História 1995

1995 / 7. szám - EMBER ÉS KÖRNYEZET - BURUCS KORNÉLIA: Városi háztartás a századfordulón

vetlen környezetéhez tartozók időnként bizalmas értesülésekkel, fontos hírekkel látták el a magyar oldalt, de bizonyosan voltak olyanok is, akik kétfelé kémked­tek. Bizonyítékunk nincs rá, de feltételez­hető, hogy a török adóztató hivatalok is nekik köszönhették ragyogó ismeretei­ket a királyság behódoltatásra kiszemelt helységeiről. A kádik A kádi az iszlám világban eredetileg bíró volt, aki a világi hatalomtól függetlenül, a vallásjog előírásai szerint hozta meg ítéle­teit. Idő haladtával azonban feladatköre fokozatosan kiszélesedett, és a kádi a kö­zépkori iszlám államokban egyfajta állami hivatalnokká „süllyedt”. A török biroda­lomban a szultáni tanács alá rendelve mű­ködött és a tartományi közigazgatási egy­ségnek (vilájet, szandzsák) külön kádija volt. A tartományok egy vagy több bírósá­gi körzetre, hazára tagolódtak, a kazák élén pedig egy-egy kerületi kádi állt. A kádi a maga körzetében a bíráskodásban teljes önállóságot élvezett. A török kádiknak az igazságszolgálta­tásban a szultáni törvényeket is figyelem­be kellett venniük. A bíráskodáson túl a közigazgatás számos területén kaptak fel­adatokat. Jegyzőként, hitelesítőként és adóbehajtóként a pénzügyigazgatás oszlo­painak számítottak. Részt vettek a hadse­reg mozgósításában. Felügyelték az ala­pítványok, céhek, a várparancsnokok stb. munkáját és a piacok rendjét, közremű­ködtek az árak megállapításában. Vezet­ték a teleknyilvántartásokat és döntöttek az örökösödési ügyekben. Ők adták össze a házasulókat és választották el az egy­mástól elhidegülőket. Kötelességük volt rendszeresen tájékoztatni az udvart a köz­hangulatról és a tisztségviselők tetteiről. A Magyarországon működő kádik te­vékenységében háttérbe szorultak a pol­gári funkciók, mert a magyar lakosság nem szívesen vitte ügyeit a török hatósá­gok elé. Ezért az itteni kádik — számuk átlagban 50 körül mozgott — jobbára adóbehajtással foglalkoztak, adónyugtá­kat adtak ki és hitelesítettek, számadáso­kat ellenőriztek és segédkeztek a katona­ság szervezésében és ellátásában. Mivel a kádik meghatározott időre (eleinte 2 évre, a 17. században 18 hónapra) kapták hiva­talukat, a gyors meggazdagodás érdeké­ben egyre több visszaélést követtek el. HEGYI KLÁRA Részletek az ez év karácsonyán megjelenő Magya­rok Krónikája című kötetből, amely az Officina No­va Kiadó, az MTA Történettudományi Intézet és a História folyóirat közös vállalkozásában készült. A képek a könyvben természetesen színesek lesznek. (A szerk.)­g­y EMBER ÉS KÖRNYEZET Városi háztartás a századfordulón Csatornázás, városi szemét Magyarországon az 1880-as évekig az ivó­­vízellátás, szennyvízelvezetés és -tisztítás tervszerű irányításával egyetlen hatóság sem foglalkozott. Ennek következménye volt az, hogy bár a modern városrendezési törekvések itthon is gyökeret vertek (ut­cák, terek díszítése, fásítása, világítása; út­burkolás; modern közlekedési eszközök forgalomba állítása), ám a települések rendszeres vízvezetékkel és csatornával való ellátása jelentősen elmaradt a szük­ségletek mögött. (A lakásokból rend­szerint a telken levő pöcegödörbe vezet­ték a szennyvizet, az esővíz, trágyalé elve­zetése pedig többnyire nyílt árokkal tör­tént.) Némi lökést adott a csatornázási munkáknak a Földművelésügyi