História 1993
1993 / 2. szám - PAJKOSSY GÁBOR: Egyesületek a reformkori Magyarországon
a középrétegek, másutt meg külön zsidó kaszinók alakultak, mégis ezekben az egyletekben érvényesültek a legkevésbé a külső világban még létező rendi és vallási válaszfalak, és jutottak a leginkább érvényre a kibontakozó polgári társadalom szervező elvei. Ezek lettek a közélet előgyökereik a 18. századig az iskolák mellett működő önképzőkörökhöz nyúlnak vissza. 1790-ben soproni diákokból megalakult a Magyar Társaság (Magyar Tanuló Társaság), amely — szemben a birodalmi (germanizáló) törekvésekkel — céljának a magyar nyelv ápolását tűzte ki. Ez megkülönböztette őket a Sopronban később megalakuló német, latin, szlovák társaságtól. (Az állami és katolikus gimnáziumokban 1844-ig latin a tanítási nyelv, és a református gimnáziumokban is csak 1833-tól adható elő magyarul a tudomány „a hazai törvények kivételével”.) Sopron nyomán Pesten, Pozsonyban, Nagyenyeden, majd az 1820-as években Selmecen, Eperjesen és Késmárkon alakultak hasonló diáktársaságok. (Sok esetben megnyerve a német anyanyelvű polgárság támogatását is.) A magyar nyelv ápolása kibővült a magyar nemzeti öltözet kultuszával, hazafias jellegű ifjúsági mulatságok rendezésével. Az 1830-as években virágzásnak indultak a református kollégiumi diáktársaságok (különösen Erdélyben). Az eddigi célok erős politikai érdeklődéssel társultak, a társadalmi haladás szolgálata jegyében. A híres kolozsvári, sárospataki református társaságokat követte az evangélikus iskolák diáksága is. A diáktársaságok a reformkori politikai harcok hatására mindinkább politizáló társaságokká váltak. Különösen fogékonyak voltak az országgyűlési vitákra, ezek közül is azokra (pl. a nyelv kérdése), amelyek a magyar nemzeti mozgalmakhoz kapcsolódtak. Az 1840-es években a magyarországi Helytartótanács és az erdélyi Gubernium többiskolái azok számára, akik a rendiség keretein kívül állottak. Központok: a városok Egyletek elsősorban a városokban alakultak. Bár Magyarországon több mint ezer korlátozta, majd betiltotta tevékenységüket. A betiltások ellen már az iskolafenntartók és a vármegyék is tiltakoztak. A társaságok szervezete az iskoláktól elküönítetten működött, önállóan választották tisztviselőiket (elnök, titoknok, pénztárnok, könyvtárnok). Saját könyvtárat alakítottak ki, szinte kizárólag magyar nyelvű művekből, pecsétjük, pénztáruk volt. Szervezeti szabályzataikat autonóm módon alkották és módosították. Megszabták gyűléseik helyét, idejét, témáját, a tagfelvétel feltételeit, a tagok jogait és kötelességeit. A gyűlésekről fennmaradt jegyzőkönyvek szerint eleinte könyvek olvasásával, kivonatolásával, majd saját művek felolvasásával és megvitatásával töltötték a tagok idejüket. A 19. század első éveiben divatba jött a szavalás is. Az 1840-es évektől pályadíjat tűztek ki egy-egy téma kidolgozására. (A társaságok anyagi alapját a tagdíjak adták, ebből fedezték a könyvtár beszerzéseit, a lapvásárlásokat, pályadíjakat.) A társaságok az 1830-40-es évek során felneveltek egy értőn olvasó, jó íráskészséggel rendelkező értelmiségi réteget, amely kapcsolatot tartott a honi irodalmi és politikai élet jeles képviselőivel is. Jelentőségükből nem von le semmit az a tény, hogy csak a diákság kis hányadát tömörítették. (1819-20- ban Sopronban például 172 felsőbb évfolyamra járó diákot találunk, s közülük csak 27 volt társasági tag.) A szabadságharc után a társaságok helyén „ártatlan” — tehát kevésbé politizáló — önképzőkörök alakultak. Azonban ezek tagsága is élénken figyelte a hazai politikai élet változásait, és a később aktívan politizáló hazai értelmiség bázisát képezték. 170 település mondhatott magáénak valamilyen egyletet, azoknak csaknem egyhatoda Pest-Budán, további harmaduk pedig azon a 22 településen alakult meg, amely utóbb törvényhatósági jogú város lett. Az egyletek elsősorban a magyarsághoz, illetve a németséghez, Erdélyben a szászsághoz kötődtek. Az ilyen társulások száma igen magas volt a nagy német többségű városokban, mint Pozsonyban és Sopronban; kiugróan sok, csaknem 40 egylettel rendelkeztek a szászok, kaszinókkal, ipari és mezőgazdasági egyletekkel és a tartományi patriotizmus szolgálatában álló honismereti-tudományos egyesülettel. Mintegy 20 társulást hoztak létre a horvátok, a gazdasági egyletet, Maticát, kaszinókat. Irodalmi-művelődési egyesülettel a szerbek (Matica Srpska) és a szlovákok is (Tatrin) rendelkeztek, a szerb kultúra erősítését szolgálta három olvasótársaság is, s néhány további egyletet mondhat magáénak a szlovákság: irodalmi diáktársaságokat, mértékletességi egyleteket, tanítóegyleteket. 1848 előtt mindössze egy egyesület alakult a románság körében (a brassói kaszinó). Mindezek az egyesületek hordozták a kisebbségek nemzeti törekvéseit. A magyar liberális nacionalizmus jóval kiterjedtebb szervezeti hátterét elsősorban a kaszinók, az Iparegyesület, a Kisdedóvó Egyesület, a magyar diáktársaságok, az első országos hálózattal, csaknem másfél száz fiókkal rendelkező szervezet, a Védegylet, végül az Ellenzéki Kör jelentették. A magyarországi és erdélyi egyesületek számát egykorú nyilvántartások híján csak közvetett úton tudjuk meghatározni. Elsősorban olyan későbbi összeírásokat (1857, 1867, 1878) használtunk fel, amelyek feltüntetik az összeírt egyletek alapítási évét is. Figyelembe vettük azokat az egyleteket, amelyeknek alapszabályai megfordultak a kormányhatóságokon, végül hasznosítottuk a kutatás korábbi (elsősorban a kaszinókra, olvasótársaságokra vonatkozó) eredményeit. Mindezek alapján Magyarországon (a horvát megyék és a Határőrvidék nélkül) — nem számolva a Védegylet fiókegyesületeit és a diáktársaságokat — 1848-ban legkevesebb 500 egylet állt fenn (ebből 80 Pest- Budán), míg Erdélyben (a Partiummal együtt) csaknem 100. (Horvátországra és a Határőrvidékre nem rendelkezünk pontos adatokkal, a megfelelő szám 20 és 30 között mozoghatott.) Magyarországon egytizedük jött létre 1800 előtt (több mint felük izraelita jótékony egylet volt), több mint háromnegyedük 1830 után, több mint kétötödük pedig 1840 után alakult meg. Erdélyben, a fejlődés is valamivel később bontakozott ki: az egyletek öthatoda alakult meg 1830, és több mint a fele 1840 után. Diáktársaságok a reformkorban Bányászakadémiai hallgatók Selmecbányán 8