História 1994
1994 / 4. szám - TÓTH ISTVÁN GYÖRGY: "Komám nincs és feleségem vagyon"
18 « a felesége, én székül, az ura pedig közepiben, de akkor az ölelgetésnél egyebet velem nem cselekedett, mely ámbátor gyakorta megesett is. Hanem sokszor lepirongatta az ágyról az urát Gógné, és hozzám küldötte az ágyamra éjszaka. Vonogatta is magát [vonakodott] eleinte Góg, de ugyan csak oda jött s ollyankor néha-néha közöm is volt véle.” A három vallomás egybehangzó (ritka eset ez a paráznasági perekben): Góg Antal is azt vallotta, hogy felesége küldte őt Erzsókhoz. A meddő asszonyt az ura nyilván gyakran szidta, verte, és feltehetően úgy gondolta, hogy ha férje rájön, hogy mással se lenne gyermeke, helyreáll a családi béke, ezért lökte az eleinte vonakodó férfit a magányos fiatalasszony karjaiba. Gógnénak azonban csalódnia kellett számításában. Erzsók a bíróságon már úgy jelent meg, hogy ölében tartotta a Góg Antaltól született csecsemőt. A gazda tehát megnyugodhatott: nem ő volt magtalan, és miután a „kísérlet sikerült”, a megejtett szolgálólányt némi ajándék kíséretében Kecskemétre fuvarozta, hogy ott, a távolban szülje meg gyermekét. Fogamzásgátlás A 18. századi parasztok nem voltak, nem lehettek tisztában a fogamzás lényegével, de ez a probléma állandóan foglalkoztatta őket. Amennyire várták a házasságban élők, hogy az esküvőt keresztelő kövesse, annyira reszkettek a nem kívánt terhességtől azok, akik törvénytelen kapcsolatban éltek. Nemcsak a nők, de a férfiak is féltek a nem kívánatos gyermekáldástól. Ha egy házasságon kívüli kapcsolatban a nő volt a kezdeményező (és ez sem volt ritka eset), akkor ő biztatta kedvesét, ne féljen, nem esik teherbe. Forgó Sára 1766-ban egy hódmezővásárhelyi gazdánál, Lázár Ferencnél szolgált. Volt ugyan ura, de attól már rég elszökött, és most igencsak járt a férfiak után. „Csak utánam járt, meg nem maradhattam tőle” — vallotta Kósa János húszéves béres. Sokat paráználkodott az asszony egy János nevű legénnyel is, aki így dicsekedett társainak: „Ledúltuk biz azt, elég részem volt a jó menyecskében, mert valahányszor kellett, úgy fürdettem benne, valamint a vízben az kacsa.” „Nem féltem biz én — folytatta —, mert aszt mondta, nem lesz gyermeke, csak bízvást éltem”, ha pedig mégis lenne, tette hozzá Sára minden eshetőségre készen, ígéri, hogy nem fogja majd Jánosra. Ezt be is tartotta Forgó Sára: amikor mégiscsak teherbe esett, nem a szegény béresre, hanem a jómódú gazdára vallott, őt nevezte meg gyermeke apjaként. Akadtak öreg gazdák, akik azzal környékezték meg a szolgálójukat, hogy túl öregek ők már a gyermeknemzéshez: „Óh Isten őrizz, ne féljek, ő tőle terhben nem esem, csak ifjú legénnyel ne cselekedjem” — szédítette egy öreg gazda a szolgálóját; a hódmezővásárhelyi Rabatin Erzsébet 1783-ban mégis gyereket szült Nagy György Istvántól, aki „elhitetett azzal, hogy csak bátran engedhetek gonosz kívánságának, mivel ő fülre már több gyermek nem származhatik”. Sok megesett lány és asszony vallotta azt, hogy csak azért engedett csábítójának, mert az biztosította, hogy őtőle nem lesz gyereke. 1787-ben hallgatták ki Nagykőrösön Kis Zsuzsa 19 éves monori lányt. Elmondta, hogy a Csuliga nevű görög kereskedő legényével, Tódorral paráználkodott, aki gyakran hozott neki különféle ajándékokat, és ezenfelül főleg azzal vette le a lábáról, hogy megígérte: „Őtőle gyermek nem lesz, mert már sokakkal próbálta.” Igazat mondott-e Tódor, vagy csak ámította a lányt, nem tudjuk, ez alkalommal mindenesetre nem volt szerencséje: amikor vallomást tett Kis Zsuzsa, hasában már mozgott a magzat. Más vallomások egyértelműbbek, világossá teszik: a 18. századi magyar parasztság ismerte a megszakított közösülés, a coitus interruptus technikáját. A coitus interruptus ismertségét mutatja egy, a tokaji uradalom úriszékén 1765-ben tárgyalt per. Itt tulajdonképpen nem is maga a „tényállás”, hanem a vádló okoskodása az érdekes a számunkra. Vak Lackó felesége azt vallotta Vincze Jánosról, hogy az félig-meddig közösködött vele. „Az ő teste az én testemben, mint mikor két hitvel együtt közösködik, úgy nem volt — vallotta Vakné. — A magvát nem a szemérem testemben, hanem kívül a combomra eleresztette.” Mivel azonban Vincze János erőszakot tett a szerencsétlen asszonyon, a félig megvalósult egyesülés nem fogamzásgátló technikára utal, hanem azt mutatja, hogy Valné valamelyest eredményesen védekezett. A védő ezek után azt szerette volna kimutatni, hogy így tulajdonképpen nem is történt meg az erőszaktétel. A vádló azonban ezt az érvelést visszautasította és rámutatott arra, hogy Magyarországon a házasságtörő asszonyok, azért, hogy a törvénytelen gyermekek fogamzását és ezáltal az öröklés rendjének bizonytalanságát elkerüljék, a nemi szervek egyesülésekor megakadályozzák a mag befogadását, de ettől még, érvelt a vádló jogászi okoskodással, a házasságtörés ténye nem tagadható, hiszen ezt akár egy eunuch is elkövetheti. Az uradalmi ügyész szavai persze nem a parasztokat, hanem saját társadalmi környezetét, a nemeseket jellemzik, de egyben jelzik, hogy ez a probléma a 18. századi Magyarországon sem volt ismeretlen. A gyermekáldás, a meddőség, a fogamzásgátlás kérdései éppen úgy foglalkoztatták a 18. századi magyarországi parasztokat, mint korunk emberét, bár ennek biológiai mechanizmusával nem voltak tisztában. Megpróbálták orvosolni a meddőséget, hatékony és babonás úton egyaránt: ki lábára ültette a menyasszonyt a lakodalomkor, ki fiatal legénnyel igyekezett gyereket csináltatni magának. A megszakított közösülést, a fogamzásgátlás egyetlen ekkor ismert, valóban hatékony eszközét használták a magyar parasztok is a 18. században — a töredékes adatok egyrészről, a minden levéltárból százával előkerülő gyerekgyilkossági perek másrészről azt bizonyítják azonban, hogy ez a módszer nem volt általánosan elterjedt. Míg a már megfogant magzat elvesztésére számos hatásos módszert ismertek a 18. századi falvakban, a fogamzás előtti védekezés tényleges hatás nélküli babona volt, akár a gyerekszülés nélküli éveket számolták ki, akár a heréit ló vagy a kappan terméketlenségét „vitték át” az emberre. Ahol a 18. századi parasztok nem ismertek racionális magyarázatot, hatásos eljárást, ott „segített” a babona. TÓTH ISTVÁN GYÖRGY Szerelmi jelenetek pásztorfaragásokon. Sótartó, 19. század