História 1996

1996 / 1. szám - HORDALÉKOK - CSUKOVITS ENIKŐ: Necpáli Zsófia házassága

Necpáli Zsófia házassága Lligszöktetés­­ középkori Magyarországul A középkori források­ban — még a késő kö­zépkoriakban is — ritka az olyan leány vagy asz­­szony, akinek életéről legszű­kebb családi kapcsolatain (ap­ja, férje, gyermekei neve) kívül bármit is megtudhatunk. Emi­att számít becsesnek az a né­hány oklevél, amely Necpáli Balázs lányáról, Zsófiáról a Just család levéltárában fenn­maradt a 15 század második feléből. Necpáli Balázs több mint egy tucat falu egyedüli, ill. fél­birtokosaként a tehetősebb köznemesek közé számított. Birtokai két egymástól megle­hetősen távol eső tömbben, a Felvidéken (ezek közé tartozik a névadó Necpál falu is), vala­mint a Tiszántúlon terültek el. Balázs nem viselt semmilyen országos tisztséget, hadjárat­ban sem tüntette ki magát, ily módon adományokat sem szer­zett. A kezén lévő javakat ki­vétel nélkül apjától örökölte, s minden reménye megvolt arra, hogy halálakor fiaira örökíthe­ti. 1465-ben azonban egy török martalóc csapat otthonát fel­dúlta, feleségét, György, Lász­ló és Erzsébet nevű gyermekeit elhurcolta. Az egyedül maradt családfő nem tudta kiváltani őket, így néhány évnyi sikerte­len próbálkozás után a töröktől nem fenyegetett felvidéki bir­tokaira költözött, és új házassá­got kötött. Fia azonban már nem született: amikor 1479- ben meghalt, csupán egy kis­korú leány, Zsófia maradt ut.­ A kutató történész fiókjaiban évek alatt gyűlnek azok a cédulák, amelyekre a korszakban egyedinek számító eseménye­ket írja fel. Csak úgy magának, mint ér­dekességet. És soha nem illeszti azt mo­nográfiáiba vagy tudományos tanulmá­nyaiba. Annál inkább baráti és kollegiá­lis beszélgetések tárgyai ezek a történetek kávézásoknál, teázásoknál vagy éppen borozásoknál. Szerkesztő­sé­­günk arra kérte kollégáinkat: levéltári, könyvészeti forrásaikból kihámozható ilyen történeteket bocsássanak szerkesz­tőségünk rendelkezésére. Az ország szokásjoga sze­rint az ősi birtok — és Necpáli Balázsnak csak ilyen volt — fiágon öröklődött, leányoknak csak a birtok negyedrésze, az úgynevezett leánynegyed járt. Az is bizonyos eseteket leszá­mítva (pl. ha nemes lány nem­telenhez ment férjhez) nem ter­mészetben, hanem pénzben. Necpáli Balázs apjának, De­meternek három fiútestvére volt, közülük egy a papi hiva­tást választotta, a másik kettő­nek csak lányai voltak. A bir­tokok így a család távolabbi rokonaira szálltak volna, ha Necpáli Balázs másként nem rendelkezik. A halállal fiúörö­kös vigasza nélkül szembené­ző nemes két okból térhetett el a szokásjog diktálta öröklési rendtől: vagy kölcsönös örökö­södési szerződést kötött egy másik (általában távoli rokon) nemesi családdal, vagy meg­próbálta vagyonát leányának (ill. leányainak) biztosítani. Ez utóbbira többféle legális lehe­tőség állt rendelkezésére: vagy szabad rendelkezési jogot kért a királytól, melynek birtoká­ban arra hagyhatta vagyonát, a­­kire akarta, vagy az uralkodó­val fiúsíttatta leányát, aki a ki­rályi kegy jóvoltából fiúként ö­­rökölhette az apai vagyont, vagy a leány férjét tette örökö­sévé. Necpáli először kölcsö­nös örökösödési szerződést kö­tött Bethlen Gergellyel és Do­monkossal, egy évvel később, 1479-ben azonban megváltoz­tatta akaratát. Zsófia — akit a források e­­lőször 1473-ban, egy-két éve­sen említenek — ekkor még kiskorú volt, így a halálát kö­zeledni érző atya nem csupán birtokai átörökítéséről, hanem biztos támaszról is gondoskod­ni kívánt lánya számára. 1479. március 8-án a turóci konvent tanúbizonyságával fiává fo­gadta Végles vár urának, Just Andrásnak fiát, Jánost, és — ahogy az oklevélben is fontos­nak tartották leszögezni — „a római egyház rítusa szerint” eljegyezte vele Zsófiát. Birto­kait az ugyanazon a napon ki­állított másik oklevél szerint 2000 aranyforintért elzálogosí­totta Just Andrásnak, fiának, Jánosnak és János jegyesének, azaz saját leányának, Zsófiá­nak. A zálogösszeget másnap felemelték 6000 forintra, Zsó­fia pedig „az ország nemesei­nek szokása szerint” jövendő­belije házába került, nevelésé­ről a továbbiakban leendő a­­nyósa, Borbála gondoskodott. Necpáli Balázst március végén már néhaiként említik a forrá­sok, özvegye pedig néhány év­vel később új házasságot kö­tött. A kislány érdekeit ettől kezdve a Justok képviselték, ők viselték gondját a birtoknak is. 1486 augusztusában a nagy­korúvá vált Zsófia megerősí­tette az apja által gyermekko­rában kötött eljegyzést: a turó­ci konvent előtt Just János fe­leségül választotta Zsófiát, Zsófia pedig férjéül választotta Jánost. A házasságkötés azonban egyelőre elmaradt, noha a menyasszony kora ezt már le­hetővé tette volna — az okle­velekben Zsófia továbbra is Necpáli Balázs hajadon leá­nyaként szerepelt. Valószínű­leg Zsófia halogatta az eskü­vőt, vagy azért, mert nem akar­ta összekötni életét a közös fe­dél alatt alaposan megismert Just Jánossal, vagy már akkor más jövendőbelit szemelt ki magának. Az mindenesetre tény, hogy vonakodásának híre egészen a királyi udvarig ju­tott. 1489. augusztus 19-én Mátyás király parancslevelet küldött Just Andráshoz, mivel tudomására jutott, hogy Zsófia apja elhatározásával szemben máshoz akar feleségül menni. Just András adja át a leányt an­nak a rokonának, akihez ő köl­tözni akar.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék