História 1997
1997 / 5-6. szám - TÁTRAI ZSUZSANNA: Falusi gyermekélet Magyarországon
Az újszülött fekhelye a kereszteléstől az avatásig az anyja ágyában volt, ezután került a bölcsőbe vagy teknőbe 2-3 éves koráig. A bölcsőnek különböző formái, típusai voltak a magyar nyelvterületen. A palócoknál teknőbölcsőt használtak 6 hetes korig. Az ilyen bölcsőt ölben lehetett vinni, szoptatáskor sem kellett belőle kivenni a csecsemőt. Az anyja éjszakára az ágya melletti lócára tette, a mezőre is kivitte magával. A talpon ringó bölcsőt többnyire díszesen faragták és festették. Ideiglenes fekhelyként szolgálhatott a függőágy, melyet a mezőre vittek magukkal a csecsemő számára. Általános és íratlan szabály határozta meg a látogatók viselkedését. Aki először nézett az újszülöttre, háromszor megköpködte, nehogy szemmel verje. Nem dicsérték a gyermeket, hanem ilyen megjegyzéseket tettek: „Jaj de csúf vagy!” A napszállta után érkező vendégnek feltétlenül le kellett ülnie, nehogy elvigye a gyermek álmát. Ajándékként babot, tojást vittek a gyerekágyas asszonynak, hogy a gyereknek soha se legyen pénzhiánya. Keresztelő, névadás A komák kiválasztása nagy körültekintéssel történt. Ritkán fordult elő, hogy a családból, rokonságból választottak volna keresztszülőket. Általában mindenki a „maga fajtájából” hívott keresztszülőket. A koma kiválasztására és felkérésére már a gyermek születése előtt sort kerítettek. A szülők és a keresztszülők komának szólították egymást, és gyakran megtisztelésből magázódtak. Meghívták egymást lakodalmakba, disznótorokba, családi összejövetelekre. Katolikusoknál egy komapárt választottak, protestánsoknál nem volt ritka a több komapár sem. Hagyományosan megszabott kötelességeik voltak: pl. a keresztelőkor fizetség a papnak; a gyerekágyas asszony ellátása; a gyermek halála esetén részt vállaltak a temetési költségekből stb. A keresztszülőktől kapott ajándék az ún. korozsma, mely ruhaajándék volt, de pénzzel is meg lehetett váltani. A komasággal új rokoni kapcsolat jött létre. A névadásnak is megvoltak az íratlan szabályai. Elsőszülött fiúgyermek nevének a megválasztására fordítottak nagyobb gondot. Az édesapja vagy nagyapja nevét kapta. Ha az elsőszülött meghalt, akkor a később születettet ugyanarra a névre keresztelték. A következő fiúgyermekek általában az elhunyt férfi hozzátartozók keresztneveit viselték. Az apán és nagyapán kívül ritkán neveztek el élő rokonról gyermeket. A lányok névadásánál is előnyben részesült a nagyanya és a keresztanya neve. A leggyakoribb férfi keresztnevek: István, János, József, Sándor, Imre, András, a lányoknál Mária, Erzsébet, Katalin, Rozália, Margit, Ilona. A leánynevek közül a legjobban kedvelt név a Mária volt, mert a névadással a kislányokat Szűz Mária oltalmába ajánlották a szülők. A keresztelőre a keresztanya és a bába mentek, mert erre hagyományosan néhány nappal a szülés után került sor. Az újszülöttet cifranhába öltöztették, pólyába, vánkosba kötötték. Ebbe rontást elhárító tárgyakat tettek. A keresztelő idejére az újszülött helyére macskát, mángorlót, valamilyen tárgyat tettek. Amikor a keresztelőre indultak, azt szokták mondani: „Pogányt viszünk, keresztényt hozunk!” Keresztelőre menet senkinek sem mutatták meg a gyermeket, a templomba az oldalajtón vitték be, és a főkapun hozták ki. A keresztelőhöz vendégség, lakoma tartozott. Az egyik fajtája a keresztelő napján tartott szerényebb megvendégelés, ebéd vagy vacsora volt, a másik az ún. paszita, vagy poszrik elsősorban a fiúgyermekeket és azok közül is az elsőt illette meg. Ezt nem minden esetben a kereszteléskor tartották, hanem pl. disznótor, szüret idején. Ilyenkor az ünneplés három napig eltartott. Csecsemőápolás A csecsemő-, gyermekápolás és -nevelés a családi körülményeknek megfelelően alakult. A gyakori gyermekáldás mellett a munkának, az életnek tovább kellett mennie. Kis fateknőben vagy lepedőben a szoptatós csecsemőt magukkal vitték a mezőre, vagy pedig a nagycsaládokban a menyecskék közül valamelyik otthon maradt, és a szoptatós gyereket a sajátja mellett ellátta. Az újszülött és a csecsemő gondozásában elsősorban a mágikus cselekedetek játszották a főszerepet. Pl. azt hitték, hogy a gyermek azért nyűgös, sírós, mert a fürdővizét naplemente előtt öntötték ki; ha kivették a bölcsőből azért tettek a helyére mángorlót, hogy el ne vigyék az álmát. Ha mindezek nem segítettek, cuclival nyugtatták, amibe pl. pálinkába áztatott zsemlét vagy mákfőzetet tettek. Az újszülött ápolása jóformán tilalmakban, félelmekben, a bekövetkezett baj elhárításában merült ki. A szemmelverés gyógyítására és a szemmelverő kilétének a megállapítására ún. szenesvizet készítettek. Pl. hét darab faszenet tettek a vízbe, s ha egy is lent maradt, azt jelentette, hogy az illetőt szemmel verték. Az újszülött, a csecsemő táplálásában az anyatejnek volt döntő fontossága. Az etetés rendszerességének nem tulajdonítottak jelentőséget, valahányszor felsírt a gyerek, megszoptatták. Kisfiú falovacskás fogattal játszik, 1930 42