História 1991
1991 / 5-6. szám - CSALÁD ÉS SZOCIÁLPOLITIKA - MARÓTI EGON: A harmadik gyermek
CSALÁD ÉS SZOCIÁLPOLITIKA A harmadik gyermek Az ókori Rómában A cenzori szigoráról legendássá vált kiváló római hadvezér és politikus, M. Porcius Cato (Kr. e. 234-149) a mezőgazdaságról írott művének előszavában az alábbiakat írja: „Őseink, amikor egy derék embert dicsértek, így dicsérték: derék földműves, derék gazda.” Majd: „a földművelőkből lesznek a legedzettebb férfiak és a legrátermettebb katonák”. A római paraszt évszázadokon át szívós küzdelmet vívott a földért, a földdel, a föld megszerzéséért egyfelől, gyümölcsözővé tételéért, megműveléséért — a család létfenntartásának biztosítására — másfelől. Ezek a családok pedig kezdettől fogva igen népesek voltak. Jellemző erre a római névadás alakulása: az első négy (!) fiúgyermek kapta meghatározott rend szerint a személynevét (praenomen) — az első fiú pl. mindig az apjáét. A 4. után született további fiúk egyszerűen csak sorszámot kaptak névként, így lett Quintus , az ötödik, Sextus — a hatodik ..., Decimus — a tizedik. (Idővel ezek a megjelölések mint nevek önállósultak, elváltak eredeti jelentésüktől, ekkor pl. a Decimus már nem volt feltétlenül a tizedik fiú.) A család fenntartásához, a családi vagyon gyarapításához kellett tehát a munkáskéz, s kellett a kardforgatásra alkalmas férfikar is a hadsereg, az állam, a res publica számára. A római polgár 18- tól 60 éves koráig volt katonai szolgálatra kötelezhető, de csak akkor, ha volt bizonyos mértékű, a család fenntartására elvben elegendő földbirtok magántulajdona. Ezt a gondot a római államvezetés, a senatus elsősorban a hódító hadjáratok során szerzett földterületekkel igyekezett megoldani. Kulcsmondatnak tekinthető az a közlés, amelyet Liviusnál olvashatunk a Rómához közeli etruszk Veii (393. évi) elfoglalásával kapcsolatban: „... a consulok javaslatára a senatus úgy határozott, hogy a veii földből osszanak ki a polgárok számára hét-hét iugerumot (1 iugerum=2523,3 m2), s ne csak a családfők kapjanak belőle, hanem gondoljanak a családok minden szabad születésű férfi tagjára, hogy a további földszerzés reményében ezek is kedvet kapjanak gyermekek vállalására és fölnevelésére”. Szilárd család, szilárd társadalom A régi római paraszti társadalomban tehát hagyományos volt a bőséges gyermekáldás. S nem volt ez másként a meggazdagodott parasztokból szerveződött uralkodóosztály, az államvezetést kezében tartó senatori rend körében sem. Az ismeretes, hogy a néptribunus Gracchusok anyja, Cornelia Scipio Africanus lánya volt, az már talán kevésbé, hogy a két nevezetes fiún kívül még tíz gyermeket hozott a világra. Az ősök hírének-nevének, s természetesen vagyonának gyarapítása, átörökítése kötelességnek, egyben érdemnek számított; ennek érdekében pedig az utódok vállalása, felnevelése kifejezetten erénynek — erről számos irodalmi és feliratos emlék tanúskodik. Jellemző adalékot találunk pl. a Caecilius Metellusok „családi krónikájában”. L. Caecilius Metallus az első pun háború idején két ízben, Kr. e. 251-ben és 247- ben volt consul. A két háború közötti időben, Kr. e. 243-221 között ő volt a pontifex maximus (főpap). Temetésén egyik fia, Quintus — aki viszont a 2. pun háború során, Kr. e. 206-ban volt consul — mondta el a búcsúbeszédet. Ebben hangoztatta, hogy apja megvalósította a legnagyobb és legfontosabb dolgokat, amelyek elérésére a bölcs rómaiak életük során törekednek: kiváló harcos, bátor parancsnok, sikeres hadvezér, nagyszerű szónok volt, elérte a legmagasabb tisztségeket, hírnév övezte polgártársai körében, tisztességes úton nagy vagyont szerzett, és számos fiúgyermeket hagyott maga után. Ez utóbbi a katonai teljesítmények és közéleti kiválóságok regisztrálása mellett kissé meghökkentő számunkra. Meghökkentő, de nem kivételes. Hasonló szemlélet nyilatkozik még pl. a Scipio család egyik tagjának a sírfeliratán, amely nemzetsége hírnevét gyarapító érdemei mellett azt is megemlíti az elhunytról, hogy utódokat nemzett. Miért kézenfekvő, hogy a családi vagyon biztosítása, gyarapítása szempontjából minden szinten kedvező lehetett a bőséges gyermekáldás? Az önellátásra berendezkedett kisparaszti gazdaságokban nélkülözhetetlen volt a családtagok munkaereje. A vagyonosabb birtokos családok földtulajdona viszont általában egymástól távol eső birtoktestekre tagoltan helyezkedtek el. Ez annak volt a következméye, hogy a fokozatos római terjeszkedés során különböző vidékeken szereztek földet egyéni juttatás ill. foglalás révén. S ezeknek a — rabszolgamunkaerőre alapozott — gazdaságoknak kézben tartásában, irányításában ugyancsak hasznos volt a fiúk segítsége. S nemcsak a magántulajdonban lévő ingatlanoknál, hanem a bérleti lehetőségek terén is adódtak előnyök. Az adott összefüggésben talán elég arra utalni, hogy Tib. Gracchus a földtörvényjavaslatával szemben várható ellenállás enyhítésére úgy mérsékelte a fennálló törvény előírásait, hogy az ager publicusból minden családfő a maga nevében 500 iugerumot bérelhet, két felnőtt fia nevében pedig további 250-250 iugerum bérletére tarthatott igényt. Másfelől, e családok szaporasága biztosította egy olyan vezetőréteg, elit gyarapodását, amelynek tagjai nagy számban voltak alkalmasak pl. fontos katonai és politikai feladatok ellátására. A hadvezér ugyanis hivatalos tisztikarán kívül hadjáratára magával vihette megfelelő korú fiait, rokonait, akik ily módon a hadszíntéren szerezhettek tapasztalatokat, a gyakorlatban sajátíthatták el a hadvezetés tudományát. S hadd utaljunk még egyszer a Metellusokra. Q. Caecilius Macedonicusnak — aki Kr. e. 143-ban volt consul, majd 131-ben censor —, négy fia nyerte A dajkák és a gyermeknevelés védőistennői 52