História 1995

1995 / 8. szám - ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK - BURUCS KORNÉLIA: Prostitúció Magyarországon

ÉLETKÉPEK, HÉTKÖZNAPOK Prostitúció Magyarországon A História ezúttal fotótörténeti ritkaságot közöl: egy vidéki kórház hölgyeinek kíná­latát a századfordulón. Több érdeklődő olvasónk kérésének teszünk eleget, ami­kor összefoglaljuk a 19. századi prostitúció legfontosabb történeti elemeit (A szerk.) A társadalom takargatott rákfenéje, a prostitúció és a leánykereskedelem ősidő­kig nyúlik vissza, az emberiség fejlődésé­vel egyidős. A 19-20. században rendkívü­li elterjedtségét azonban a társadalmi fel­fogás is segítette: a könnyűvérű nőket kísérő általános megvetés ellenére a gaz­dasági okokból még családot alapítani nem tudó férfiak nemi szükségleteinek ki­elégítésére, s a tisztességes leányok, fele­ségek védelmében a prostitúció­­közszük­ségletet képez, tehát hasznos foglalko­zásának minősült. A pénzen vett szere­lem veszélyeit a szemforgató, álszent társadalom a prostitúció hatósági ellenőr­zésével remélte elkerülni. Magyarországon a prostitúciót szabá­lyozó egységes törvény nem volt. A tör­vényhatóságok saját területükön, önálló hatáskörben szabályrendeletekkel ren­dezték e kérdést. A gyakorlatban megkü­lönböztették a bordélyos két nőt és a bár­­cával vagy egészségügyi lappal rendelkező magánkét nőt. A kéjnőket bejegyzés előtt személyesen meghallgatták elhatározásuk okairól, s igyekeztek megakadályozni — kevés sikerrel — az erőszakkal, hazug ígé­retekkel a prostitúcióra rávett nők rossz útra sodródását. Bordélyházba — amelyet a rendelkezések szerint csak kisebb for­galmú utcákban, és templomtól, iskolától, nevelőintézettől 200 méter távolságra le­hetett volna nyitni — 20 év feletti nők kerülhettek. A tulajdonosnak előre be kellett jelentenie, hogy a „szolgáltatásért” milyen díjat akar szedni, melynek mind­össze egynegyedét kapta a kéjnő, három­negyede — koszt, lakás, fűtés, világítás, mosás, külön ágy és ágynemű fejében — a madámot, míg a borravalóként csúszta­tott ún. harisnyapénz a „rosszlányokat” illette. A bárcás prostituáltak arcképpel ellá­tott, kemény kötésű könyvecskét kaptak, mely személyleírásukat, személyi és az orvosi vizsgálatok adatait tartalmazta. Részükre — brémai mintára — több he­lyen ún. két nő telepeket igyekeztek a ha­tóságok kialakítani; az erre kijelölt házak­ban a kéjnek megfelelő lakást kaphattak, önálló háztartást vezethettek. Az egész­ségi lappal rendelkező két nők — akik a kéjelgést rendes foglalkozásuk mellett, csak mellékkeresetként űzték, többnyire a toalett, a háztartás, a rangosabb életvitel anyagi alapjait kiegészítendő , puha fe­delű, fénykép nélküli füzetkét hordtak maguknál, s alkalmi partnereikkel hatósá­gilag engedélyezett nyilvános találkahe­lyeken, garniszállókon, hónapos szobák­ban, fürdőhelyeken vagy éppen a lassan döcögő, csukott konflis leeresztett függö­nyei mögött, nemritkán pedig parkok bokrai tövében töltötték a „kósza szere­lem” pásztoróráit. A bejegyzett s rendszeres, heti kétszeri orvosi vizsgálatnak alávetett kéjnők mel­lett azonban ezerszámra űzték ezen ősi foglalkozást az ún. titkos kéj nők. A nagy­városok különféle mulatóhelyei, táncisko­lái, báltermei, varietéi, éjjeli mulatói, kávéházai, kétes hírű csapszékei voltak a melegágyai a bűnös kapcsolatteremtés­nek. Az utazónők, az artistanők, pincérlá­nyok, büféskisasszonyok, virágárusnők, masszőrök, manikűröslányok, varrónők, szobalányok, színinövendékek, balett­táncosnők, hely nélküli cselédek gyakran rákényszerültek az olcsó örömökre vágyó férfinépség társaságára. De „jóhírű” asszonyok is sűrűn fordultak névtelenül az apróhirdetések nyilvánosságához. Íze­lítőül néhányat: „Urak! Ki volna hajlandó fess, tüzes, molett asszonykának tavaszi kosztümjéhez csekély összeggel hozzájá­rulni? Annak önzetlen barátnője lennék.” „Mely idősebb úriember volna hajlandó junói termetű, szőke szépség toalett­számlájához havonként szerény összeggel hozzájárulni?” A megélhetési kényszerből (elcsábí­tott, megesett leányanyák) elbukott perdi­ták, a társadalom szélére sodródtak, osz­tályrészük a megvetés volt. A bordély­­tulajdonosnő madam vagy szállásadóik lakásuzsoráinak, kuncsaftjaik, stricijeik atrocitásainak kiszolgáltatva alig keres­ték meg a betevő falatot. Csak kevesen futottak be olyan „karriert”, mint a pesti éjszaka koronázatlan királynője, Mágnás Elza. A Léváról elszármazott szobalány a fővárosban először mosogatólányként, majd büféshölgyként kötötte olcsó isme­retségeit. Az italt kedvelő, félanalfabéta, meglehetősen trágárul beszélő Elza ekkor még csak a „mocskos” jelzőt vívta ki magának. A remek alakú nő idővel gazdag pártfogóra talált: milliomos bútorgyáros szeretője pénzén pazarul berendezett gyö­nyörű lakást tartott fenn, saját fogatán járt, ruháit Párizsból hozatta, ékszerei társasági beszédtémák voltak. E szédítő karrier azonban csúfos bukást ért: a meg­fojtott Elza holtteste utazókosárba gyömöszölve himbálózott a jeges Dunán. BURUCS KORNÉLIA Egy bordélyház kínálatából...

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék