História 1995
1995 / 9-10. szám - BURUCS KORNÉLIA: A "második műszak"
Mindezek vázlatos előrebocsátására azért volt szükség, hogy a fontosabb háztartási munkák alábbi számbavételekor lássuk: szolgáltatás, a háztartási munka gépesítése nem képzelhető el kommunális háttér (víz-, gáz-, csatorna-, vendéglátóipari, kereskedelmi, megfelelő úthálózat stb.) nélkül. Következtetéseinket megelőlegezve: az ebbéli elmaradottság miatt a vizsgált korszakban a vidéki-falusi aszszonyok háztartásra fordított idő- és energiaigénye jóval nagyobb volt, mint (nagy)városi sorstársaiké. Példákkal illusztrálva: ha terjedt is a nehéz fizikai munkától tehermentesítő mosógép falán, de sok helyen a gépbe az utcáról-udvarról kellett hordani vagy kútból húzni a vizet. Ha vásároltak is porszívót, a takarítás — a burkolatlan utak, a járda hiánya miatt — mégis vég nélküli küzdelem volt nyáron a por, télen a sár ellen. Nemigen volt szükség a padlókefélőre sem, mivel rengeteg helyen még vert föld-, jobb esetben súrolni való fapadló vagy hideg kő volt a szobában-konyhában. A hűtőszekrény is főleg városban jelentett könnyebbséget a napi bevásárlás-főzés kiváltásában; vidéken még jó másfél évtizedig az ellátatlanság, a heti egyszeri, szerény választékú hús- és felvágottkínálat nem ösztökélt a megvételére. Az infrastrukturális hiányosságok miatt a szolgáltatások igénybevételére is alig volt módjuk a falusi asszonyoknak, legfeljebb a közeli városban, hosszas utánajárással. Mégis azt mondhatjuk: az 1960-as évek elejére — különösen a „kettős hivatásé”, dolgozó nők körében — elérkezett a házimunka „forradalmasításának” az ideje. Ekkor kezdenek szélesebb körben terjedni azok a technikai és vegyi eszközök, kiépülni azok a szolgáltatások, amelyek elősegítették az új háztartási munkaszokások kialakulását, hatékonyabbá tették a háztartási munkát, csökkentették a fizikai megterhelést, ill lerövidítették annak idejét (a család nagyságától függően a dolgozó nők átlagosan napi 3,9-4,3 órát, a „főállású” háztartásbeliek pedig 8,1-9,2 órát töltöttek háztartási munkával). A családon belüli munkamegosztás azonban rendkívül lassan változott. Egy 1960 elején végzett felmérés szerint a megkérdezett kereső nők a háztartási munkák 67%-át (a nem keresőknél ez az arány 92% volt) teljesen egyedül végezték, legfeljebb a nagyobbik gyermek, nagyszülő vagy a férj segítségét élvezve. (Fizetett háztartási alkalmazott, bejárónő aránya ekkor még a magasabb jövedelmek mellett is elenyésző volt: a kereső nők háztartásainak 3,5%, a nem kereső nők háztartásainak mindössze 1,3%-ában találkoztak vele.) II. A napi háztartás Bevásárlás A bolthálózat és a vásárlási formák ismert hiányosságai miatt a dolgozó nőknek jelentős gondot okozott a bevásárlás. Az üzletek jelentős része egy műszakban, délelőtt tartott nyitva, s még az 1960-as évek közepén is rendkívül alacsony volt a hosszabbított nyitvatartású, ill. a kétműszakos boltok száma. A hagyományos fűszerboltok áruösszetétele és -választéka — a mai élelmiszerboltokhoz, szupermarketekéhez képest — igencsak szegényes volt, így azután az amúgy is áruhiánnyal küszködő, állandóan zsúfolt üzletekben délutánra már „kifosztott” polcok láttán bosszankodtak a rendszeresen sorbanállásra kényszerülő vevők. A csomagolás- és hűtőtechnika még gyerekcipőben járt, az árucikkeknek csak elenyésző része (pl. fűszer- és gyarmatáru) volt előre, kisebb egységekbe csomagolva. A boltokba a liszt, cukor, só, zsír, rizs, hüvelyesek stb. zsákokban érkezett, kisebb egységekbe való kimérésük az eladószemélyzet feladata volt — ha nem