História 1997
1997 / 5-6. szám - CSUKOVITS ENIKŐ: Gyermekek a középkori Magyarországon
telmiségiként tevékenykedtek. Tanulmányaikat valamennyien a káptalani, kolostori, városi vagy plébániaiskolákban kezdték, általában 6-7 éves korban. Az elemi ismeretek körébe az olvasás, írás, az alapvető latin szókincs és ragozások elsajátítása, a leggyakrabban használt imádságok, valamint a magyarul csíziónak nevezett naptárversek megtanulása tartozott. A latin grammatika buktatóin túljutott nagydiákok már egyénre szabott oktatásban részesültek. Szálkai László esztergomi érsek 14-16 évesen, 1489-90-ben a sárospataki plébániaiskolában — fennmaradt füzetei tanúsága szerint — naptárszámítást, csillagászatot, egészségügyi ismereteket éppúgy tanult, mint zeneelméletet vagy jogi alapfogalmakat. A legfontosabb tananyagnak a végzett diák elhelyezkedéséhez nélkülözhetetlen levélfogalmazás számított. Jól elsajátított tudásának köszönhette Szálkát is, hogy a mátészalkai iparos fiából iskolamester, kincstartói titkár, váci püspök, végül esztergomi érsek lett. Halálos csínytevések Az iskolák diákjai — akár egyházi, akár világi pályára készültek — korántsem voltak angyalok. Szentgyörgyi Gál Benedek nevű fia, aki a bácsi egyházmegye valamelyik iskolájában folytatta tanulmányait, miközben a seregélyeket akarta elűzni a szőlőből, parittyájával úgy ütötte fejbe egyik társát, hogy az belehalt. Az ugyancsak bácsi Iváncsi János játék közben Lukács nevű társát szúrta meg késével, aki emiatt három hónap múlva meghalt. Mindketten egyházi pályára kívántak lépni, ezért 1493-ban a pápához folyamodtak, hogy mentse fel őket az emberölés bűne alól. Az iskoláskori „játék” kárvallottja volt az a zágrábi káplán, akinek még gyermekkorában egyik játszótársa nyíllal a bal szemét lőtte ki, de akinek a pápa végül fogyatékossága ellenére engedélyezte a papi hivatást. A módosabb családok által felfogadott házitanító nemcsak tanította növendékét, hanem arra is ügyelt, hogy diákja ne keveredjen a fentiekhez hasonló csetepatékba. 1469-ben az ifjabb Kállai Lökös János házitanítója levelet írt az apának, aki — mint a nevelő tudomást szerzett róla — el akarja őt bocsátani. A tanító levelében részletesen felsorolja, mit tett hat év alatt a fiúval. Az ifjabb Kállai középfokú tanulmányait Budán végezte, innen az apa kívánságára a pozsonyi egyetemre került. „Soha nem volt szabadjára engedve — számolt be a nevelő —, a hazugságtól, részegeskedéstől s más hasonló, őt nem ékesítő cselekedetektől minden erőmmel visszatartottam.” A leányok Az eddigiekben alig esett szó a leányokról, és ez nem véletlen. Róluk szinte alig tudunk valamit, legtöbben — miként az Árpád-korban is — csupán házasságkötésük után bukkannak fel a forrásokban. A lányok általában esküvőjük napjáig a szülői ház falai közt éltek — iskolába nem jártak, olvasni a 15-16. század fordulójáig csak az apácának adott leányok tanultak, hogy a szertartások, zsolozsmák szövegét követni tudják. Mivel 1440-1526 között csupán alig több mint két évtizednyi ideig volt koronás királyné Budán, kialakult az a szokás, hogy a bárók feleségei, leányai a családi birtokon maradtak — az udvar férfias szórakozásai nem gyakoroltak igazi vonzerőt. Azt, hogy ki számít jó partinak, több száz kilométer távolságból is pontosan tudták a befolyásos rokonságra, gazdag feleségre vágyó ifjak. A házasságot megelőző jegyességet a házasságkötéssel azonos erősségű szerződésnek tekintették, az eljegyzett leány pedig jövendőbelije családjához költözött. Ez a szokás a nemesi családokban annyira természetes, hogy a kiskorban, alig egy-két évesen eljegyzett gyerekekre is érvényes volt. A kislányt ezekben az esetekben nem az anyja, hanem jövendő anyósa nevelte — így tervezték a Szapolyai György és Mátyás király unokája, Korvin Erzsébet közötti házassági szerződésben is. Erzsébet 1505-ben, a szerződés megfogalmazásakor kilencéves volt — éppen annyi idős, mint Cilléi Borbála 1401-ben, amikor az ország koronás királya, Zsigmond eljegyezte. CSUKOVITS ENIKŐ A lány fonni, a fiú olvasni tanul. Család, 15. század Zenélő angyalok. Gyerek ábrázolás a 15. századból 18