História 1992

1992 / 2. szám - NYÍLT TÉR - TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! - SZILI FERENC: A vallatások koreográfiája

letkezett görög nyelvű oklevelünkben ma­gyarul írták le „szántó” szavunkat még ar­chaikus hangzással. Kétség nem férhet ah­hoz, hogy szántó szavunk műveltségünk egyik legrégibb emléke.­­ Honfoglalás előtti magyarjaink már a kelet-európai sztyeppén a kazároktól tanultakkal gyara-- sították földművelésük fortélyait. Ugyanis­öldműveskultúránknak a kazár eredetű­nél sokkal régibb rétege is van, amelyik a magyar-kazár érintkezéseket több évszá­zaddal megelőző időkben alakult ki. A kazár kori, folyóparti településekről csoroszlyás ekék, sarlók, szőlőmetsző ké­sek, ásók, kapák, gabonavermekből búza­­árpamagvak, a borvermekből pedig szőlő­magvak kerültek felszínre. A kelet-európai és kaukázusi szőlészet-bo­rászat egyik sajátossága a must és a bor vermelése volt. Ez a magyarázata a szőlő­maradványoknak az égetett agyagfalú ver­mekben. (Néprajzi adatok szólnak arról, hogy Magyarországon is vermeltek mus­tot és bort.) A kazár kori falvaknak volt egy másik típusa, ezek a nomádok téli szállásai, ahol a pusztai emberekre jellem­ző kerek alaprajzú nemezsátrak, jurták nyomai bontakoztak ki. Megkezdődött az állandó épületek telepítése is, építőik ha­gyománytiszteletből ragaszkodtak a ke­rek alaprajzú házakhoz és a középen el­helyezett tűzhelyhez. A téli szállásokon is megtalálták a fölművelés emlékeit. A ka­zár korban jelentős nagyságú ipari-keres­kedelmi és egyben kormányzati közpon­tok alakultak ki. Az utóbbiakat a kelet-európai középkori városodás kezde­ményeinek tekinthetjük. A nagy közpon­tok tőszomszédságában téglából vagy kő­ből épült erődök álltak, amelyekben helyőrség állomásozott. Ilyen volt a bizán­ci mérnöki irányítással épült Sarkei „Fe­hér Szállás”. Sarkelnek és erődtársainak az is rendeltetése volt, hogy a kazár füg­gőségből kivált magyarok és más népek ellen védje Kazárország nyugati vonalát. A nagy településekről előkerült rovás­írásos felirattöredékek török nyelvjáráso­kat sejtetnek, de nem bizonyító erejűek, mert rovásírást használtak a kelet-euró­pai sztyeppén a török népeket jóval meg­előző időkben az iráni nyelvjárásokat be­szélő lovas nomád népek is. Egyébiránt az iráni kultúra jelentős mértékben befo­lyásolta a török népek kultúratörténetét; a Sarkéi név Sár szava fehéret, sárgát je­lent és régi török szó, a kel (kil) szó pedig a perzsában udvarházat jelent. A kazár kori települések lakosainak nemzetisége felől azt feltételezem, hogy kazárok, alánok, zsidók és a sztyeppe ismeretlenné vált népei éltek egy­­más szomszédságában. A kelet-európai sztyeppe 7-10. századi történelmének, műveltségi viszonyainak nemzeti alkotóele­mekre bontása megoldatlan, és jórészt az is marad. A régészeti adatok település- és gazdaságtörténeti bizonyító ereje nagy, a nemzeti jelleg meghatározásakor azon­ban közömbös. A kazár kori települések­ről előkerült eszközök gazdaságtörténeti szemszögből kifogástalanul bizonyítják földműves műveltségünk honfoglalás előtti alapjait. Megdőlt a magyar földművelés szláv eredeztetésének mítosza. A 10. szá­zadi Magyarország életföldrajzi állapota sem igen tette lehetővé a nagyarányú no­­madiálást, ugyanis a Nagyalföld 60%-át erdők, 40%-át lápok borították. A magyar lovak híresek voltak, bár a kútfők a 10. századnál korábbi magyar ló­kereskedelmet nem említenek. Azt azon­ban tudjuk, hogy a keleti kereskedők szí­vesen vásároltak lovakat a sztyeppe népeitől, a harcra betanított méneket me­sés haszonnal adták tovább. Régen kive­szett a kazár sztyeppe nevezetes, napsze­mű fehér vadászssólyma. Századok múltával is tisztelettel emlékeztek meg er­ről a szentként tisztelt madárról. Értéke 5-6 jól betanított harci ménnel ért fel. Az, oroszországi, egykori Vjatkai Kormány­zóságból előkerült, magyarként számon tartott ezüstedényen előkelő lovas ábrá­zolását látjuk, karján vadászsólyommal, a ló vezető szárát gyalogszolga tartja. Gya­nítom, hogy a sztyeppén élő magyarok űz­ték a solymászatot, és kereskedtek a ne­mes fehér sólyommal. A hadjáratba vonuló bizánci császárok felszereléséhez tartozott a magyar készítésű bőr fürdőme­dence. Nyilván az előkelő magyarok ház­tartásában is ott voltak a bőr fürdőme­dencék. A magyarok súlyos terményadókkal sújtották