História 1993

1993 / 2. szám - PAJKOSSY GÁBOR: Egyesületek a reformkori Magyarországon

a középrétegek, másutt meg külön zsidó kaszinók alakultak, mégis ezekben az egyletekben érvényesültek a legkevésbé a külső világban még létező rendi és vallási válaszfalak, és jutottak a leginkább ér­vényre a kibontakozó polgári társadalom szervező elvei. Ezek lettek a közélet elő­g­yökereik a 18. századig az iskolák mel­lett működő önképzőkörökhöz nyúlnak vissza. 1790-ben soproni diákokból megala­kult a Magyar Társaság (Magyar Tanuló Társaság), amely — szemben a birodalmi (germanizáló) törekvésekkel — céljának a magyar nyelv ápolását tűzte ki. Ez megkü­lönböztette őket a Sopronban később meg­alakuló német, latin, szlovák társaságtól. (Az állami és katolikus gimnáziumokban 1844-ig latin a tanítási nyelv, és a református gimná­ziumokban is csak 1833-tól adható elő ma­gyarul a tudomány „a hazai törvények kivé­telével”.) Sopron nyomán Pesten, Pozsonyban, Nagyenyeden, majd az 1820-as években Sel­­mecen, Eperjesen és Késmárkon alakultak hasonló diáktársaságok. (Sok esetben meg­nyerve a német anyanyelvű polgárság tá­mogatását is.) A magyar nyelv ápolása kibő­vült a magyar nemzeti öltözet kultuszával, hazafias jellegű ifjúsági mulatságok rendezé­sével. Az 1830-as években virágzásnak indultak a református kollégiumi diáktársaságok (kü­lönösen Erdélyben). Az eddigi célok erős po­litikai érdeklődéssel társultak, a társadalmi haladás szolgálata jegyében. A híres kolozs­vári, sárospataki református társaságokat kö­vette az evangélikus iskolák diáksága is. A diáktársaságok a reformkori politikai harcok hatására mindinkább politizáló társa­ságokká váltak. Különösen fogékonyak vol­tak az országgyűlési vitákra, ezek közül is azokra (pl. a nyelv kérdése), amelyek a ma­gyar nemzeti mozgalmakhoz kapcsolódtak. Az 1840-es években a magyarországi Hely­tartótanács és az erdélyi Gubernium több­iskolái azok számára, akik a rendiség ke­retein kívül állottak. Központok: a városok Egyletek elsősorban a városokban ala­kultak. Bár Magyarországon több mint ezer korlátozta, majd betiltotta tevékenysé­güket. A betiltások ellen már az iskolafenn­tartók és a vármegyék is tiltakoztak. A társaságok szervezete az iskoláktól elkü­­önítetten működött, önállóan választot­ták tisztviselőiket (elnök, titoknok, pénztár­nok, könyvtárnok). Saját könyvtárat alakítottak ki, szinte kizárólag magyar nyelvű művekből, pecsétjük, pénztáruk volt. Szerve­zeti szabályzataikat autonóm módon alkották és módosították. Megszabták gyűléseik he­lyét, idejét, témáját, a tagfelvétel feltételeit, a tagok jogait és kötelességeit. A gyűlésekről fennmaradt jegyzőkönyvek szerint eleinte könyvek olvasásával, kivonatolásával, majd saját művek felolvasásával és megvitatásával töltötték a tagok idejüket. A 19. század első éveiben divatba jött a szavalás is. Az 1840-es évektől pályadíjat tűztek ki egy-egy téma ki­dolgozására. (A társaságok anyagi alapját a tagdíjak adták, ebből fedezték a könyvtár be­szerzéseit, a lapvásárlásokat, pályadíjakat.) A társaságok az 1830-40-es évek során felneveltek egy értőn olvasó, jó íráskészség­gel rendelkező értelmiségi réteget, amely kapcsolatot tartott a honi