História 1994

1994 / 4. szám - TÓTH ISTVÁN GYÖRGY: "Komám nincs és feleségem vagyon"

a később megjelenő anyatej közti össze­függés derenghetett a fiatal szolgálólány előtt. 1793-ban Nagykállóban (Szabolcs vm.) egy 16 éves görögkeleti román lány, Blága Mária gyerekgyilkosság vádjával állt bírái előtt. Egy halott kisgyereket ta­láltak a mezőn, ilyenkor a bábák sorban megvizsgálták a falubeli lányokat, özvegy­asszonyokat, hogy megállapítsák, kié le­hetett az elhagyott csecsemő. A bába Ma­ris mellében tejet talált, ő azonban tagad­ta, hogy övé lenne a kis halott. Még szűz vagyok, állította, „mióta élek, énnekem közöm senkivel sem volt, mert én azt sem tudom, mire való a férfi”. A bírák ellenve­tésére, hogy szűz lányok mellében nem szokott tej lenni, Blága Mária azt felelte: „az volt ennek az oka, hogy a mellembe tej találtatott, mivel a néném egyhetes be­tegágyas [gyerekágyas] lévén, éjjel-nappal mellette szolgáltam, és a tej róla rám raga­dott”. Kérdés, hogy a sarokba szorított lány saját maga elhitte-e ezt a kifogást, vagy csak a bírákat ámította, feltehető azonban, hogy olyasmit akart hazudni, amit el is hittek. Elhitték-e a bírák, hogy a szoptató nő anyateje átragad környezetére vagy sem, nem tudjuk. Nem tarthatta azonban ezt a korabeli közvélemény teljesen abszurd­nak, a megkérdezett két bába ugyanis minden kommentár nélkül elmondta — és ezt a bíróság jegyzőkönyvbe is foglalta —, miszerint Maris a vizsgálatkor azt állí­totta, „hogy a tej nénjétől, mint gyerek­ágyas asszonytól ragadt rá”, és így nem is tudható bizonyosan, hogy terhes volt-e vagy sem. Gyermektelen feleség Ha egy asszonynak nem született gyereke a férjétől, ez súlyos csapást jelentett. A vallomásokból kitűnik, mennyire gyötörte a meddőség gondja a 18. századi paraszt­asszonyokat. A sárospataki várban 1732-ben gye­rekgyilkosság miatt állt az úriszék előtt Erdőhorváti falu hadnagyának szolgálója, Panna. Egyik falubeli társa, a harmincéves Takáts Simonné nem sokkal szülése előtt megtapogatta a vádlott hasát, és „észre­vette, hogy eleven volt az gyermek”, mire így fakadt ki: Panna, „ha enyim volna, nem adnám Horvátért [értsd: az egész fa­lujáért], sem a világért” — a nyilván med­dő asszony irigyelte a megesett szolgáló „felesleges” gyerekét. Ugyanez tűnik ki a gyerekgyilkos toka­ji lány, Almási Erzsók peréből. A tizenki­lenc éves lányt egy, a házuknál lakó kosz­­tos diák, a vele egykorú Pap András ejtet­te meg, a lány szerint azt ígérve, hogy far­sangkor elveszi. A tokaji piaristáknál tanuló fiú egészen másként emlékezett a szerelmes éjszakákra: Almási Erzsók „az ágyamhoz jött gyakorta, úgy hívott ki a pitvarban”. Erzsók ilyenkor azt hajtogat­ta, legalábbis ijedt csábítója szerint, „hogy nékie soha gyermeke nem leszen”. „Én mondottam nékie — állította Pap András —, hogy én nem közösködöm vele, mert gyermeke lészen, de ő azt mondotta, hogy nem leszen gyermeke.” Mire alapozta bi­zakodását Erzsók, nem tudjuk, a legvaló­színűbb, hogy csak áltatta kiszemelt férj­jelöltjét. Hamarosan rájött azonban, hogy terhes, és ezután már szobájában is csak sötétben, elfújt gyertya mellett vetkőzött le, ám az intimitásnak kis tere maradt a korabeli zsúfolt házakban. Erzsók egy ágy­ban aludt