a szomszédos szláv falvak lako­sait. Időnként foglyokat szedtek a szláv falvakban, akiket a Fekete-tenger parti bi­zánci városok rabszolgapiacain fényűzési árukra, drága szőnyegekre és brokátra cseréltek, vagyis eladták foglyaikat. A ter­­ményadóztatás a sztyeppe mindkét öveze­tében létezett. A kazár kincstár is szedett terményadókat és vámot a kereskedőkön. A kazár függőségben élő magyarok is adóztak a kazár kincstárnak. A szláv föld­műves „cseljadin” rabszolgaságra adása bevett szokás, mondhatni, törvényes eljá­rás volt. A bizánci kormányzat és a kijevi orosz fejedelmi udvar közötti kereskedel­mi egyezmény egy vég­brokát selyemben szabta meg a „cseljadin” árát. Magát a ke­reszténység védelmezőjének címével ki­tüntető bizánci kormányzat a még pogány kijevi orosz - pontosabban normann — fejedelmekkel megkötött egyezményben törvényesítette az emberkereskedelmet. A rabszolgakereskedelmet folytató ma­gyarok nem tettek mást, mint a korabeli nemzetközi szabályokhoz igazodtak. Egyébként az üzleteléshez igazán értő muzulmán kereskedők elismeréssel je­gyezték fel, hogy a magyarok kitűnő ke­reskedők voltak, nagy üzleti haszonnal űz­ték ezt a foglalkozást. Egy héber nyelvű levélváltás tájékoztat bennünket a sztyeppe népeinek hétköz­napjairól. Tavasszal a kazár király székvá­rosából a lakosok uruk vezetésével vidám énekszóval vonultak ki szántóföldjeikre, ősszel ugyancsak vidám énekléssel tértek vissza városi házaikba. — A kazár föld megteremte az élet minden kényelmét, kazár földön az utak gondosan művelt föl­dek mellett haladtak. BARTHA ANTAL NYÍLT TÉR Tisztelt Szerkesztőség! A vallatások koreográfiája Szerkesztőségünk szívesen adja közre azokat az írásokat, amelyek az elmúlt fél évszázadban a magyar társadalomban felgyűlt indulatok történeti magyarázatát adják. (Ilyennek te­kintettük az „elnevezés - rendszerváltással”­­sal kapcsolatos Erdei-cikket (1991/2-3. sz.) Sándor Pál írását (1991/5-6. sz.). Szili Ferenc írása ismét egy, a levéltári dokumentumok, statisztikai kimutatások alapján majd nehe­zen megragadható, de igen fontos történelmi tényezőnek, a „forradalmi kormányzat”-ok nagy hibájának, az „értelmetlen megalázás”­­nak szerepéről beszél. (A szerk.) Egyetemi tanulmányaimat 1956 nyarán befe­jezve, társaimmal Bajára 13 hónapos katonai szolgálatra vonultunk be. Zászlóaljunkat ugyan október utolsó napjaiban Budapestre vezényel­ték, azonban semmiféle harcban nem vettünk részt. November 4-e után civil ruhákba öltözve mindnyájan hazatértünk. Kaposvárott egy álta­lános iskolában kezdtem el tanári hivatásom gyakorlását. Láttam a pufajkások magabiztos csapatát és hallottam azokról a hírekről is, mi­ként verték végig a megyét, és arról is tudtam, hogy kiket hurcoltak el. 1958. március második felében — a napra már pontosan nem emlék­szem — a politikai rendőrség hozzám is elju­tott. Az esti tagozaton tanítottam, eléggé fá­radtan, 20 óra körül indultam el az iskola kijárata felé. Ekkor azonban két ismeretlen férfi hozzám lépve közölte velem, hogy üljek be az iskola előtt lévő Volga gépkocsiba. Egy­ben arra is utasítottak, hogy a kezemet tegyem a tarkómra, így gördültünk kb. kétszáz métert, mert az iskola és a politikai rendőrség közötti távolság nem volt több és a benzin is még ol­csóbb volt. Közben vallatásom kezdetét vette — négy erős és „bátor” ember közrefogott —, amely csendőrpertuval kezdődött és veréssel fejeződött be. A gúnyos „tanár úrázás” össze­keveredett a „szemét” jelzővel, vallatóim lát­hatóan jól érezték magukat. Akkor még nem tudtam, de a későbbiekben rájöttem, hogy a vallatásom egy sablonszerű „koreográfia” sze­rint történt. S. F. főhadnagy az intellektuális vallató szerepében tetszelgett, csak az elején közölte 82 kg-os súlyát, gondolván arra, hogy ebből már magam is ki tudom számítani po­­fonának súlyát. Buldogképű ember lévén e sze­repre alkalmatlan volt azért is, mert amikor az istenek az észt osztogatták, valahol a sor végén állhatott. Igaz, indulat nem volt benne, már mint rosszindulat. A „gonosz” szerepét B. J. százados vállalta, a „cég” rendezője itt is rosszul választotta meg a szereplőt, mert alig volt nagyobb egy hokedlinél, súlyban pedig 45 kilónál több nem lehetett. Akkor én a szerep­­osztással elégedett voltam, mivel B. J. a „ve­rőlegény” érzékelhetően is silány minőségű po- 33

Next