gátolta volna az állandó zacskóhiány. A háziasszonyok és a hivatalos szervek részéről különböző kezdeményezések születtek a bevásárlási anomáliák leküzdésére. A KÖZÉRT pl. 10 éves fennállása alkalmából (1948) ún. előrendeléses akciót indított útjára. A Belkereskedelmi Minisztérium pedig határozatban mondta ki az előrendelés és a házhozszállítás rendszerének bővítését. A tervek szerint nagy árukészlettel és szállítószemélyzettel rendelkező „előrendelő bázisokat” kellett volna kialakítani, ahol vitrinekben tekinthették volna meg és választhatták volna ki a vevők az árumintákat. A próbálkozást azonban a gyakorlatban kevés siker kísérte: a háziasszonyok bizalmatlanok voltak, féltek, hogy nem azt és nem jó minőségben, ráadásul drágábban kapják, mint megrendelték, így maradt számukra a sorbanállás, lökdösődés, cekkercipelés. Főzés A bevásárlásba-cipekedésbe már kellőképpen belefáradt háziasszony a konyhában nekilátott az ebéd vagy vacsora elkészítéséhez. Többségük a takaréktűzhely begyújtásával kezdte, bár a konyhai munkát korszakunkban — a hirdetések, katalógusféleségek tanúsága szerint — már több villamos, ill. gázkészülék is könnyítette. Kaphatók voltak elektromos főzőlapok, villamos sütők, tűzhelyek, kenyérpirítók, kávéfőzők, merülőforralók, s hazai gyártmányú volt az Unigrill elnevezésű grillsütő. Városi, ill. palackos gázzal működő készülékek is forgalomban voltak (háztartási gázfőző, gáztűzhely). A villamos hűtőszekrény nemcsak a mindennapi bevásárlást, de a mindennapi főzést is feleslegesség tehette. Falun azonban — a villamosítási program függvényeként — hűtő helyett sokáig maradt a hagyományos megoldás: a hűvös, száraz, jól szellőző pince és a mély, hideg vizű, ásott kút, ahova ruhába csavarva, vödörben lehetett leereszteni a zömében házi vágású húst, tejterméket. A tartósító-hűtő élelmiszeripar fejlődése (konzervek, hűtött és mélyhűtött ételek) szintén hozzájárult az életforma korszerűsítéséhez, bár az állandó panaszra okot adó egyenetlen áruellátás, a nem kielégítő mennyiség és választék miatt a mindennapi főzés gondján korszakunkban még kevésbé enyhített. Adataink szerint az étel elkészítését 1962 elején — ha hónapokig nem tűnt el a polcokról — már előre tisztított burgonya, hagyma, zöldborsó, bab, 9-féle félkész főzelék és zöldség, 6-féle félkész leves, 27-féle félkész húsétel, 17-féle konyhakész tészta gyorsította. (A félkész ételeket a budapesti Május 1. Ruhagyár büféjében kezdték árusítani 1959 júliusában, s étrendünkbe 1958- ban vonult be a Budapesti Sütőporgyár terméke, a levespor, melyből 1960-ban már 13 millió tasak fogyott.) A hűtőkapacitás korlátozott keretei között ugyan, de nőtt a mirelite-készítmények forgalma is. (Felmérések szerint a konzervfogyasztás az 1950-es évek végén még nem volt általánosan elterjedt: fogyasztói főleg a városi lakosság köréből kerültek ki, de a kisebb vidéki településeken — a heti egyszeri húsellátás miatt is — az átlagosnál keresettebbek voltak a húskonzervek. Kevésbé voltak kapósak viszont vidéken a gyümölcskonzervek, lekvárok, az asszonyok — jobban ragaszkodva a hagyományokhoz — inkább befőzték a zömében saját termesztésű gyümölcsöt, s még évtizedekig otthon gyúrták a tésztaféleségeket.) A hivatalos szervek várakozása szerint az élelmiszeripar fejlődésével, választékának bővülésével majd a rengeteg energiát igénylő otthoni főzés háttérbe szorul. (Ám még egy 1986. évi felmérés szerint is az asszonyok 70-80% mindennap főzött.) E munka „társadalmasításában” nagy sze műtőszekrény, mely állandóan kapható Ludas Matyi, 1957. június 27.