História 1995

1995 / 9-10. szám - BURUCS KORNÉLIA: A "második műszak"

A „második műszak” I. A házimunka forradalmasítása? Családban és munkahelyen 1945 után, az extenzív iparosítás idősza­kában a zömében szakképzetlen, olcsó munkaerőt jelentő nők tömeges méretek­ben kapcsolódtak be a társadalmi munka­­megosztás rendszerébe. (Az 1960. évi népszámlálás adatai szerint az ország ke­resőképes nőlakosságának 51,2%-a [Bu­dapesten 68%] állt munkaviszonyban.) A gazdaság növekvő munkaerőigénye és a női egyenjogúságot hirdető törekvések egymást erősítették. 1945-ig, a társadalom sajátos „minde­neseként”, a nők nemcsak az anyagi javak részbeni előállításával foglalkoztak (zö­mében a családi munkaszervezet tagja­ként), de rájuk hárult — az 1970-1980-as évekre már a szociális és szolgáltató tevé­kenység körébe tartozó — gyermekneve­lés, a beteg, idős családtagok gondozása, a háztartási munkák ellátása is. A 20. szá­zad első feléig gyakorlatilag alig változott a háziasszonyi teendők köre: zömük ott­hon dagasztotta-sütötte a kenyeret, főzte a szappant, sulykolófával, kézzel mosott, seprűvel-porolóval takarított, fej- és kar­fájást okozó nehéz szénvasalóval vasalt, varrta-javította a család ruhaneműit, fő­­zött-mosogatott, befőzött-tartósított, hordta a vizet, a tüzelőfát, befűtött, gon­doskodott melegvízről stb. A termelő­­munkába való nagyarányú bevonásukkal viszont megoldást sürgetett a háztartási munka ellátása, így érthető, hogy a „má­sodik műszak” problémájával a korabeli sajtó, rádió, a különböző kutatóintézetek és társadalmi szervek rendszeresen foglal­koztak. Az új társadalmi rend első évtizedei­ben megfogalmazott propaganda és prog­ramok szerint a nőket „családi rabságban” tartó háztartási munka elavult, s a társa­dalomnak fel kell alóla „szabadítania” őket, át kell „vállalnia” az asszonyok eb­béli funkcióit, mert csak így valósulhat meg a nemek társadalmi egyenjogúsítása. „Ma már nem divat az elfoglalt háziasz­­szony szerepét játszani, és semmi sem in­dokolja azt, hogy a nő egész napját a ház­tartási munkával töltse” — állt egy 1950 körüli MNDSZ-kiadványban. A házimun­kát — a termelőmunkához hasonlóan — szervezetté, tervszerűvé kívánták tenni. A hivatalos felfogás szerint a kis háztartáso­kat a közös háztartásoknak kell felválta­niuk, a háztartási teendőket pedig szolgál­tatások formájában fogja teljesíteni a tár­sadalom. De nemcsak a propaganda hirdette a háztartási munka megkönnyítését, hanem gyakorlati lépések is születtek. Az elkép­zelések jegyében elsőként a gyermekneve­lés, -megőrzés intézményeit (bölcsőde, óvoda) igyekeztek kiépíteni. Az otthoni munkát helyettesíteni hivatott szolgálta­tások megteremtése (Patyolat, kölcsönző vállalat, önkiszolgáló üzlethálózat, üzemi étkezés, stoppoló, foltozó, javító műhe­lyek és „ötéves tervünk még számtalan gondoskodása”) már lassabban haladt, s a háztartások technikai modernizációja is csak az 1960-as évektől kapott nagyobb lendületet. (Utóbbit illetően az Országos Tervhivatal még 1950-ben rendezte a vil­lamosipari berendezéseket gyártó üzemek tevékenységi körét, s adott szabad utat a háztartási gépek gyártásának. Ennek eredményeként 1950-ben — a közszük­­ségleti­ cikkgyártó program keretében — a budapesti Villamosgép- és Kábelgyár Tömegcikkgyárában megindult a villamos főzőlap- és vasalógyártás, 1954-ben pedig a porszívógyártás, melyek 1951-ben, ill. 1957-ben a pápai Elekthermaxhoz kerül­tek, 1954-1958 között pedig több mint 75 ezer darab mosógép készült az ekkor Köz­szükségleti Cikkgyár névre hallgató gyár­­egységében. 1958-ban e tevékenységet a téglási Hajdúsági Iparművek vette át.­ Fontosabb háztartási gépek forgalma (ezer db) 1956/1957 1960 1963 átlaga Urbanizálódás, infrastruktúra A házimunka évszázados módszerei és eszközei anyáról leányra való hagyomá­­nyozódásán az első „rést” az ún. kommu­nális szolgáltatások (villany-, víz- és gáz­hálózat, távfűtés) ütötték. Az 1950-es években azonban csak az új, „szocialista” városok lakói élvezhették az infrastuktu­­rális ellátás áldásait, jóllehet ennek hiá­nya gátolta az urbanizálódást, a szolgálta­tások kiépítését. A közműves fejlesztés országosan csak az 1960-as évtizedben bontakozott ki. 1966-ra befejeződött ugyan az ország villamosítási programja, s minden faluba eljutott a fény, de még 1970-ben is a falusi lakások 18%-ába nem volt bekötve a villany, holott ez alapfelté­tele lett volna a háztartási gépek széles körű elterjedésének-használatának. A ve­zetékes vízellátás (vele a fürdőszoba, víz­­öblítéses wc) kiépítése még lassabban ha­ladt, a szennyvízcsatornáról nem is beszél­ve. Vezetékes gázszolgáltatás 1959 végén mindössze 12 városban volt, míg a vidéki háztartásokban a pb-gázfogyasztásban volt számottevőbb előrelépés: 1960-ban még csak 29 ezer falusi háztartás, 1970- ben már 771 ezer főzött ezzel. Távfűtés csak az újonnan épített városi lakótelepe­ken volt, s ekkor még szerény mértékben terjedt az olaj- és gázfűtés is, mellyel fá­radságos emberi munkát lehetett megta­karítani. Ludas Matyi, 1960. május 19. mosógép 33 919 122 000 168 000 centrifuga­ 1 388 38 000 porszívó 8 368 29 242 52 405 padlókefélő 5 353 9 016 9 000 hűtőszekrény 1 000 13 069 36 085

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék