História 1991

1991 / 4. szám - ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK - F. DÓZSA KATALIN: Magyar divattörténet

Diornak azonban igaza volt, a nők öröm­mel szabadultak meg mindentől, ami a háborúra emlékeztette őket, boldogan lettek (ha tudtak!) karcsú virágszálak, de legalábbis eldobták válltöméseiket és minden lehető eszközzel igyekeztek ki­bővíteni és megtoldani divatjamúlt szok­nyáikat. Az Asszonyok 1948-ban „letette a fegyvert”: „Nemrég még széltében vi­tatkoztak a hosszú szoknyáról. Nagy volt a riadalom, micsoda vad dolgokat hoznak a nyakunkra Párizsból és Hollywoodból a divat úgynevezett diktátorai. S íme, fél esztendő sem telt el, rájöttünk arra, nem kell félteni a magyar asszonyokat... az utcán, színházban se krinolint, se bukjel szoknyát, se turnort nem viselt senki. De viszont meg kell hagyni, sosem láttunk annyi színes, üde, ízléses kartonruhát, mint a nyáron.” A szalonok vezetői jól látták: az új divat mindig szebb, mint a régi — csak éppen 1948-ban már a szalonok nincse­nek sehol. Előbb a divatrovatból tűntek el, aztán a Belvárosból. A legnagyobb szerencséje Rotschild Klárának volt. Ő megmaradhatott államosított szalonja élén direkt­isznek, s így válhatott (évek­kel később) a magyar divat vezetőjévé. „Államosított divat” A szalonokat, sőt úgy tűnik, egy időre a divatot magát is „államosították”. 1950-ben megalakult a Ruhaipari Ter­vező Vállalat (a mai Magyar Divatintézet elődje), s 1951-től a Nők Lapja és az Ez a divat divatrajzai alatt az alábbi fur­csa felírás volt olvasható: „Tervezte és rajzolta a Ruhaipari Tervező Vállalat.” A személyiség, vagy egyéniség vállalása hiba lett, még az öltözködésben is. A dolgozó nő és férfi elvont ideálját a múlt kemény életfeltételei által meghatározott puritán munkáserkölcs alakította ki. 1949 után eltűntek a párizsi és holly­woodi divattudósítások — nemhogy a francia újdonságok, de a kalap és nyak­kendő, minden felesleges díszítés, laza fodor, mélyebb kivágás, bizsu, sőt a rúzs és körömlakk is a burzsoázia jelképévé vált. Divatbemutatót azonban az államo­sított ipar is tartott méghozzá kife­jezőt: „A hároméves terv első tavaszának első tavaszi napján felvonult előttünk mindaz a sok kitűnő férfi-női- és gyer­mekruha, amivel az áruházak és szövet­kezetek dolgozói munkaversenyükben meglepték a magyar dolgozó nőt és csa­ládját. A ruhákat nemcsak nádszálkarcsú fia­tal lányokon mutatták be — bár voltak köztük olyanok is — , hanem az áru­házak alkalmazottai, maguk is dolgozó nők, azok közül valók, akik a bemutatott ruhák másait valóban viselni fogják. Vol­tak közöttük alacsonyak is, molettek is, középkorúak is... A földmíves asszony ré­szére készült ráncos szoknyát megter­mett, erős asszony alakján mutatták be...” Végül az elszakíthatatlan Guttmann nadrág reklámja elevenedett meg. Az egyik oldalon három nő, a másik oldalon három férfi húzza az elszakíthatatlan nadrágot, s a reklámkép nőalakjai mind­járt be is mondják: „Megváltoztak a vi­szonyok, most egyenlő munkáért, egyen­lő bérért húzunk.” 