egy másik asszonnyal, talán szolgálójával, Bilkei Katával, aki éjjelente „hányta reám a kezét mindenképpen”. Er­zsók azonban sehogy sem engedte megta­pogatni a hasát. Máskor viszont ő maga tette kezét Kata hasára, és éjjelente így sóhajtozott: „Óh Istenem, Istenem, annak ad az Isten gyermeket, akinek nem kíván­tatik, és annak nem ad, aki eltarthatná.” Szavaiból kitűnik, hogy a hálótársa, aki egyébként különböző orvosságokkal látta el a lányt, hogy gyermekét elveszthesse, saját maga meddő volt, és ettől szenve­dett. A gyermektelen házaspárok sokszor veszekedtek, a meddő asszonyt verte az ura, de a feleségek is gyakran szidták mag­talan vagy annak vélt férjüket. Lovass Gergely 1725 körül a hódmezővásárhelyi Raj András házánál lakott, és „hallotta Raj Andrástól és feleségétűl, hogy az mnaktalanság iránt egymás között civódja­­nak s egyik az másikát okozta”. Azt per­sze, hogy a férj vagy a feleség volt-e okol­ható a gyermektelenségért, csak akkor le­hetett eldönteni, ha valamelyikük mással is „megpróbálta”. A perekből kitűnik, hogy a veszekedéseknek egyik vagy másik házastárs sokszor úgy akart véget vetni, hogy bebizonyította: nem rajta múlt, ha­nem született gyerek a házasságból. A Horvátiban lakó ifjú Mészáros Já­­nosnét igencsak gyakran látták együtt Fekszi Jánossal — vallották 1725-ben a falubeliek. Bár ebből a házasságon kívüli viszonyból sem született gyermek, és így alighanem csak Kató asszony nyelvessége döntötte el, hogy ki volt okolható a gyer­mekáldás elmaradásáért, több falubeli is hallotta, ahogy Mészárosné korholta az urát: „Ha tudtam volna, hogy olyan mag­talan légy, mint a nénéd, soha hozzád nem mentem volna.” Magtalan férfiak Nemcsak a nők, a férfiak is szerették vol­na bebizonyítani, hogy nem magtalanok. A Pozsony megyei Kismagyaron élt Amb­rus János, aki 1769-ben teherbe ejtette a felesége húgát. A 38 éves férfi ekkor már kilenc éve élt házasságban, és mint el­mondta, félrelépésének „más oka nem volt, hanem más emberekkel dologra jár­tam s azok csúfoltak, hogy nem vagyok ember, mivel komám nincs és feleségem va­gyon, azért akartam próbát tenn­i sógo­rasszonyommal”. A 40 éves csongrádi gazdának, Góg Antalnak is gyermektelen maradt a házas­sága, és tudni szerette volna, hogy ő mag­talan-e vagy a felesége meddő. „Az férjem tréfálódott velem — vallotta a felesége, a 32 éves Czinege Boris —, hogy mivel soha gyermekem nem volt, hogy megpróbál más aszont is, ha lesz-e tőle gyermeke vagy sem? Én arra feleltem tréfából, hogy nem bánom lesz én, ha mással hál is kend.” Mások úgy tudták, az asszony maga küldte férjét Szabó Erzsókhoz, egy 27 éves fiatal­­asszonyhoz, akinek ugyan volt férje, mégis özvegyi sorban élt, mint annyi más 18. szá­zadi magyar parasztasszonynak, neki is a katonafeleségek tragikus sorsa jutott. Férjét tíz éve, még tizenhét évesen látta utoljára, utána erővel katonának vitték, és nyoma veszett. Mikor Csongrádra jött lakni — vallotta Szabó Erzsók —, Góg Antalné hívta, lakjon házuknál, é s ott lak­ván, Góg Antalnak felesége reá vett, hogy én feküdjem az ő ágyukra, belől feküvén Szerelmi jelenetek pásztorfaragásokon. Tükrös, 19. század Szerelmi jelenetek pásztorfaragásokon. Tükrös, 19. század ______________

Next