História 1995

1995 / 7. szám - ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK - HEGYI KLÁRA: Török tisztviselők a 17. században

12 ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK Török tisztviselők a 17. században A törökök szerzetesei, a dervisek „Törökországban három furcsa dolog van: hogy a férfiak bekötött fejjel járnak, hogy az asszonyok nadrágot hordanak, és hogy a bolondokat szentnek tartják” — írta egy epés európai utazó. A szent bo­londokon a derviseket értette, akik közül útja során nyilván a félmeztelenül, mezít­láb, torzonborz üstökkel és egy-egy ked­venc állattal vándorló és kolduló együgyű­­ekkel talákozott. A rendházakba szerve­ződött dervisek többsége azonban nem ezt a típust képviselte. Egy részük szemlé­lődéssel, önsanyargatással vagy ájulásig hajszolt tánccal igyekezett istenével egye­sülni, másik részük nagyon is hasznos, evi­lági életet élt: rendházukban kiszolgálták az utazókat és az elesetteket, tanítottak, tudományos és szépirodalmi munkákat ír­tak és fordítottak.A hódoltság legismer­tebb dervisközösségei Budán, Pécsett és Szigetváron működtek. A szigetvári rend­ház a Szulejmán szultán belső részeit rejtő mauzóleum mellett állt, itt és a pécsi rendházban két tudós rendfőnök jóvoltá­ból magas tudományos színvonalú tör­té­­neti és vallásfilozófiai munkák születtek. A szandzsákbégek A hódoltság legnagyobb közigazgatási egységei, a vilájetek, szandzsákokra tago­lódtak, amelyeknek élén bégek álltak. Legfontosabb feladatukként ők parancs­nokolták a területükön állomásozó kato­naságot, de a szandzsák polgári igazgatá­sát is ők irányították. Rangjuk és jövedel­meik egyértelműen az oszmán elitbe emelték őket, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Míg az átlagos várvé­dő katona zsoldja nem érte el az évi 3 ezer akcsét, addig a bégeknek 200-600 ezer ak­­csó jövedelmű szolgálati birtokokat ren­delt a kincstár. A magas jövedelműek eb­ből tekintélyes magánkíséretet tartottak, nevük megörökítésére építkeztek és ke­gyes alapítványokat tettek; gyengébben javadalmazott társaik jövedelmét viszont jórészt elvitték azok a kenőpénzek, ame­lyekért a Porta hatalmasságai a jobb állá­sokat osztogatták. A bégek sűrűn válto­gatták egymást, de nagyobbrészt Magyar­­országon keringtek. Szinán bég pl. 1566 és 1573 között hat hódoltsági szandzsákot járt végig. Posztjuk elnyerésében, rangjuk megtartásában közvetlen főnökeiknek, a beglerbégeknek is nagy szavuk volt. Alá­rendeltségük példája, hogy a hirtelen ha­ragú és fejlett igazságérzettel megáldott Murteza budai pasa sajátkezűleg, nyilvá­nosan felpofozott egy béget, aki nem állt be önként abba az emberláncba, amely deszkákat adogatott kézről kézre a Duna partjától fel a Várhegy tetejéig. A hódoltság török hivatalai idegen nyelvi közegben működtek, magyarok segítsége nélkül sem Béccsel, sem a szomszédban birtokos magyar nemesekkel és várkapitá­nyokkal, de még saját alattvalóikkal sem tudtak volna kapcsolatot teremteni. Ezt a közvetítést látták el a török hivatalok ma­gyar írnokai, akik közül a legtanultabbak egyaránt kiválóan értettek és írtak törö­kül, magyarul és latinul. A budai pasák magyar deákjai és titkárai mellett, akiket szolgálatuk a nagypolitika és a diplomácia magasába emelt, a török közigazgatási központokban alacsonyabb rangú írno­kok és tolmácsok is dolgoztak. Ők a hó­doltság népének írták a magyar nyelvű pa­rancsokat, a hivatalokban az adófizető vagy kérvényező alattvalóknak fordítot­­tak. Ez utóbbiak igencsak rá voltak utalva a segítségükre, amit rendszeres ajándé­kokkal honoráltak. Úgy látszik, hogy a de­ákok nagyobb része áttért az iszlámra, de olyan is akadt köztük, aki keresztényként állt török szolgálatba. A budai pasák köz- Véndorló dervis A budai pasa a császár követét fogadja, 1628 Magyar íródeákok és tolmácsok török szolgálatban Kódi

Next