História 1995

1995 / 4. szám - ÉVFORDULÓ - MANN MIKLÓS: Nők az egyetemen - BURUCS KORNÉLIA: A nők oktatása, 1822-1900

le a millenniumi ünnepségek. A korszak mérlege: közel 1100 új népiskola, több mint 2500 új tanítóval. Az iskolák létesí­tésénél Wlassics tervszerűen járt el: első­sorban a nemzetiségek lakta vidékeken igyekezett az állami népiskolák építésével elősegíteni a kormány kultúrpolitikai cél­jait, de bőven állíttatott fel népiskolákat olyan magyar lakosságú területeken is, ahol a községek önerőből nem voltak erre képesek. Az iskolaépítési akció mellett Wlassics a népoktatás érdekeit szolgálta a történelmi és földrajzi szemléltető képek gyártatásával, a tantárgyak keretében a művészeti nevelés kibontakoztatásával, az állami népiskolák egy részében az ingye­nes oktatás biztosításával. Megszervezte a gazdasági ismétlő iskolákat, a tanítók gaz­dasági szakismereteit már a képzőkben fejlesztették. Népiskolai politikájával összefüggésben ifjúsági egyesületeket, if­júsági iskolai könyvtárakat létesített. Sokat tett a szakiskolák fejlesztése ér­dekében. Egyik legjelentősebb lépése — a Monarchia külpolitikájára érzékenyen re­agálva —, hogy az addigi keleti kereske­delmi tanfolyamból létrehozta 1899-ben a Keleti Kereskedelmi Akadémiát. Művelt, különösen a Balkán és Kelet felé orientá­lódó kereskedőket, diplomatákat kívánt képezni az ország számára. Ugyancsak száz éve, Wlassics minisz­tersége idején, nyílt meg Budapesten a ta­nárjelöltek számára az első magyar kul­tuszminiszter nevét viselő internátus, az Eötvös-kollégium, amely a későbbiekben a magyar szellemi életben oly fontos sze­repet töltött be. A középiskolai oktatás sikere érdekében módosíttatta a gimnázi­umi és reáliskolai tanterveket, utasításo­kat, az új tantervek enyhítették a diákok túlterhelését, de tekintettel voltak a ma­gyarosítás szempontjaira is, tehát kidom­borították a nemzeti jellegű tárgyak fon­tosságát. A tanárképzés javítása, az okta­tás sikere érdekében külföldi ösztöndíja­kat biztosított, tanári kézikönyvek és új tankönyvek írására adott megbízást. Kü­lönös figyelemben részesítette a testi ne­velést, felhívására a városok kötelesek voltak játszóterekről gondoskodni. A felsőoktatás terén is számos újítás keletkezett a Wlassics-korszakban. Beve­zettette az adjunktusi intézményt, bősé­ges anyagi keretet biztosított a szeminári­umi rendszer fejlesztéséhez. A kezdő or­vosok számára kötelezővé tette az egyéves kórházi gyakorlatot. A műszaki doktorá­tus bevezetésével több nyugat-európai or­szágot megelőzött. A nők egyetemi tanul­mányainak engedélyezésével összefüggés­ben nyílhatott meg Budapesten az első nyolcosztályos nyilvános leánygimnázi­um. A millennium kapcsán nagyobb len­dülettel folytathatta az egyetemi építkezé­seket: ekkor épült ki a budapesti és ko­lozsvári egyetemi klinikák új tömbje, megkezdődhettek a műegyetem lágymá­nyosi épületeinek építési munkálatai. Wlassics vásároltatta meg Konkoly- Thege Miklós ógyallai csillagvizsgáló in­tézetét, s ezáltal magyar állami obszerva­tóriumot létesíthetett. A Szépművészeti Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és a Zeneakadémia részére új épületek építte­tését kezdeményezte. A művészeti intéz­ményeket sok értékes és drága alkotással gyarapíttatta. Nagybánya után Szolnokon is elősegítette művésztelep kialakítását. Törvénykezésileg újjászervezte a nyomda­­termékek köteles példányainak beszolgál­tatását, ezáltal is gondoskodott a könyv­tárak állományának gyarapításáról. Meg­alakította a múzeumok és könyvtárak or­szágos főfelügyelőségét. A közművelődés fejlesztése érdekében múzeumokban, kép­tárakban tudományos és művészeti ela­dásokat rendeztetett; esti festészeti sza­badiskolát is létesített; a felnőttnevelés, a szabadoktatás kiszélesítésére törekedett. Egyházpolitika Egyházpolitikai kérdésekkel főleg minisz­tersége első esztendeiben foglalkozott so­kat: törvények megalkotásában, azok par­lamenti elfogadtatásában a jogászpro­fesszor miniszter kitűnő érveléssel, ragyo­gó szónoklatokkal védte meg a szabadelvű álláspontot. Ésszerűsítette a minisztériu­mi ügykezelést, lehetővé tette a gyorsabb oktatásigazgatási ügyintézést. Jelentős ér­deme, hogy nagy céljai megvalósítása ér­dekében sikerült elérnie a kultusztárca költségvetésének radikális felemelését. Áttekintve Wlassics Gyula miniszteri te­vékenységét, úgy tűnik, hogy Eötvös Jó­zsef és Trefort Ágoston mellett Wlassics Leérettségizett a leány. Családi kép a vizsga alkalmából, Kisbér, 1902 Ferenc József és Wlassics Gyula a Műcsarnok lépcsőjén. Tolnai Világlapja, 1903. május 24.

Next