História 1997
1997 / 5-6. szám - SOÓS ISTVÁN: Cigánygyerekek sorsa a 18. században
nem tudott járni, addig őt az anyja többnyire egy nagy kendőben a hátán hordta. A gyerekek közül sokan még csecsemővagy néhány éves korukban a rossz higiéniai körülmények, az időjárás viszontagságai, az elégtelen és egyoldalú táplálkozás s nem utolsósorban a hiányos ruházkodás miatt elhunytak. Csak a fizikailag, testileg erősebbek élték meg a felnőttkort. Télen-nyáron mezítelenül vagy legfeljebb néhány piszkos rongyba burkolódzva, lábbeli nélkül, mezítláb vándoroltak a kompániával vidékről vidékre, faluról falura. A gyerekek többsége nem járt iskolába. A cigánygyerekek már kicsi koruktól kezdve igen fogékonyan reagáltak a zene dallamaira, a dalok hangjaira. Kitűnő ritmusérzékük révén korán elsajátították a különböző táncokat, melyekkel a falvakban, városokban látványukra összesereglett embereket szórakoztatva némi pénzt is gyűjtöttek szüleiknek: „Keresi kenyerét (...) Al-pofájok gyenge purdék csapdozással, Czigány-kerék virgontz legenkék hányással." Kedvenc szórakozásaik közé tartoztak a legkülönbözőbb labdajátékok, a fogócskák, az ún. lyuk- és gyepjátékok stb. A fiú- és lánygyermekek nevelésében a családon belül lényeges különbség volt megfigyelhető. A fiúkat 8 vagy 10 éves korukban felnőtté nyilvánították, kitették őket a sátor vagy a putri elé, s ettől kezdve életükről saját maguknak kellett gondoskodniuk. Környezetükben hozzátartozóik közül senki nem törődött velük. A vándorlások-kóborlások során gyalog kísérték a cigánykaravánt, éjszakánként nem a család sátrában vagy putrijában hajthatták álomra a fejüket, hanem „legjobb társaik”, az állatok társaságában. Csak télvíz idején könyörültek meg rajtuk, és fogadták be őket más cigánycsaládok. A megélhetés érdekében, az ínségtől és az éhségtől hajtva már korán munkát kellett vállalniuk. Gyakran kényszerültek azonban tolvajlásra, lopásra. A fiúk a házasságkötésig maradtak a családdal, ezután szakítottak vérrokonaikkal. A cigánylányok a fiúkkal ellentétben a sátorban és a putriban éltek szüleikkel és kisebb testvéreikkel együtt. A lányok, felserdülve igen korán, már 12-13 évesen férjhez mentek, akár távolabbi rokonaikhoz is. A menyasszonyokat tisztes hozomány illette meg, az anyák ezért szívesebben akartak inkább lányt, mint fiút szülni. „Felvilágosult” erőszak A cigánygyermekek életét a 18. század első évizedeteitől fogva Magyarországon már nem a szűk családi környezet vagy a vándorló cigánykompániák világa határozta meg, hanem egyre inkább a felvilágosult abszolutista állam és annak „cigányügyi” politikája. A Habsburguralkodók III. Károlytól Mária Terézián keresztül II. Józsefig a „cigányregulációk” jegyében durván beavatkoztak a még mindig jobbára kóborló életmódot folytató cigányok mindennapjaiba. Igyekeztek felbomlasztani tradicionális közösségeiket, minden lehetséges eszközzel a jobbágyság soraiba beolvasztani őket. A cigányság sajátos életvitelének bomlasztására, sőt teljes megszüntetésére irányuló kísérletek keretében, a hazai cigányügy hangzatos „felvilágosult” jelszavainak jegyében rendeletekkel kívánták szabályozni, életük gyökeres megváltoztatására kényszeríteni a romákat. Ezek a pátensek előírták üldözésüket, elfogatásukat, eltiltották őket bizonyos foglalkozásoktól, megakadályozták vándorlásukat. Súlyos büntetések kilátásba helyezésével kötelezték a cigányságot hagyományos öltözékeik elhagyására és a „paraszti módon” történő ruházkodásra; földkunyhóikat, putrijaikat leromboltatták, új állandó lakhelyet jelölve ki számukra. Nem beszélhettek anyanyelvükön, nem házasodhattak egymás között, nevelésüket „egyházi pásztorokra” bízták, azzal a követelménnyel, hogy a „cigányok a jó erkölcsök foglalatosságaiban töltsék idejüket”. A helyi hatóságokat pedig arra utasították, hogy tartsák szemmel a területükön élő romákat, jelentésekben számoljanak be új életvitelükről, beilleszkedésükről stb. A rendelkezésekben gyakran ismétlődött az az utasítás, hogy a „cigányok gyermekei ne merészeljenek lakásukból mezítelenül kijönni”. Ha ezt mégis megtennék, „az Apjok ugyan keményen megbotoztassanak, az mezítelen purdék pedig, vagy meg vesszőztessenek, vagy meg korbázsoltassanak...” A hatóságok számára pedig megszabták, hogy minden eszközzel gátolják meg: a cigányok és gyermekeik addigi „szokásaik szerint továbbra is csak egy szál lepedőben burkolózzanak”, s szorítsák őket arra, hogy „úgy otthon, mint nyilvánosan tisztes ruházattal fedjék testüket”. Számos rendelet szólt arról, hogy a romák számának nyilvántartása végett írják össze őket gyermekeikkel együtt, feltüntetve a konkripciókban a gyerekek nemét, korát. Ezekből a táblázatos kimutatásokból meglehetősen nehéz a gyermekek pontos számát megállapítani, mivel a romaleányok többnyire csak 12 éves korukig vannak feltüntetve, ugyannakkor a szülőkkel egy háztartásban élt fiúgyermekek között huszonéveseket is találunk. Nehézséget okoz a pontos gyemeklétszám meghatározása azért is, mivel az összeírásokban kizárólag már az erőszakkal röghöz kötött, illetve letelepített romákat — az apákat és elsősorban kiskorú gyerekeiket — jegyezték fel. Az uralkodói rezolúciók felhívták a helyi hatóságok figyelmét többek között arra is, hogy nagy gondot kell fordítani a cigánygyerekek oktatására, mesterségre taníttására, s végül a kevésbé tehetségesek esetében a parasztijobbágyi szolgálatra kényszerítésükre. Ugyanakkor azt is kikötötték, hogy a mezőgazdasági munkára képes romagyerekek megfelelő díjazásban részesüljenek, a mesterséget tanulók pedig mesterembereknél, műhelyekben sajátítsák kéregető cigányasszonyok gyermekeikkel, 1869