História 1995
1995 / 7. szám - EMBER ÉS KÖRNYEZET - BURUCS KORNÉLIA: Városi háztartás a századfordulón
vetlen környezetéhez tartozók időnként bizalmas értesülésekkel, fontos hírekkel látták el a magyar oldalt, de bizonyosan voltak olyanok is, akik kétfelé kémkedtek. Bizonyítékunk nincs rá, de feltételezhető, hogy a török adóztató hivatalok is nekik köszönhették ragyogó ismereteiket a királyság behódoltatásra kiszemelt helységeiről. A kádik A kádi az iszlám világban eredetileg bíró volt, aki a világi hatalomtól függetlenül, a vallásjog előírásai szerint hozta meg ítéleteit. Idő haladtával azonban feladatköre fokozatosan kiszélesedett, és a kádi a középkori iszlám államokban egyfajta állami hivatalnokká „süllyedt”. A török birodalomban a szultáni tanács alá rendelve működött és a tartományi közigazgatási egységnek (vilájet, szandzsák) külön kádija volt. A tartományok egy vagy több bírósági körzetre, hazára tagolódtak, a kazák élén pedig egy-egy kerületi kádi állt. A kádi a maga körzetében a bíráskodásban teljes önállóságot élvezett. A török kádiknak az igazságszolgáltatásban a szultáni törvényeket is figyelembe kellett venniük. A bíráskodáson túl a közigazgatás számos területén kaptak feladatokat. Jegyzőként, hitelesítőként és adóbehajtóként a pénzügyigazgatás oszlopainak számítottak. Részt vettek a hadsereg mozgósításában. Felügyelték az alapítványok, céhek, a várparancsnokok stb. munkáját és a piacok rendjét, közreműködtek az árak megállapításában. Vezették a teleknyilvántartásokat és döntöttek az örökösödési ügyekben. Ők adták össze a házasulókat és választották el az egymástól elhidegülőket. Kötelességük volt rendszeresen tájékoztatni az udvart a közhangulatról és a tisztségviselők tetteiről. A Magyarországon működő kádik tevékenységében háttérbe szorultak a polgári funkciók, mert a magyar lakosság nem szívesen vitte ügyeit a török hatóságok elé. Ezért az itteni kádik — számuk átlagban 50 körül mozgott — jobbára adóbehajtással foglalkoztak, adónyugtákat adtak ki és hitelesítettek, számadásokat ellenőriztek és segédkeztek a katonaság szervezésében és ellátásában. Mivel a kádik meghatározott időre (eleinte 2 évre, a 17. században 18 hónapra) kapták hivatalukat, a gyors meggazdagodás érdekében egyre több visszaélést követtek el. HEGYI KLÁRA Részletek az ez év karácsonyán megjelenő Magyarok Krónikája című kötetből, amely az Officina Nova Kiadó, az MTA Történettudományi Intézet és a História folyóirat közös vállalkozásában készült. A képek a könyvben természetesen színesek lesznek. (A szerk.)gy EMBER ÉS KÖRNYEZET Városi háztartás a századfordulón Csatornázás, városi szemét Magyarországon az 1880-as évekig az ivóvízellátás, szennyvízelvezetés és -tisztítás tervszerű irányításával egyetlen hatóság sem foglalkozott. Ennek következménye volt az, hogy bár a modern városrendezési törekvések itthon is gyökeret vertek (utcák, terek díszítése, fásítása, világítása; útburkolás; modern közlekedési eszközök forgalomba állítása), ám a települések rendszeres vízvezetékkel és csatornával való ellátása jelentősen elmaradt a szükségletek mögött. (A lakásokból rendszerint a telken levő pöcegödörbe vezették a szennyvizet, az esővíz, trágyalé elvezetése pedig többnyire nyílt árokkal történt.) Némi lökést adott a csatornázási