irodalmi és politi­kai élet jeles képviselőivel is. Jelentőségükből nem von le semmit az a tény, hogy csak a diákság kis hányadát tömörítették. (1819-20- ban Sopronban például 172 felsőbb évfo­lyamra járó diákot találunk, s közülük csak 27 volt társasági tag.) A szabadságharc után a társaságok he­lyén „ártatlan” — tehát kevésbé politizáló — önképzőkörök alakultak. Azonban ezek tag­sága is élénken figyelte a hazai politikai élet változásait, és a később aktívan politizáló ha­zai értelmiség bázisát képezték. 170 település mondhatott magáénak va­lamilyen egyletet, azoknak csaknem egy­­hatoda Pest-Budán, további harmaduk pedig azon a 22 településen alakult meg, amely utóbb törvényhatósági jogú város lett. Az egyletek elsősorban a magyarság­hoz, illetve a németséghez, Erdélyben a szászsághoz kötődtek. Az ilyen társulá­sok száma igen magas volt a nagy német többségű városokban, mint Pozsonyban és Sopronban; kiugróan sok, csaknem 40 egylettel rendelkeztek a szászok, kaszi­nókkal, ipari és mezőgazdasági egyletek­kel és a tartományi patriotizmus szolgá­latában álló honismereti-tudományos egyesülettel. Mintegy 20 társulást hoztak létre a horvátok, a gazdasági egyletet, Maticát, kaszinókat. Irodalmi-művelő­dési egyesülettel a szerbek (Matica Srpska) és a szlovákok is (Tatrin) rendel­keztek, a szerb kultúra erősítését szolgál­ta három olvasótársaság is, s néhány to­vábbi egyletet mondhat magáénak a szlovákság: irodalmi diáktársaságokat, mértékletességi egyleteket, tanítóegylete­ket. 1848 előtt mindössze egy egyesület alakult a románság körében (a brassói kaszinó). Mindezek az egyesületek hor­dozták a kisebbségek nemzeti törekvése­it. A magyar liberális nacionalizmus jóval kiterjedtebb szervezeti hátterét elsősor­ban a kaszinók, az Iparegyesület, a Kis­dedóvó Egyesület, a magyar diáktársasá­gok, az első országos hálózattal, csaknem másfél száz fiókkal rendelkező szervezet, a Védegylet, végül az Ellenzéki Kör je­lentették. A magyarországi és erdélyi egyesüle­tek számát egykorú nyilvántartások híján csak közvetett úton tudjuk meghatározni. Elsősorban olyan későbbi összeírásokat (1857, 1867, 1878) használtunk fel, ame­lyek feltüntetik az összeírt egyletek ala­pítási évét is. Figyelembe vettük azokat az egyleteket, amelyeknek alapszabályai megfordultak a kormányhatóságokon, végül hasznosítottuk a kutatás korábbi (elsősorban a kaszinókra, olvasótársasá­gokra vonatkozó) eredményeit. Mind­ezek alapján Magyarországon (a horvát megyék és a Határőrvidék nélkül) — nem számolva a Védegylet fiókegyesületeit és a diáktársaságokat — 1848-ban legkeve­sebb 500 egylet állt fenn (ebből 80 Pest- Budán), míg Erdélyben (a Partiummal együtt) csaknem 100. (Horvátországra és a Határőrvidékre nem rendelkezünk pontos adatokkal, a megfelelő szám 20 és 30 között mozoghatott.) Magyarországon egytizedük jött létre 1800 előtt (több mint felük izraelita jótékony egylet volt), több mint háromnegyedük 1830 után, több mint kétötödük pedig 1840 után ala­kult meg. Erdélyben, a fejlődés is vala­mivel később bontakozott ki: az egyletek öthatoda alakult meg 1830, és több mint a fele 1840 után. Diáktársaságok a reformkorban Bányászakadémiai hallgatók Selmecbányán 8

Next