História 1991
1991 / 4. szám - ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK - F. DÓZSA KATALIN: Magyar divattörténet
Diornak azonban igaza volt, a nők örömmel szabadultak meg mindentől, ami a háborúra emlékeztette őket, boldogan lettek (ha tudtak!) karcsú virágszálak, de legalábbis eldobták válltöméseiket és minden lehető eszközzel igyekeztek kibővíteni és megtoldani divatjamúlt szoknyáikat. Az Asszonyok 1948-ban „letette a fegyvert”: „Nemrég még széltében vitatkoztak a hosszú szoknyáról. Nagy volt a riadalom, micsoda vad dolgokat hoznak a nyakunkra Párizsból és Hollywoodból a divat úgynevezett diktátorai. S íme, fél esztendő sem telt el, rájöttünk arra, nem kell félteni a magyar asszonyokat... az utcán, színházban se krinolint, se bukjel szoknyát, se turnort nem viselt senki. De viszont meg kell hagyni, sosem láttunk annyi színes, üde, ízléses kartonruhát, mint a nyáron.” A szalonok vezetői jól látták: az új divat mindig szebb, mint a régi — csak éppen 1948-ban már a szalonok nincsenek sehol. Előbb a divatrovatból tűntek el, aztán a Belvárosból. A legnagyobb szerencséje Rotschild Klárának volt. Ő megmaradhatott államosított szalonja élén direktisznek, s így válhatott (évekkel később) a magyar divat vezetőjévé. „Államosított divat” A szalonokat, sőt úgy tűnik, egy időre a divatot magát is „államosították”. 1950-ben megalakult a Ruhaipari Tervező Vállalat (a mai Magyar Divatintézet elődje), s 1951-től a Nők Lapja és az Ez a divat divatrajzai alatt az alábbi furcsa felírás volt olvasható: „Tervezte és rajzolta a Ruhaipari Tervező Vállalat.” A személyiség, vagy egyéniség vállalása hiba lett, még az öltözködésben is. A dolgozó nő és férfi elvont ideálját a múlt kemény életfeltételei által meghatározott puritán munkáserkölcs alakította ki. 1949 után eltűntek a párizsi és hollywoodi divattudósítások — nemhogy a francia újdonságok, de a kalap és nyakkendő, minden felesleges díszítés, laza fodor, mélyebb kivágás, bizsu, sőt a rúzs és körömlakk is a burzsoázia jelképévé vált. Divatbemutatót azonban az államosított ipar is tartott méghozzá kifejezőt: „A hároméves terv első tavaszának első tavaszi napján felvonult előttünk mindaz a sok kitűnő férfi-női- és gyermekruha, amivel az áruházak és szövetkezetek dolgozói munkaversenyükben meglepték a magyar dolgozó nőt és családját. A ruhákat nemcsak nádszálkarcsú fiatal lányokon mutatták be — bár voltak köztük olyanok is — , hanem az áruházak alkalmazottai, maguk is dolgozó nők, azok közül valók, akik a bemutatott ruhák másait valóban viselni fogják. Voltak közöttük alacsonyak is, molettek is, középkorúak is... A földmíves asszony részére készült ráncos szoknyát megtermett, erős asszony alakján mutatták be...” Végül az elszakíthatatlan Guttmann nadrág reklámja elevenedett meg. Az egyik oldalon három nő, a másik oldalon három férfi húzza az elszakíthatatlan nadrágot, s a reklámkép nőalakjai mindjárt be is mondják: „Megváltoztak a viszonyok, most egyenlő munkáért, egyenlő bérért húzunk.” 