História 1995

1995 / 9-10. szám - BURUCS KORNÉLIA: A "második műszak"

Mindezek vázlatos előrebocsátására azért volt szükség, hogy a fontosabb ház­tartási munkák alábbi számbavételekor lássuk: szolgáltatás, a háztartási munka gépesítése nem képzelhető el kommuná­lis háttér (víz-, gáz-, csatorna-, vendéglá­tóipari, kereskedelmi, megfelelő útháló­zat stb.) nélkül. Következtetéseinket meg­előlegezve: az ebbéli elmaradottság miatt a vizsgált korszakban a vidéki-falusi asz­­szonyok háztartásra fordított idő- és ener­giaigénye jóval nagyobb volt, mint (nagy)városi sorstársaiké. Példákkal il­lusztrálva: ha terjedt is a nehéz fizikai munkától tehermentesítő mosógép falán, de sok helyen a gépbe az utcáról-udvarról kellett hordani vagy kútból húzni a vizet. Ha vásároltak is porszívót, a takarítás — a burkolatlan utak, a járda hiánya miatt — mégis vég nélküli küzdelem volt nyáron a por, télen a sár ellen. Nemigen volt szük­ség a padlókefélőre sem, mivel rengeteg helyen még vert föld-, jobb esetben súrol­ni való fapadló vagy hideg kő volt a szo­­bában-konyhában. A hűtőszekrény is fő­leg városban jelentett könnyebbséget a napi bevásárlás-főzés kiváltásában; vidé­ken még jó másfél évtizedig az ellátatlan­ság, a heti egyszeri, szerény választékú hús- és felvágottkínálat nem ösztökélt a megvételére. Az infrastrukturális hiá­nyosságok miatt a szolgáltatások igénybe­vételére is alig volt módjuk a falusi asszo­nyoknak, legfeljebb a közeli városban, hosszas utánajárással. Mégis azt mondhatjuk: az 1960-as évek elejére — különösen a „kettős hiva­tásé”, dolgozó nők körében — elérkezett a házimunka „forradalmasításának” az ideje. Ekkor kezdenek szélesebb körben terjedni azok a technikai és vegyi eszkö­zök, kiépülni azok a szolgáltatások, ame­lyek elősegítették az új háztartási munka­szokások kialakulását, hatékonyabbá tet­ték a háztartási munkát, csökkentették a fizikai megterhelést, ill lerövidítették an­nak idejét (a család nagyságától függően a dolgozó nők átlagosan napi 3,9-4,3 órát, a „főállású” háztartásbeliek pedig 8,1-9,2 órát töltöttek háztartási munkával). A családon belüli munkamegosztás azonban rendkívül lassan változott. Egy 1960 elején végzett felmérés szerint a megkérdezett kereső nők a háztartási munkák 67%-át (a nem keresőknél ez az arány 92% volt) teljesen egyedül végez­ték, legfeljebb a nagyobbik gyermek, nagyszülő vagy a férj segítségét élvezve. (Fizetett háztartási alkalmazott, bejárónő aránya ekkor még a magasabb jövedelmek mellett is elenyésző volt: a kereső nők háztartásainak 3,5%, a nem kereső nők háztartásainak mindössze 1,3%-ában ta­lálkoztak vele.) II. A napi háztartás Bevásárlás A bolthálózat és a vásárlási formák ismert hiányosságai miatt a dolgozó nőknek je­lentős gondot okozott a bevásárlás. Az üz­letek jelentős része egy műszakban, dél­előtt tartott nyitva, s még az 1960-as évek közepén is rendkívül alacsony volt a hosszabbított nyitvatartású, ill. a kétmű­­szakos boltok száma. A hagyományos fű­szerboltok áruösszetétele és -választéka — a mai élelmiszerboltokhoz, szupermar­ketekéhez képest — igencsak szegényes volt, így azután az amúgy is áruhiánnyal küszködő, állandóan zsúfolt üzletekben délutánra már „kifosztott” polcok láttán bosszankodtak a rendszeresen sorbanál­­lásra kényszerülő vevők. A csomagolás- és hűtőtechnika még gyerekcipőben járt, az árucikkeknek csak elenyésző része (pl. fű­szer- és gyarmatáru) volt előre, kisebb egységekbe csomagolva. A boltokba a liszt, cukor, só, zsír, rizs, hüvelyesek stb. zsákokban érkezett, kisebb egységekbe való kimérésük az eladószemélyzet fel­adata volt — ha nem gátolta