1949 tavaszán a Magyar Állami Kon­fekcióipar és Textiligazgatóság együtt mutatkozott be. Az Asszonyok szerint: „A ruhák kitűnőek, szabásban, ízlésben — és ezt meg kell vallani — nem ma­radnak el a nagy francia szabóipar ter­mékei mögött, hacsak nem von le az ér­tékükből, hogy sok ezret és tízezret készítenek belőlük az állami konfekció­ipar munkásnői, az ország sok ezer és százezer dolgozó asszonya részére.” A vásárlók azonban nem lelkesedtek igazán a sok tízezer darabos egyenruhá­kért: „Nálunk sokan idegenkednek még a készruhától. Nem is csoda, mert a múlt­ban silány anyagból készültek, rosszul fi­zetett munkával és­­ nagy haszonnal. A konfekcióipar általában nálunk még nagyon elmaradott volt a legutóbbi idő­kig.” Ez a megállapítás igaz. A konfekció­­termelés igencsak gyerekcipőben járt. Az Asszonyok azonban bízott a jövőben, hi­szen a tervek szerint már 1949-ben 50 ezer női ruha készül, s az ötéves terv folyamán évente 200 ezer. F. DÓZSA KATALIN A következő számunkban közöljük a tanulmány folytatását. MNDSZ 1945. február 18-án alakult meg az MKP kezdeményezésére a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ). A magát „pártonkívüli társadalmi szervezetnek” tekintő Szövetség felhívásában az ú­j rendszertől a nők magán-, család-, vagyon- és közjogi helyzetének törvényes szabályozását követelte, a férfiakkal való teljes egyenjogúsítás alapján. 1946 elején jóváhagyott szervezeti szabályzatában valamennyi asszony­réteg (munkás, paraszt, értelmiségi, háztartásbeli) politikai és gazdasági problémáinak képviseletét, az intézményes anya- és gyermekvédelem előmozdítását, kulturális és oktatói feladatok ellátását jelölte meg fő feladatnak. A kezdeti években a fővárosi és vidéki MNDSZ-csoportok a különböző pártok és egyházak vezetése alatt álló nőszervezetekkel, a Nemzeti Segéllyel és más társadalmi nőszervezetekkel karöltve a szinte életmentő szociális-egészségügyi munkákba kapcsolódtak be. A magas csecsemőhalandóság megfékezésére anyatejgyűjtő és -elosztó állomásokat szerveztek, vándorkelengyéket gyűjtöttek és készítettek, vándorautó szervezetük révén nélkülözhetetlen gyógy- és tápszereket juttattak a rászorulóknak. Mozgókonyhák szer­vezésével meleg élethez juttatták az éhezőket. Sok helyen részt vettek az egészségházak, iskolák, óvodák, kórházak helyreállításában. A járványveszély megakadályozására tetvetlenítési akciókat indítottak, a sze­méthegyek eltakarításában vettek részt. Hadifogoly-szolgálatuk megalakításával a vidéki pályaudvarokra érkező hadifogoly-vonatokat fogadták. 1946 és 1947 karácsonyán kivették részüket az adományosztó akciókból. A nők nevelésére, felvilágosítására szaktanfolyamokat szerveztek. A Szövetség ténykedése 1946. áprilisi első országos találkozója után egyre inkább átpolitizálódott. Az ekkor elfogadott kongresszusi határozat fő feladatnak már a reakció elleni küzdelmet — beleértve a többi nőszervezet „reakciós elemektől való megszabadítását" —, a közigazgatás megtisztítását, a szövetkezetek kiépítését, a széncsata támogatását tekintette. A fordulat éve az MNDSZ történetében is meghatározó volt. 1948. áprilisi II. országos találkozóján a nőszervezetek — néhányuk szervezeti különállása kinyilvánításával — kimondják csatlakozásukat az MNDSZ-hez. Ezzel gyakorlatilag megszületett az MDP befolyása alatt álló egységes nőmozgalom. Mun­kájában előtérbe kerültek a békeharc, a nemzetközi szolidaritás, a termelésben való helytállás, a népi hadsereg erősítése stb. jelszavai. Tömegbázisa kiszélesítése érdekében 1949 őszétől az üzemekben, hi­vatalokban, tszcs-kben MNDSZ-cso­portokat hoztak létre. A párt- és DISZ-szervezetek erősödésével azon­ban 1952 elején e szervezeteket felszámolták, s helyettük a szakszervezeten belül alakultak nőbizottságok. Az­ MNDSZ 1956-ban megszűnt, majd 1957-ben Magyar Nők Országos Tanácsa néven alakult újjá, s működött 1989 júniusáig. BURUCS KORNÉLIA MNDSZ nagygyűlés a Parlament előtt, 1947 nyara 24

Next