1949 tavaszán a Magyar Állami Konfekcióipar és Textiligazgatóság együtt mutatkozott be. Az Asszonyok szerint: „A ruhák kitűnőek, szabásban, ízlésben — és ezt meg kell vallani — nem maradnak el a nagy francia szabóipar termékei mögött, hacsak nem von le az értékükből, hogy sok ezret és tízezret készítenek belőlük az állami konfekcióipar munkásnői, az ország sok ezer és százezer dolgozó asszonya részére.” A vásárlók azonban nem lelkesedtek igazán a sok tízezer darabos egyenruhákért: „Nálunk sokan idegenkednek még a készruhától. Nem is csoda, mert a múltban silány anyagból készültek, rosszul fizetett munkával és nagy haszonnal. A konfekcióipar általában nálunk még nagyon elmaradott volt a legutóbbi időkig.” Ez a megállapítás igaz. A konfekciótermelés igencsak gyerekcipőben járt. Az Asszonyok azonban bízott a jövőben, hiszen a tervek szerint már 1949-ben 50 ezer női ruha készül, s az ötéves terv folyamán évente 200 ezer. F. DÓZSA KATALIN A következő számunkban közöljük a tanulmány folytatását. MNDSZ 1945. február 18-án alakult meg az MKP kezdeményezésére a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ). A magát „pártonkívüli társadalmi szervezetnek” tekintő Szövetség felhívásában az új rendszertől a nők magán-, család-, vagyon- és közjogi helyzetének törvényes szabályozását követelte, a férfiakkal való teljes egyenjogúsítás alapján. 1946 elején jóváhagyott szervezeti szabályzatában valamennyi asszonyréteg (munkás, paraszt, értelmiségi, háztartásbeli) politikai és gazdasági problémáinak képviseletét, az intézményes anya- és gyermekvédelem előmozdítását, kulturális és oktatói feladatok ellátását jelölte meg fő feladatnak. A kezdeti években a fővárosi és vidéki MNDSZ-csoportok a különböző pártok és egyházak vezetése alatt álló nőszervezetekkel, a Nemzeti Segéllyel és más társadalmi nőszervezetekkel karöltve a szinte életmentő szociális-egészségügyi munkákba kapcsolódtak be. A magas csecsemőhalandóság megfékezésére anyatejgyűjtő és -elosztó állomásokat szerveztek, vándorkelengyéket gyűjtöttek és készítettek, vándorautó szervezetük révén nélkülözhetetlen gyógy- és tápszereket juttattak a rászorulóknak. Mozgókonyhák szervezésével meleg élethez juttatták az éhezőket. Sok helyen részt vettek az egészségházak, iskolák, óvodák, kórházak helyreállításában. A járványveszély megakadályozására tetvetlenítési akciókat indítottak, a szeméthegyek eltakarításában vettek részt. Hadifogoly-szolgálatuk megalakításával a vidéki pályaudvarokra érkező hadifogoly-vonatokat fogadták. 1946 és 1947 karácsonyán kivették részüket az adományosztó akciókból. A nők nevelésére, felvilágosítására szaktanfolyamokat szerveztek. A Szövetség ténykedése 1946. áprilisi első országos találkozója után egyre inkább átpolitizálódott. Az ekkor elfogadott kongresszusi határozat fő feladatnak már a reakció elleni küzdelmet — beleértve a többi nőszervezet „reakciós elemektől való megszabadítását" —, a közigazgatás megtisztítását, a szövetkezetek kiépítését, a széncsata támogatását tekintette. A fordulat éve az MNDSZ történetében is meghatározó volt. 1948. áprilisi II. országos találkozóján a nőszervezetek — néhányuk szervezeti különállása kinyilvánításával — kimondják csatlakozásukat az MNDSZ-hez. Ezzel gyakorlatilag megszületett az MDP befolyása alatt álló egységes nőmozgalom. Munkájában előtérbe kerültek a békeharc, a nemzetközi szolidaritás, a termelésben való helytállás, a népi hadsereg erősítése stb. jelszavai. Tömegbázisa kiszélesítése érdekében 1949 őszétől az üzemekben, hivatalokban, tszcs-kben MNDSZ-csoportokat hoztak létre. A párt- és DISZ-szervezetek erősödésével azonban 1952 elején e szervezeteket felszámolták, s helyettük a szakszervezeten belül alakultak nőbizottságok. Az MNDSZ 1956-ban megszűnt, majd 1957-ben Magyar Nők Országos Tanácsa néven alakult újjá, s működött 1989 júniusáig. BURUCS KORNÉLIA MNDSZ nagygyűlés a Parlament előtt, 1947 nyara 24