História 1994

1994 / 4. szám - TÓTH ISTVÁN GYÖRGY: "Komám nincs és feleségem vagyon"

18 « a felesége, én szék­ül, az ura pedig közepi­­ben, de akkor az ölelgetésnél egyebet ve­lem nem cselekedett, mely ámbátor gya­korta megesett is. Hanem sokszor lepi­­rongatta az ágyról az urát Gógné, és hoz­zám küldötte az ágyamra éjszaka. Vonogatta is magát [vonakodott] eleinte Góg, de ugyan csak oda jött s ollyankor néha-néha közöm is volt véle.” A három vallomás egybehangzó (ritka eset ez a pa­ráznasági perekben): Góg Antal is azt val­lotta, hogy felesége küldte őt Erzsókhoz. A meddő asszonyt az ura nyilván gyakran szidta, verte, és feltehetően úgy gondolta, hogy ha férje rájön, hogy mással se lenne gyermeke, helyreáll a családi béke, ezért lökte az eleinte vonakodó férfit a magá­nyos fiatalasszony karjaiba. Gógnénak azonban csalódnia kellett számításában. Erzsók a bíróságon már úgy jelent meg, hogy ölében tartotta a Góg Antaltól szü­letett csecsemőt. A gazda tehát megnyu­godhatott: nem ő volt magtalan, és mi­után a „kísérlet sikerült”, a megejtett szol­gálólányt némi ajándék kíséretében Kecs­kemétre fuvarozta, hogy ott, a távolban szülje meg gyermekét. Fogamzásgátlás A 18. századi parasztok nem voltak, nem lehettek tisztában a fogamzás lényegével, de ez a probléma állandóan foglalkoztatta őket. Amennyire várták a házasságban él­ők, hogy az esküvőt keresztelő kövesse, annyira reszkettek a nem kívánt terhes­ségtől azok, akik törvénytelen kapcsolat­ban éltek. Nemcsak a nők, de a férfiak is féltek a nem kívánatos gyermekáldástól. Ha egy házasságon kívüli kapcsolatban a nő volt a kezdeményező (és ez sem volt ritka eset), akkor ő biztatta kedvesét, ne féljen, nem esik teherbe. Forgó Sára 1766-ban egy hódmezővásárhelyi gazdánál, Lázár Ferencnél szolgált. Volt ugyan ura, de at­tól már rég elszökött, és most igencsak járt a férfiak után. „Csak utánam járt, meg nem maradhattam tőle” — vallotta Kósa János húszéves béres. Sokat paráználko­dott az asszony egy János nevű legénnyel is, aki így dicsekedett társainak: „Ledúl­tuk biz azt, elég részem volt a jó menyecs­kében, mert valahányszor kellett, úgy für­dettem benne, valamint a vízben az ka­csa.” „Nem féltem biz én — folytatta —, mert aszt mondta, nem lesz gyermeke, csak bízvást éltem”, ha pedig mégis lenne, tette hozzá Sára minden eshetőségre ké­szen, ígéri, hogy nem fogja majd Jánosra. Ezt be is tartotta Forgó Sára: amikor mégiscsak teherbe esett, nem a szegény béresre, hanem a jómódú gazdára vallott, őt nevezte meg gyermeke apjaként. Akadtak öreg gazdák, akik azzal kör­nyékezték meg a szolgálójukat, hogy túl öregek ők már a gyermeknemzéshez: „Óh Isten őrizz, ne féljek, ő tőle terhben nem esem, csak ifjú legénnyel ne cselekedjem” — szédítette egy öreg gazda a szolgálóját; a hódmezővásárhelyi Rabatin Erzsébet 1783-ban mégis gyereket szült Nagy György Istvántól, aki „elhitetett azzal, hogy csak bátran engedhetek gonosz kí­vánságának, mivel ő fülre már több gyer­mek nem származhatik”. Sok megesett lány és asszony vallotta azt, hogy csak azért engedett csábítójá­nak, mert az biztosította, hogy őtőle nem lesz gyereke. 