Miniszté­riumban felállított közegészségügyi mér­nöki szolgálat, amely 1890-ben kezdte meg tevékenységét. Kezdetben külföldi mérnökök, vállalkozók ajánlatait vizsgál­ta felül (pl. Arad, Kolozsvár, Sopron, Veszprém, vízvezetéke és csatornázása, Újvidék, Érsekújvár, Brassó, Pozsony, Győr, Sárvár csatornázása), s felügyelte a már folyamatban levő munkákat. Hama­rosan azután ingyen készített vízvezeték- és csatornázási terveket községek, váro­sok és érdekszövetségek részére (pl. Gyu­la, Hódmezővásárhely, Szombathely, Szatmár, Nagyszőllős), s több gyári szennyvíztisztító telep (szegedi ipartelep, diószegi, selypi, hatvani cukorgyár) létre­hozásában működött közre. A meginduló munkálatok ellenére azonban a század­­fordulóra még a legnépesebb és legjelen­tősebb városainkban (Pozsony, Pécs, Kas­sa, Szabadka, Temesvár, Debrecen, Nagy­várad) nem volt rendszeres és a köz­­egészségügy követelményeinek megfelelő csatornázás! Ilyennel csak néhány város büszkélkedhetett: 1898-ban a főváros, Szombathely, Szeged, Kolozsvár, Arad, Késmárk és Besztercebánya rendelkezett megfelelő csatornázással. A szennyvízelvezetés és -tisztítás mel­lett a városi szemét eltakarítása is egyre égetőbb feladatként jelentkezett. Az ut­cák, terek, piacok, üzletek, ipari műhe­lyek, gyárak, lakóházak hulladékai, építési törmelékek, hamu, fekáliák, istállótrágya, télen a hó stb. eltávolítása állandó gondot jelentett. A rendszertelenül összeszedett városi szeméttel kezdetben a települések határaiban levő gödröket töltötték fel, ám a rothadó anyagok szennyezték az altalajt, az általuk árasztott bűzös levegő betegsé­gek forrása volt, s a szeméthegyek gyakran be is gyulladtak. A nagyobb településeken tehát meg kellett oldani az utcai és a ház­tartási szemét összegyűjtését, a pöcegöd­­rök tisztítását. (Magyarországon a hatósá­gok szabad iparnak minősítették a pöce­­gödör tisztogatását és a fekáliák szállí­tását, s csak néhány helyen, pl. Debrecben szerveztek fekáliákat szállító fuvartelepe­ket.) Az ún. ambuláns szolgálatot — ami­kor is egy-egy utcaseprő a neki kijelölt szakaszt reggel teljesen felsöpri, napköz­ben pedig a keletkezett hulladékokat tá­volítja el — a századfordulóra a legtöbb város főútvonalain megszervezték. (Az utcaseprők munkáját a hazai Novum mű­szaki részvénytársaság csonka gúla alakú, Herkules rendszerű mozgóládái segítet­ték, amelyek kétkerekű kordéjukról egy billentéssel leemelhetők voltak.) Buda­pest utcáin 1885-ben megjelentek a ló­­vontatású seprőgépek is. Az utcai és a ko­sarakban összeszedett háztartási szemetet azonban a legtöbb helyen még nyitott gyűjtőkocsikon, vagonokban szállították ki a városból. (Egyenlőre csak Győrött és Budapesten alkalmaztak zárt gyűjtőtartá­lyokat.) A szeméttelepeken azután az ipa­rilag még hasznosítható anyagokat (fém­dobozok, üvegcserép, papír, bőr stb.) gu­beráló munkások kiválogatták, a többi pe­dig a szeméthegyeket gyarapította. A századelőn a szakembereket foglalkoztat­ta a szemét hasznosításának kérdése is: egyenlőre három szemétégető telep mű­ködött, Fiuméban, Miskolcon és Buda­pesten. Nagymosás, ruhatisztítás Ma, a mosó- és vasalóautomaták korában nehéz elképzelni, mennyi fáradsággal és vesződséggel járt a századelő háziasszó- Találmány a szemétszállítás korszerűsítésére: „Herkules mozgóláda” 13

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék