História 1997

1997 / 8. szám - FIGYELŐ - SZÁDECZKY-KARDOSS IRMA: Mi az igazság Báthory Erzsébet ügyében?

ahová Csejtén át vezetett az út. A hely­séget tehát anélkül ejthette útba, hogy érkezése gyanút keltett volna. Thurzó és Báthory Erzsébet között ekkorra már meglehetősen feszült volt a viszony, ezért a nádor nem számíthatott arra, hogy az átutazó vendégnek kijáró fogadtatásban részesül, s egyáltalán bejuthat a kastélyba. Ezért a nagyrészt megtévesztéssel rászedett Zrínyi Mik­lóssal embereket küldetett Nádasdyné­­hoz, hogy azok a kellő időben a helyszí­nen legyenek, s szükség esetén biztosít­sák a kastélyba való bebocsáttatását. A „vacsora fölött megfogott” — tehát korántsem a kínzáson rajtakapott — Nádasdynét és gyógyító asszonyait a gyógyszolgával együtt azonnal foglyul ejtették. A Fickónak nevezett szolgát és a három „vénasszonyt”, Dórát, Ilonát és Katát, mint Nádasdyné „bűntársait”, rögvest kínvallatás alá fogták. Addig tortúrázták őket, míg ki nem verték belő­lük, hogy az októberben meghaltak hová lettek „elrekkentve”. A levegős verem­ben lévő oszladozó tetemekkel Thurzó tervét nehezen lehetett volna megvalósí­tani, mert két hónapnál is hosszabb idő után már nem voltak alkalmasak a nyil­vános mutogatásra. De a kiskert nyirkos, fagyos földjéből előásott hullával a várt­nál is nagyobb szerencséje volt a nádor­nak. A körülmények a tetemet jól kon­zerválták, így arra is alkalmas volt, hogy a sebtiben másnapra odarendelt kör­nyékbeliek előtt egy hátborzongató holt­test-bemutatási látványosságot rendez­zenek vele. Kellő távolságból mutogatva el lehetett hitetni róla, hogy a nézők egy minap halálra kínzott leány tetemét lát­ják, így a hullafoltokról is könnyű volt elhitetni, hogy azok az ütlegelés véralá­­futásai és roncsolódásai. Csejte környé­kén csak ezután szabadult el a szóbeszéd a vérontó kegyetlenségről, a tömeggyil­kos kannibalizmusról és Nádasdyné Bá­thory Erzsébet borzalmas szadizmusáról. A koncepciós eljárás politikai háttere így konstruált a nádor nyolc gyógyítha­tatlan beteg leány halálából és egyikük holttestéből hamis bizonyítékot Nádasdy­né és szerencsétlen „bűntársai” bűnössé­gére és sosem létezett „tettenérésükre”. A „bűntársak” kínvallatásához ösz­­szeállított kérdésekből egyértelműen kiderül, hogy Thurzó az októberi halot­tak tetemének felkutatására jött, s fon­­dorkodta be magát Csejtére. Azokat kereste, hogy belőlük megkonstruálja az alaptalan emberölési vád tárgyi bizonyí­tékait. A kérdések tartalma is arra utal, hogy szó se volt „tettenérésről”, erre ugyanis egyetlen kérdés se tér ki. Ma már aligha lehet pontosan meg­ítélni, hogy mi késztethette Thurzó Györgyöt a hamis vád és „tettenérés” ördögi kimódolására. Többféle indítéka is lehetett, s az ügy adatai, belső és külső összefüggései, más eseményekkel való kapcsolatai arra utalnak, hogy leghelye­sebben akkor járunk el, ha több indok együttes lehetőségében keressük a magyarázatot. Lehetséges, hogy a nádor anyagi hasznot remélt az ügyből, ugyanis a korabeli jog szerint a bűnösségben elma­rasztaltak vagyonának jelentős része a bíráknak jutott. Nádasdyné és a család­tagok lépéseiből arra lehet következtet­ni, ők maguk is számoltak azzal a lehe­tőséggel, hogy a nádor az eljárást vagyonszerzési szándékkal indította. Nagyobb valószínűsége van annak a magyarázatnak, ami szerint Thurzót részben hiúságból, részben valamiféle sérelemből fakadó sértődöttség ingerelte a Báthoryak, s közöttük Báthory Gábor — esetleg személyesen Báthory Erzsé­bet — ellen. Kortársaktól szám­azó fel­jegyzések egyes adatai alátámasztják ezt a feltevést. Más adatok arra is utalnak, hogy a nádor dinasztikus terveinek állott útjában az erdélyi fejedelemséget már több generációban viselő s arra továbbra is a legesélyesebb Báthory család és annak közeli vérrokonsága. Thurzónak ugyanis volt egy fia, akinek a pályáját, házasságát az apa úgy készítette elő, hogy ez a törekvés abból is kiolvasható. Ezenkívül a magyar királyság hivata­los Erdély-politikája a befolyás lehető­ségének megszerzésére törekedett. Ezért igyekezett Bocskai István fejedelem halála után — a fejedelemjelölt Báthory Gábor ellenében — egy Magyarorszá­gon is birtokos, tehát függő helyzetű fő­urat „beletámogatni” a fejedelmi szék­be. A királyi hatalom — és a nádor — nem szívesen látta abban a hatalmas vagyona révén önálló és független Bá­thory Gábort. Mindezek mellett határozott politikai jelleget kölcsönöz ennek az ügynek az a tény, hogy az ügy legelső, nyomozásel­rendelő lépésétől a legutolsó mozzana­tig, három esztendőn keresztül Thurzó­nak minden Nádasdyné elleni intézkedé­se szorosan egybeesett a Báthory Gábor­ral folytatott tárgyalások vagy az ellene Thurzó részvételével szőtt merényletek eseményeivel. Hol megelőzve, hol követve azokat, rendszerint a tömeghan­gulatot propagandisztikusan manipuláló célzattal és összefüggési logikával. Nádasdyné letartóztatása pedig éppen olyan időben történt, amikor a nemesek­kel szemben az elrettentés, Báthory Gáborral szemben pedig egy esetleges katonai felvonulás megakadályozása volt a legaktuálisabb. Azzal, hogy a magyaror­szági rokonságnak a felvonulási útvonal­ba eső birtokait s azok támogató erejét passzivitásra kényszerítették a velük rendelkező Nádasdyné lefogásával. A jelek tehát leginkább olyan politi­kai célzatra vagy/és indítékra utalnak, amelyet a nádor személyes indulatai és érdekei is tápláltak. Talán lesz módja s elég feltárulkozó adata a történelemku­tatásnak, hogy pontosabban is kiderítse az arányokat. Mert ennek az ügynek a dokumentumai Thurzó indítékait nem, csak a joggal visszaélő koncepciós mód­szereit és Báthory Erzsébet ártatlanságát leplezték le. Báthory Erzsébetet 1610. december utolsó napjaiban tartóztatták le, majd per és ítélet nélkül csejtei várában tartották fogva. Itt halt meg 54 évesen, 1614. augusztus 14-én. SZÁDECZKY-KARDOSS IRMA

Next