőszült kis gerilla közvitézzel, akit azért ítéltek akasztófára, mert 1849 augusztusában elfogott (majd az iratok és jelentések elkobzá­sa után elengedett) egy osztrák futártisztet, Achilles von Gröller főhadnagyot. Az aradi vértanúk közül azoknak a holttestét volt könnyebb elvinni a vesztőhelyről, akiket fel­akasztottak. Howiger vezérőrnagy aradi vár­­parancsnok Haynau utasításának megfele­lően szigorú hangon közölte ugyan a papok­kal és családtagokkal, hogy a katonának ott kell maradnia, ahol elesett, de érzékeltette, hogy szemet hunynak, ha a kérelmezőknek sikerül megegyezniük a hóhérral. Franz Bott, azelőtt brünni, később majd pesti városi hó­hér ez idő tájt sokat panaszkodott a magas megélhetési költségekre, és ezért örömmel vette, ha egy-egy holttest kiszolgáltatásáért pénzt kap. (Mindenképp őt illette a felakasz­tottak felsőruházata, a fehérnemű pedig a hóhérsegédeket. Bott később Damjanich vö­rös zsinóros fehér köpenyét használta, vala­hányszor téli időben kellett mesterségét gya­korolnia.) Török Ignác, Nagysándor és Au­lich azonban agglegény volt, értük nem je­lentkezett senki. Poeltenberg felesége a há­rom gyerekkel a szabadságharc egész ideje alatt Bécsben tartózkodott, Knezic felesége pedig nem sokkal a kivégzések előtt haza­ment Egerbe szüretelni - így ennek a két vértanúnak a teteme is a vesztőhelyen ma­radt. Csernovics Péter főispán kiváltotta ro­konának, Damjanichnak és barátjának, Láh­­nernek a holttestét, a családtagok pedig Lei­­ningenét és Vécseyét. Damjanich és Láhner holttestét Csernovics Arad vármegyei birtokára, Mácsára szállít­tatta azzal az utasítással, hogy a temetéssel várják meg az ő hazaérkezését. Mivel csak október 8-án este tudott elszabadulni a vizs­gálati fogságból, a temetésre csak a 9-re vir­radó éjszaka 2 órakor került sor a kastély­parkban. A kétnapos állásban, meleg őszi idő lévén, „a két hulla erősen föloszlásnak indult, Damjanich kövér holtteste fölpuffadt, és a már leszegezett koporsófedelet ötujjnyira föl­emelte” — írja visszaemlékezésében Rátky Frigyes, az eltemetést végző gazdatiszt. A birtok későbbi gazdái, Károlyi Tibor gróf és Degenfeld-Schomburg Emma grófnő szép emlékoszlopot emeltek a sír fölé. Leiningen holttestét sógora, Urbán Gyula monyorói földbirtokos szállíttatta el. 1876-ig a monyorói birtokon, a még saját maga által kiszemelt helyen volt eltemetve a vértanú. Ekkor azonban a birtok idegen kézre jutott, és Leiningen özvegye a földi maradványokat a borosjenői plébániatemplom kriptájába he­lyeztette el a kegyúri család, Atzél báróék engedelmével. Vécsey tetemének kiváltója Urbányi And­­rásné, egy aradi ügyvéd özvegye, Vécseyné barátnője volt. A holttestet október 7-én éj­szaka az aradi köztemetőben, a Rósa család sírboltjában rejtették el, majd egy év múlva önálló sírboltba helyezték át. A többi öt felakasztott vértanú maradvá­nyaira véletlenül bukkantak rá 1932-ben, ár­vízvédelmi munkák során. A román hatósá­gok zaklatásai miatt sebtében, több lelkese­déssel, mint tudományos felkészültséggel vég­zett - ráadásul egy évre meg is szakított­­ feltárás után az aradi ún. Kultúrpalota krip­tájában helyezték el a csontokat. Ide került be 1916-ban Vécsey Károly teteme is. A halottakat ellopják, elrejtik Az agyonlőttek holttestét jóval nehezebb volt megszerezni, hiszen a kivégzés az egyik vár­kapu mellett a falak tövében történt meg, a várfalakon pedig állandóan őrjáratok cirkál­tak. A nagyon csekély mélységben elföldelt áldozatok közül elsőnek Kiss Ernő tetemét szállították el. Kovács Mihály huszár és Vö­rös Márton komornyik emelte ki a puha ho­mokból harmadnapra virradóan. A holttes­tet a távolabb elrejtett taligán a huszár aradi szállására vitték, itt összeállították és átkötöt­ték a lövésektől szétroncsolt koponyát, majd az aradi temetőben elhantolták egy hamis feliratú sírkereszt alá. Innen hat év múlva a Torontál vármegyei Katalinfalvára, Kiss Er­nő egy rokonának birtokára vitték. Az alsó­­eleméri plébániatemplom kriptájába, a csa­ládi sírboltba 1872-ben került. Dessewffy holttestét csak 1850 tavaszán tudta megszerezni — hajmeresztő körülmé­nyek közt - Dessewffy Kálmán, a vértanú öccse, valamint két unokatestvére, Bánó Miklós volt gerilla százados és Bydeskuthy Ernő volt honvéd őrnagy, egy osztrák törzs­tiszt segítségével, számos altiszt és katona megvesztegetésével. Mivel koporsót nem vi­hettek a vár sáncaiba, a halottat kettévágva, két kis ládában szállították el Sáros várme­gyébe, Margonyára, Dessewffy özvegyéhez. „Margonyán a család alig ismert rá a holt­testre, részint mert már a feloszlás előrehala­dott állapotában volt, részint mert a szakáll és hajzat színe egészen elváltozott. Azt hitték, hogy idegen hullát hoztak Margonyára­­ mindaddig, míg egy ismertetőjel [egy kihú­zott fog helye] kétségtelenné nem tette, hogy valósággal Dessewffyé a holttest” - írja visz­­szaemlékezéseiben Bydeskuthy. Schweidel és Lázár csontjait 1912-ben ta­lálták meg és 1913 októberében emelték ki az aradi vár VI. kapuja mellett. A maradvá­nyok azonosítását és tudományos vizsgálatát Bartucz Lajos végezte el. Amikor „a várfal A jeltelen sírokat kiássák, a koporsót, a holttesteket érintetlenül találják. Ásatás az aradi vesztőhelyen, 1912

Next