História 1993
1993 / 8. szám - ŐSEINK ASZTALÁNÁL - TOMSICS EMŐKE: A pesti korzók természetrajza
übercideres fiatalember” — olvashatjuk 1905-ben a Pesti Hírlapban. A gyakorlott fővárosi gavallér pedig már a sétaruhákról, a korzózás helyéről meg tudta állapítani a partréra váró ifjú hölgy hozományának nagyságát. Melegágya volt a korzó egy jellegzetes századvégi szóval illetett elfoglaltságnak, a flörtnek. „Vidáman öltözött hölgyek olyan kacérsággal sétálnak itt fel s alá, ami semmi kívánnivalót vagyis inkább minden kívánnivalót maga után hagy” —írja az amerikai Travel (Utazás) című folyóirat cikkírója 1911-ben. „Itt, a lassan fel-alá hullámzó tömeg közt igen könnyen lehetett egy-egy pillantást, jelentős szembenézést váltani, egy kis ügyességgel egymáshoz súrlódni, egymás kezét megfogni, egymást némán köszönteni, mint a »hajók, amikor a tengeren találkoznak«, anélkül, hogy valaki is sejtené, milyen közel áll két szív egymáshoz” — emlékszik az iróniára hajlamos tollú kiváló zsurnaliszta, Tábori Kornél. Csacska bakfisok és érett szépasszonyok önfeledten engedték át magukat szépségük hódításainak, a ráérő gavallérok éhes pillantásainak. A korzó az életélvezet, a jókedv színpada, ahol vígjátékokat, szalondarabokat játszottak. Ott jókedvűnek illett lenni, a percnek illett élni. Persze olyan prózai oka is volt a korzóra járásnak, különösen a Dunakorzó esetében, mint a friss levegő jámbor élvezete. Aszfaltolvasztó nyári napok estéit itt vagy a Városligetben töltötték azok, akiknek költséges nyaralásra nem tellett. Ide ültek ki nagykabátban az első tavaszi napsugarak melegét élvezni a közeli városrészek lakói. A jó levegő öröme így ötvöződött az átlagpolgár számára egyedüli testmozgással, a sétálással. Különösen fontos volt ez fiatal lányoknál, akiket még mindig sokan óvtak — jóllehet egyre inkább hiába — az „anyaságra képtelenné tevő, egészséget rongáló” sporttól. A politikai korzó A korzón való megjelenésnek íratlan szabályai voltak, melyeket mindenki ismert, s a saját érdekében betartott. A társadalmi hierarchia a sétálásban is érvényesült. A korzók vagyon, foglalkozás, felekezet, sőt életkor szerint is megoszlottak. A Kossuth Lajos utcának az Országos Kaszinó és a Klotild-palota közé eső szakasza a híres politikai korzó. Itt lehetett látni a politikai és művészvilág nagyjait. „Ami a francia forradalom idejében a permanens Constituante volt, az a magyar politikában a Kossuth Lajos utcai korzó. A képviselőház szünetelhet, a Házat elnapolhatják, sőt fel is oszlathatják, a Kossuth Lajos utcai korzó azonban permanens, azt el nem napolhatja a decemberi fagy és fel nem oszlatja a júliusi hőmérő sem, amely árnyékban 28 °C-t mutat” — olvashatjuk a Pesti Hírlapban 1905-ben. Igen fontos volt ez a néhány tucat méter hosszú trottoár a honatyáknak. Politikuskirakatnak is nevezhetnénk. Az Országházban előre elkészített veretes beszédek ünneplőjében feszítettek, itt viszont a hétköznapok egyszerű felöltőjében álltak az emberek elé. Emberi mivoltuk hús-vér valójában. Láthatták őket járni, gesztikulálni, megfigyelhették öltözködésük, ízlésük jellegzetességeit. Legnépszerűbb alakjai a mindig bájos hölgykoszorúval közlekedő ifj. Andrássy Gyula gróf, a tömeg fölött fejjel kimagasló Apponyi Antal gróf, a herkulesi termetű Szilágyi Dezső, a lazán megkötött Lavalliére-nyakkendőt és lobogó szárú nadrágokat viselő Gromon Dezső. Korzó mindenkinek A déli órákban élénkül meg a Duna-parti gazdasági korzó. Ide ontja a tömegeket a közeli Tőzsdepalota. Sötétruhás, keménykalapos urak beszélgetnek akkor itt árfolyamokról, gabonatermésről, éles ellentétként a folyó partját addig elfoglaló, nevelőnőktől kísért gyermeknépnek. A házhegyeket nevelő főváros nem sok helyet hagyott jó levegőre, gyermekjátékra, így a belvárosi gyerekeknek, az Erzsébet teret nem számítva ez az egyetlen játszóterük. (S ide is a legszebb ruhájukban jöttek, s a fűre nem léphettek.) Délután öt óra után itt sétál az egész Lipótváros, de addigra telik meg céltalan Fővárosi korzó. Az „Új idők" rajza, 1912 Sétálókat bámuló ficsúr a majomszigeten Fővárosi korzó MUMbock Károly rajza 28