volna az ál­landó zacskóhiány. A háziasszonyok és a hivatalos szervek részéről különböző kezdeményezések születtek a bevásárlási anomáliák leküz­désére. A KÖZÉRT pl. 10 éves fennállása alkalmából (1948) ún. előrendeléses akci­ót indított útjára. A Belkereskedelmi Mi­nisztérium pedig határozatban mondta ki az előrendelés és a házhozszállítás rend­szerének bővítését. A tervek szerint nagy árukészlettel és szállítószemélyzettel ren­delkező „előrendelő bázisokat” kellett volna kialakítani, ahol vitrinekben tekint­hették volna meg és választhatták volna ki a vevők az árumintákat. A próbálkozást azonban a gyakorlatban­ kevés siker kísér­te: a háziasszonyok bizalmatlanok voltak, féltek, hogy nem azt és nem jó minőség­ben, ráadásul drágábban kapják, mint megrendelték, így maradt számukra a sorbanállás, lökdösődés, cekkercipelés. Főzés A bevásárlásba-cipekedésbe már kellő­képpen belefáradt háziasszony a konyhá­ban nekilátott az ebéd vagy vacsora elké­szítéséhez. Többségük a takaréktűzhely begyújtásával kezdte, bár a konyhai mun­kát korszakunkban — a hirdetések, kata­lógusféleségek tanúsága szerint — már több villamos, ill. gázkészülék is könnyí­tette. Kaphatók voltak elektromos főzőla­pok, villamos sütők, tűzhelyek, kenyérpi­rítók, kávéfőzők, merülőforralók, s hazai gyártmányú volt az Unigrill elnevezésű grillsütő. Városi, ill. palackos gázzal mű­ködő készülékek is forgalomban voltak (háztartási gázfőző, gáztűzhely). A villa­mos hűtőszekrény nemcsak a mindennapi bevásárlást, de a mindennapi főzést is fe­leslegesség tehette. Falun azonban — a villamosítási program függvényeként — hűtő helyett sokáig maradt a hagyomá­nyos megoldás: a hűvös, száraz, jól szellő­ző pince és a mély, hideg vizű, ásott kút, ahova ruhába csavarva, vödörben lehetett leereszteni a zömében házi vágású húst, tejterméket. A tartósító-hűtő élelmiszeripar fejlő­dése (konzervek, hűtött és mélyhűtött ételek) szintén hozzájárult az életforma korszerűsítéséhez, bár az állandó panasz­ra okot adó egyenetlen áruellátás, a nem kielégítő mennyiség és választék miatt a mindennapi főzés gondján korszakunk­ban még kevésbé enyhített. Adataink sze­rint az étel elkészítését 1962 elején — ha hónapokig nem tűnt el a polcokról — már előre tisztított burgonya, hagyma, zöld­borsó, bab, 9-féle félkész főzelék és zöld­ség, 6-féle félkész leves, 27-féle félkész húsétel, 17-féle konyhakész tészta gyorsí­totta. (A félkész ételeket a budapesti Má­jus 1. Ruhagyár büféjében kezdték árusí­tani 1959 júliusában, s étrendünkbe 1958- ban vonult be a Budapesti Sütőporgyár terméke, a levespor, melyből 1960-ban már 13 millió tasak fogyott.) A hűtőkapa­citás korlátozott keretei között ugyan, de nőtt a mirelite-készítmények forgalma is. (Felmérések szerint a konzervfogyasztás az 1950-es évek végén még nem volt álta­lánosan elterjedt: fogyasztói főleg a városi lakosság köréből kerültek ki, de a kisebb vidéki településeken — a heti egyszeri húsellátás miatt is — az átlagosnál kere­settebbek voltak a húskonzervek. Kevés­bé voltak kapósak viszont vidéken a gyü­­mölcskonzervek, lekvárok, az asszonyok — jobban ragaszkodva a hagyományok­hoz — inkább befőzték a zömében saját termesztésű gyümölcsöt, s még évtizede­kig otthon gyúrták a tésztaféleségeket.) A hivatalos szervek várakozása szerint az élelmiszeripar fejlődésével, választéká­nak bővülésével majd a rengeteg energiát igénylő otthoni főzés háttérbe szorul. (Ám még egy 1986. évi felmérés szerint is az asszonyok 70-80% mindennap főzött.) E munka „társadalmasításában” nagy sze­­ műtőszekrény, mely állandóan kapható Ludas Matyi, 1957. június 27.

Next