História 1991

1991 / 4. szám - ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK - F. DÓZSA KATALIN: Magyar divattörténet

ugyanis éppen az üzleti szempontok mi­att vált nagyon fontossá! „Reakciós divat” (1947) Közben Párizsban 1947. február 12-én egy addig ismeretlen, de rövid idő alatt híressé váló művész, Cristian Dior „bom­bát robbantott”, így írt erről később: „Mögöttünk volt a háború, az egyenru­hák korszaka, szolgálatot teljesítő nők bokszolóvállakkal. Ezért virágszerű nő­ket rajzoltam, lágy vonalú vállakat, göm­bölyű mellvonalat, liánkarcsú és virág­­kehely módján bővülő szoknyákat.” Dior bemutatója nagyon merész, volt, annak ellenére, hogy tulajdonképpen összegezte az itt-ott már megjelent új­donságokat — a hosszabb szoknyát, re­­dőzéseket, nőies díszeket. Hiszen már az Asszonyok is 1946-ban lelkesen üdvözölt hasonló amerikai tendenciákat. Most, 1947 augusztusában viszont dühödten el­lenezte. Már cikkének címe is meglepő: „Reakciós divat!”, s ugyanolyan furcsa a folytatás is: „Vészt hirdetek. ” Pá­rizsban elhatározták, hogy kifordítanak bennünket a bőrünkből. Átgyúrnak, át­formálnak, karcsúra, gömbölydedre, gyöngédre, mindenféleképpen édes déda­nyáinkhoz hasonlóan. Hosszú..., selymes, suhogó szoknyát turnűröset, szalagosat, fodrosat, édes für­tös fejet fogunk viselni megint... Leg­alább is a divat urai és parancsolói ezt szeretnék. Tehát dobjuk sutba vala­mennyi ruhánkat — mert hiszen az új vonalak szerint egyetlenegyet sem lehet használni a régiből — és alsószoknyák­tól kezdve kiskabátig valamennyien ve­gyünk újat!... Az új ruhákat a dologtalan nőknek tervezték. Erről van most szó! Az új divat virágszálnak akarja a nőket. Már most kérdem én, melyik nő enged­heti meg magának azt a luxust, hogy reg­­geltől-estig virágszál legyen? Mintha más dolguk is lenne... Osztályharcos divat ez. Őnagyságáék osztályaiért harcol. Azokért, akiknek más gondjuk sincs, mint hogy napszámba bű­vös-bájosak legyenek. Ez a legreakció­­sabb divat, amit valaha kitaláltak.” Propaganda kontra vállalati érdek Végigkérdezték az ismert belvárosi sza­lontulajdonosokat is, mit szólnak ők ah­hoz, hogy „visszajött mindaz, amit a ha­ladás szelleme és az ízlés elítélt, megbélyegzett”. Ám a cégek szerették az újdonságot. Véleményüket érdemes már azért is felidézni, mert higgadtan, okosan kifejtették a divat szerepét a magán- és az üzleti életben. Elsőnek Apponyi Júlia nyilatkozott, a század első felének ismert politikusa, Apponyi Albert gróf leánya, aki a har­mincas évektől kezdve Budapest divatjá-­­ nak egyik irányítója volt. „A magyar sza­­j­monok és a magyar nők sosem fogadták el kritika nélkül azt, amit Párizs muta­tott... Mindig letompítva, hogy úgy mond­jam, megszelídítve hozták a mi szabóink a párizsi modelleket. Azért is volt jó hí­­­­rünk Közép-Európában. Reméljük, hogy jó hírünket kamatoztatni tudjuk majd. Reméljük nincs messze az idő, mikor megindulhat a divatexportunk. De ennek feltételei vannak, elsősorban sok és olcsó textiláru. Nekem az új divat tetszik, mert változatos. Ki-ki hordhat, amit akar, szűk szoknyát vagy bővet,, nagy kalapot vagy kicsit.” Rotschild Klára: „... arról számol be, hogy vevőinek tetszik a bő, hosszú szok­nya. Természetesen az új divat jó üzlet, hiszen a tavalyi ruhát félre kell tenni, vagy át kell alakítani , ha megengedi a szabás és a hölgy pénztárcája. Ma a legelső pesti divatszalonok is szívesen térnének át a konfekcióra. Budapest Kö­­zép-Európa divatközpontja lehetne. Mi a magunk részéről már tavaly szállítot­tunk Svájcba, most Svéd- és Törökor­szággal vesszük fel a kapcsolatot.” Az osztályharcos szemléletű lap szer­kesztőinek véleményét azonban nem be­folyásolták a józan szavak, az­ interjúkat egy szerkesztői felhívással zárták: „Til­takozzunk! Az új mai divat a mai nő életkörülményeit és a komoly idő köve­teléseit egyaránt figyelmen kívül hagyva, anyagot és munkát pazaroló ruhákat akar adni a nőkre. Minden józan magyar nő, akár mint orvos, mérnök, hivatalnok, munkás vagy családanya végzi hivatását, tiltakozik, hogy ilyen ízléstelen, korszerűtlen és egészségtelen divatot kényszerítsenek rá. Tiltakozunk az anyagpazarló divat el­len!” Két számmal később ismét nekitá­madnak az új módinak: „Nem hiszek ab­ban, hogy valaki attól lesz jó anya, jó élettárs, jó háziasszony, hogy három mé­terrel több anyagot dolgoztat be a ru­hájába. Ahol pedig bizonyításra van szük­ség, ott már valami hiba van a nőiesség körül. Ott az asszonyból csak a bábu él, és sajnos az újjáépítés lázas iramában nincs időnk bábuval játszani. Házakat építünk és otthonokat. Iskolát és vas­utakat. Ehhez, pedig a rövid ruha sokkal kényelmesebb. Az már külön kérdés, hogy a textilnehézségek mellett van-e jo­ga egy asszonynak kétszeres szövet­mennyiséget felhasználni. Aki pedig beugrik a divattervezők korszerűtlen ötletének, megérdemli, hogy jövő esztendőre uszályos ruhával se­­pertessék vele végig azt a földet, amely­nek megmunkálásához annyi rövidruhás asszony verejtéke tapad.” Győz a nőies nő (1948) Az új divat azonban korántsem volt olyan „ördögi”, mint amilyennek lefestették, s a turnor, feltűnő szalagcsokor stb. csak a párizsi előkelő szabóságok szokásos szi­porkáinak egyike volt, olyan ötlet, ame­lyet az átlagvevő azelőtt sem követett. Divatárú üzlet, 1947 Estélyi modell, Szita-szalon, 1946

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék