História 1997
1997 / 1.szám - MŰHELY - BURUCS KORNÉLIA: A nőkről
1345-48: a tradicionális nőkép továbbélése „A családról való gondoskodás a nő elsőrendű hivatása” — ezt a kötelességtudatot erősítették a leányokban, asszonyokban otthon és az iskolában századunk első felében. Ám ez a sugalmazott kép 1945 után — a történeti összefoglalókból ismert gazdasági és társadalmi változások nyomán — egyre anakronisztikusabbá vált, jóllehet nem tűnt el egy csapásra. A polgári leányiskolák számára 1945-ben kiadott háztartási és nevelési ismereteket tartalmazó tankönyv előszavában a szerző még határozottan állítja: „Legtermészetesebb és legmagasztosabb, de egyszersmind legnehezebben teljesíthető hivatása [a nőnek] az, hogy a család testi-lelki gondozója, összetartó lelke és boldogítója legyen. Ezt a nagyfontosságú hivatást ne adja fel egykönnyen, és csak akkor térjen át más hivatásra, ha övéinek többet használ kenyérkeresetével, mint háziasszonyi munkájával, vagy ha rendkívüli tehetsége és hajlama valamely más életpálya felé vonzza.” A hagyományos női szerepek értéke mellett érvelt 1948 novemberében a néppárti Pete Ferenc is a nőkre nézve a közszolgálat körében és más életpályákon fennálló hátrányos helyzet megszüntetéséről szóló, már idézett törvényjavaslat tárgyalásakor. Szerinte „az volna az ideális és egyben legtermészetesebb is, ha a nő megmaradhatna legsajátosabb életfeladata körében, a családi szentélyben, ahol mentesülve az élet nehézségeitől, harcaitól, megpróbáltatásaitól, nyugodtan élhetne anyai hivatásának: szülhetné, nevelhetné és gondozhatná gyermekeit, gondos őre lehetne a család egységének”. 1950-es évek: a nő dolgozik, tanul, közéleti szerepet vállal A Nők Lapja az 1950-es években — sőt az 1960-as évek elejéig — a nőkről való közgondolkodás formálásakor az új nőideált népszerűsítette: a dolgozó, tanuló, hivatalát, munkáját a férfiakkal egyenértékűen ellátó, a közéletben és a társadalomért tevékenykedő nőt. Azokat az aszszonyokat és lányokat, akik — az 1950- es évek nőpolitikájának túlzásaként — a női nem fizikai adottságait figyelmen kívül hagyva „ostromolják és sikeresen foglalják el az eddig »férfimunka« számba menő új munkaköröket”, ezzel bizonyítva valódi egyenrangúságukat. Az 1950-es évek első felében a lap címoldalán, illetve az egész oldalt kitevő Becsületkönyvben a nőtársadalom elé követendő példaként állították a beadási kötelezettségüket túlteljesítő egyéni dolgozó parasztasszonyokat, mintagazdákat, tsz-tagokat, a baboskendős, kezeslábasba bújt, egy nap alatt három nap műszaknormáját teljesítő traktoroslányokat, és a „munka frontján” helytálló, vállalt tervüket több száz százalékra elvégző sztahanovista esztergályos, lakatos, olvasztár s más ipari munkásasszonyokat, lányokat, kőműves-, mozdonyvezető- és bányásznőket. Az új nőideál megtestesítője tankönyvekből, plakátokról, bélyegekről, filmekről mosolygott öntudatosan. Néhány évig tartott azonban a talmi siker, ám annál hosszabban ható következményekkel járt. Még az 1970-es években is számos szakmában, pályán kérdőjelezték meg a női munka értékét, vitatták a nő kereső tevékenységét, mondván: „Maguk a nők bizonyították be, hogy nem állják meg helyüket úgy, mint a férfiak.” A többször fellángolt viták mindenesetre azt jelzik, hogy a férfiak, de az idősebb korosztályhoz tartozó nők jelentős része az otthoni munkát, a „hagyományos” női funkciók ellátását tartotta az asszonyok elsődleges feladatának. Ráadásul a kereső munkát végző nőket sem tudta még a társadalom mentesíteni a család és a háztartás ellátásának gondjától, amit az 1970-1980-as évekénél sokkal nehezebb feltételek, a szolgáltatások kezdetleges színvonala vagy éppen teljes hiánya, valamint a gyermekintézmények és -férőhelyek elégtelen száma mellett kellett megoldaniuk. Tény: nagyanyáink-anyáink közül — a család és a háztartás sokszor emberfeletti többletterhe mellett — egyre többen léptek ki az otthon falai közül. Későbbi visszaemlékezéseik is azt tükrözik (1972: Sikeres életek-pályázat), hogy a társadalmi munkamegosztásba való bekapcsolódást sokan életük nagy sikereként élték meg. 1960-as évek: háziasszony és anya? Az asszonyok, lányok munkába állásának tényét — ha kényszerből is, de — a társadalom nagy része elfogadta. Olyannyira, hogy az 1960-as évek közepétől Az „igazi” egyenjogúság jegyében... Fiatal nők Sztálinváros építésénél, 1952 nyara Egyenjogúság a vicclapokban... Ludas Matyi, 1969. december 4. EGYENJOGÚSÁG — Kortársnő, jó munkája elismeréséül, ugyanannyi órabért fog kapni, mintha férfi dolgozó lenne. 27