1787-ben hallgatták ki Nagy­kőrösön Kis Zsuzsa 19 éves monori lányt. Elmondta, hogy a Csuliga nevű görög ke­reskedő legényével, Tódorral paráználko­dott, aki gyakran hozott neki különféle ajándékokat, és ezenfelül főleg azzal vette le a lábáról, hogy megígérte: „Őtőle gyer­mek nem lesz, mert már sokakkal próbál­ta.” Igazat mondott-e Tódor, vagy csak ámította a lányt, nem tudjuk, ez alkalom­mal mindenesetre nem volt szerencséje: amikor vallomást tett Kis Zsuzsa, hasá­ban már mozgott a magzat. Más vallomások egyértelműbbek, vilá­gossá teszik: a 18. századi magyar paraszt­ság ismerte a megszakított közösülés, a coitus interruptus technikáját. A coitus interruptus ismertségét mu­tatja egy, a tokaji uradalom úriszékén 1765-ben tárgyalt per. Itt tulajdonképpen nem is maga a „tényállás”, hanem a vádló okoskodása az érdekes a számunkra. Vak Lackó felesége azt vallotta Vincze János­ról, hogy az félig-meddig közösködött ve­le. „Az ő teste az én testemben, mint mi­kor két hitvel együtt közösködik, úgy nem volt — vallotta Vakné. — A magvát nem a szemérem testemben, hanem kívül a combomra eleresztette.” Mivel azonban Vincze János erőszakot tett a szerencsét­len asszonyon, a félig megvalósult egyesü­lés nem fogamzásgátló technikára utal, hanem azt mutatja, hogy Valné valame­lyest eredményesen védekezett. A védő ezek után azt szerette volna kimutatni, hogy így tulajdonképpen nem is történt meg az erőszaktétel. A vádló azonban ezt az érvelést visszautasította és rámutatott arra, hogy Magyarországon a házasságtö­rő asszonyok, azért, hogy a törvénytelen gyermekek fogamzását és ezáltal az örök­lés rendjének bizonytalanságát elkerüljék, a nemi szervek egyesülésekor megakadá­lyozzák a mag befogadását, de ettől még, érvelt a vádló jogászi okoskodással, a há­zasságtörés ténye nem tagadható, hiszen ezt akár egy eunuch is elkövetheti. Az uradalmi ügyész szavai persze nem a parasztokat, hanem saját társadalmi környezetét, a nemeseket jellemzik, de egyben jelzik, hogy ez a probléma a 18. századi Magyarországon sem volt ismeret­len. A gyermekáldás, a meddőség, a fogamzás­­gátlás kérdései éppen úgy foglalkoztatták a 18. századi magyarországi parasztokat, mint korunk emberét, bár ennek biológiai mechanizmusával nem voltak tisztában. Megpróbálták orvosolni a meddőséget, hatékony és babonás úton egyaránt: ki lá­bára ültette a menyasszonyt a lakodalom­kor, ki fiatal legénnyel igyekezett gyereket csináltatni magának. A megszakított kö­zösülést, a fogamzásgátlás egyetlen ekkor ismert, valóban hatékony eszközét hasz­nálták a magyar parasztok is a 18. század­ban — a töredékes adatok egyrészről, a minden levéltárból százával előkerülő gyerekgyilkossági perek másrészről azt bi­zonyítják azonban, hogy ez a módszer nem volt általánosan elterjedt. Míg a már megfogant magzat elvesztésére számos hatásos módszert ismertek a 18. századi falvakban, a fogamzás előtti védekezés tényleges hatás nélküli babona volt, akár a gyerekszülés nélküli éveket számolták ki, akár a heréit ló vagy a kappan termé­ketlenségét „vitték át” az emberre. Ahol a 18. századi parasztok nem ismertek ra­cionális magyarázatot, hatásos eljárást, ott „segített” a babona. TÓTH ISTVÁN GYÖRGY Szerelmi jelenetek pásztorfaragásokon. Sótartó, 19. század

Next