munkáknak a Földművelésügyi Minisztériumban felállított közegészségügyi mérnöki szolgálat, amely 1890-ben kezdte meg tevékenységét. Kezdetben külföldi mérnökök, vállalkozók ajánlatait vizsgálta felül (pl. Arad, Kolozsvár, Sopron, Veszprém, vízvezetéke és csatornázása, Újvidék, Érsekújvár, Brassó, Pozsony, Győr, Sárvár csatornázása), s felügyelte a már folyamatban levő munkákat. Hamarosan azután ingyen készített vízvezeték- és csatornázási terveket községek, városok és érdekszövetségek részére (pl. Gyula, Hódmezővásárhely, Szombathely, Szatmár, Nagyszőllős), s több gyári szennyvíztisztító telep (szegedi ipartelep, diószegi, selypi, hatvani cukorgyár) létrehozásában működött közre. A meginduló munkálatok ellenére azonban a századfordulóra még a legnépesebb és legjelentősebb városainkban (Pozsony, Pécs, Kassa, Szabadka, Temesvár, Debrecen, Nagyvárad) nem volt rendszeres és a közegészségügy követelményeinek megfelelő csatornázás! Ilyennel csak néhány város büszkélkedhetett: 1898-ban a főváros, Szombathely, Szeged, Kolozsvár, Arad, Késmárk és Besztercebánya rendelkezett megfelelő csatornázással. A szennyvízelvezetés és -tisztítás mellett a városi szemét eltakarítása is egyre égetőbb feladatként jelentkezett. Az utcák, terek, piacok, üzletek, ipari műhelyek, gyárak, lakóházak hulladékai, építési törmelékek, hamu, fekáliák, istállótrágya, télen a hó stb. eltávolítása állandó gondot jelentett. A rendszertelenül összeszedett városi szeméttel kezdetben a települések határaiban levő gödröket töltötték fel, ám a rothadó anyagok szennyezték az altalajt, az általuk árasztott bűzös levegő betegségek forrása volt, s a szeméthegyek gyakran be is gyulladtak. A nagyobb településeken tehát meg kellett oldani az utcai és a háztartási szemét összegyűjtését, a pöcegödrök tisztítását. (Magyarországon a hatóságok szabad iparnak minősítették a pöcegödör tisztogatását és a fekáliák szállítását, s csak néhány helyen, pl. Debrecben szerveztek fekáliákat szállító fuvartelepeket.) Az ún. ambuláns szolgálatot — amikor is egy-egy utcaseprő a neki kijelölt szakaszt reggel teljesen felsöpri, napközben pedig a keletkezett hulladékokat távolítja el — a századfordulóra a legtöbb város főútvonalain megszervezték. (Az utcaseprők munkáját a hazai Novum műszaki részvénytársaság csonka gúla alakú, Herkules rendszerű mozgóládái segítették, amelyek kétkerekű kordéjukról egy billentéssel leemelhetők voltak.) Budapest utcáin 1885-ben megjelentek a lóvontatású seprőgépek is. Az utcai és a kosarakban összeszedett háztartási szemetet azonban a legtöbb helyen még nyitott gyűjtőkocsikon, vagonokban szállították ki a városból. (Egyenlőre csak Győrött és Budapesten alkalmaztak zárt gyűjtőtartályokat.) A szeméttelepeken azután az iparilag még hasznosítható anyagokat (fémdobozok, üvegcserép, papír, bőr stb.) guberáló munkások kiválogatták, a többi pedig a szeméthegyeket gyarapította. A századelőn a szakembereket foglalkoztatta a szemét hasznosításának kérdése is: egyenlőre három szemétégető telep működött, Fiuméban, Miskolcon és Budapesten. Nagymosás, ruhatisztítás Ma, a mosó- és vasalóautomaták korában nehéz elképzelni, mennyi fáradsággal és vesződséggel járt a századelő háziasszó- Találmány a szemétszállítás korszerűsítésére: „Herkules mozgóláda” 13