História 1997

1997 / 8. szám - FIGYELŐ - SZÁDECZKY-KARDOSS IRMA: Mi az igazság Báthory Erzsébet ügyében?

Mi az igazság Báthory Erzsébet ügyében? Koncepciós bíínper a 17. században N­ ádasdy Ferencné Báthory Erzsébetről (1560-1614) úgy véli a történelmi köztudomás, hogy korának féktelenül kegyetlen, vér­szomjas magyar főnemes asszonya volt, aki feudális jogai korlátozatlanságában több száz fiatal jobbágy lány életét oltot­ta ki embertelen kínzások közepette. Általában szadistának tekintik őt vagy őrülten-betegesen hiúnak, feltételezve, hogy a másoknak okozott gyötrelem lát­ványában lelte gyönyörűségét, avagy — öregedvén — a fiatal nők friss vérével ápolta hervadó szépségét. S ha olykor támad is némi kétség a szépítő „vérfür­dő” realitása iránt — hiszen a gyorsan alvadó vérben ez megvalósíthatatlan —, letöri azt a vélt „bűnösséget” hitelesítő tévhit arról, hogy Thurzó György nádor még rajta is kapta, egyenesen „tetten érte” Nádasdynét és cselédeit az ember­ölésen. Le is tartóztatták őket, s az úrnőt örökös rabságra, szolgasorú „bűntársa­it” pedig halálra ítélte. Sommásan így foglalhatók össze azok a közismert adatok, amelyek alap­ján a mai kor Báthory Erzsébet ügyéről, bűnösségéről és kegyetlenségéről véle­kedik. Ám mindennek valójában csak a töredéke igaz. Csupán a letartóztatás, a bebörtönzés és a „bűntársak” — egy szolga és két szolgáló kivégzése. De nem igaz a bűnösség, nem igaz a vérontó kegyetlenség, és legfőképpen nem igaz az úgynevezett „tettenérés”. Természe­tesen valótlan a kivégzettek „bűntársi” szerepe is. Akkor viszont kik voltak és hogyan haltak meg azok, akiknek a holttestét oly szorgalmasan keresték az állítólagos „tettenéréskor” a nádor emberei? Miként pusztult el az a fiatal lány, aki­nek fellelt tetemét — egy sebesülten talált „túlélő” leánnyal együtt — még közszemlére is tették a csejtei kastélyud­varra csődített sokaság előtt? Mi volt az alapja a vádnak, amiből ezt az egész kri­minális históriát kikerekítették? Gyógyítás a középkori Magyarországon Nádasdyné korában a főuraknak és nemeseknek szokás szerinti kötelezett­sége volt az udvarnép és a jobbágyok — valamint a katonák — gyógyításáról való gondoskodás. Az alig tucatnyi kva­lifikált, külföldi egyetemen tanult orvos mellett — akik javarészt városokban működtek — a seborvosláshoz értő bor­bélyok, a mozgásszervi és bőrbántalma­­kat is kezelő fürdősök, a gyógyszeré­szek, a női bajokat és a gyermekbeteg­ségeket ismerő bábák — mint tanult gyógyítók — álltak ebben a rendelkezé­sükre. A gyógyítás szakértelme azonban nem csak erre a körre szorítkozott, lévén, hogy a társadalmi igény is sokkal nagyobb volt, mint aminek az így isko­lázottak létszáma meg tudott felelni. Kívülük a családi-környezeti hagyomá­nyokon, tapasztalati alapon kitanult gyó­gyító és füves asszonyok s férfiak soka­sága, az úgynevezett népi gyógyítás mesterei foglalkoztak még orvoslással országszerte. Közéjük tartoztak a majo­rosok és majorosnők, akik az állattartás szakemberei voltak, és az állatok gyó­gyításához is érteniük kellett. A gyógy- Báthory Erzsébet: Csók István festménye, 1895 „Több mint félezred ártatlan leány halálra kínzója és vérszopójaként csak egyetlen gróf­ hölgyet ismer történetünk, és ez: Ecsedi Báthory Erzsébet.”

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék